Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-17 / 47. szám
KALENDÁRIUM 1907. november 18-án született Andrej Plávkct szlovák költő. November 17-e nemzetközi diáknap. 1917. november !7-én hah meg Auguste Rodin francia szobrász. 1927. november 21-én született Andrej Chu dóba szlovák író. 1877. november 22-én született Ady Endre, a legnagyobb magyar költők egyike. 1927. november 23-án halt meg Rippl-Rónai József magvar festőművész. KÖNYV Isten óvd a királynőt! 1986. július 1Óén Fonyódon öngyilkos lett egy 17 éves lány. A rádióhir hallatán felkaptuk a fejünket, s elképedve hallgattuk a bemondó szavait: „Azt tudtuk, hogy szép, azt hittük, boldog is. Úgy látszik, tévedtünk." Ennek az volt az oka, hogy a halott lány nem volt más, mint Magyarország felszabadulás utáni első — eddig egyetlen — szépségkirálynöje, Molnár Csilla Andrea. Friderikusz Sándor könyve a szépségkirálynő életének és halálának hiteles dokumentuma, avagy — 78 interjú nyomán — egy család, egy vállalat és egy soha nem is volt karrier története a nyolcvanas évek Magyarországáról. Az író interjúkat sorakoztat fel, s ez — Vitray Tamást idézve — bizony fárasztó olvasmány is lehet, alig különböző egy rendőri ügy nyomozati jegyzőkönyvétől. És mégis: ahogy haladunk a történet mélyébe, ahogy környezete közelebbi és távolabbi tagjainak elbeszéléséből kikerekedik Molnár Csilla Andrea élete a szépségkirálynő-választásig és azután, úgy tárul fel a minden kitalációnál izgalmasabb, árnyaltabb valóság. A dokumentumkötetböl egy átlagos tisztességes magyar család élete tárul elénk. A nulláról indulnak, de szorgalmasak és önkizsákmányolók, mert szeretnének jutni valamire. S miközben ez sikerül, családi életükben halmozódnak a feszültségek, kopnak az érzelmek, s mind kevesebb idő jut a gyerekekre. Napirenden a veszekedések, néha mindannyian úgy érzik, már tarthatatlan a helyzet, amikor hirtelen történik valami: a Magyar Média szépségkirátynő-választást hirdet. Csilla előbb csak kalandnak fogja fel a dolgot, később, a felkapottság érzésében bizonytalannak lát mindent, magányosnak és kiszolgáltatottnak érzi magát, s a szerelemben sincs szerencséje. Talán az egyik nyilatkozó, dr. Vörös Tamás, a menedzser foglalta össze Csilla tragédiáját a legvelösebben: „Csillának fantasztikus mélységeket és magasságokat kellett egyik pillanatról a másikra bejárnia. Az egyik nap még a hatezer lelket számláló község gimnáziumában felel, másnap már a budapesti csillogó életben találja magát, ahol országosan ismert figurák udvarolják körül. De a magánélete nem volt megoldva, hiszen nem volt mögötte egy kiegyensúlyozott családi háttér". Az egyik nyilatkozó barátnő éppen a következő szavakkal jellemezte: „Ma is sokszor gondolok arra, hogy a mi társaságunkból Csillán látszott a legjobban, hogy mennyire imádott élni. És milyen furcsa, ö ment el a leghamarabb." A kötet megrendelhető a Prágai Magyar Kultúrában. Bugár Mária Csoda Schwajda Györgynek, a szolnoki színház vezetőjének a nevével két éve találkozhattunk nálunk, amikor a Kassai (Kosice) Pinceszínpad játszotta Segítség című — később Himnusz című ismertté vált — darabját, aminek alapötletét a Csoda c. kisregényben használta először. Szintén e mű része a később Csoda címmel megírt darab is. Schwajda ugyanis még 1974-ben írta ezt a kisregényt, amelyet csak most jelentetett meg. Ebből készült később a két színdarab, melyek a drámáit tartalmazó kötetébe is bekerültek. A szeme világát elvesztett nyomdai betűszedőt egy bizottság egyik óráról a másikra látóvá tesz: megállapítja, hogy mivel letelt az egy év, amíg az ember betegszabadságon lehet, hősünk. Nagy Vencel újból keresőképes, látó. Teljes értékű emberré tették. Vencel hisz a határozatnak, és a rendelet szerint kezd élni. Állítja magáról, hogy lát, és vérig sértődik, ha ebben valaki kételkedni mer. Visszatér a nyomdába a brigádjához, ahol veszik a lapot, és szocialista kötelezettségvállalásként többek között még a jogosítványt és a kocsit is elintézik neki. Lakóhelyének környezete is igyekszik a kettős élet , következményeként gyorsan romló családi helyzetén „segíteni" — többszöri feljelentésekkel. A komédia és tragédia egyidöben való jelentkezése az ijesztő összefonódásának ékes példáját mutatja. Az ember olvassa a történetet és nevetni akar, de hirtelen eszébe jut, hogy mi is az, amin nevetne, s rájön, hogy itt inkább sírni kéne. így marad el ezúttal a kacaj. Ami viszont nem illan el, az a lehetőség a gondolkodásra, az álhumanizmus megfigyelésére, a groteszk emberi kapcsolatok érzékelésére. A szerzőtől kigúnyolva kapja az olvasó az ember és ember közötti viszony képét, amin keresztül szépen kibontakoznak előtte az ember-társadalom kapcsolat nem mindig derűs pillanatai is. A kép sokszor fájdalmas. S ha elfogadjuk is, hogy az író sarkított, még akkor sem rázhatjuk le vállunkról a kételyt mindenkori viszonyaink tisztaságát, őszinteségét illetően. (Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó 1987) A könyv a prágai Magyar Kultúrában megvásárolható. Ambrus Ferenc SZÍNHÁZ Egy szabad ember Mindenekelőtt Korenci Stefant, a Szlovák Színművészeti Főiskola végzős hallgatóját kell említenem, aki az előadás nyitóképétől a zárójelenetig viszonylagos egységben tartotta az előadást. Rendezői szándékát jól szolgálták Lubomír Mojzís díszlet- és jelmeztervei, aki úgyszintén következetesen ragaszkodott ahhoz a puritán egyszerűséghez, amelyet stilustisztaságnak is nevezhetünk. Más kérdés, hogy a színészek munkájában a stílus tisztaságát nem tudta mindig számonkérni, illetve megöriztetni. E színészpedagógiai fogyatékosságokon túl a fiatal, de már most határozott arcélű, vagyis kimondottan tehetséges rendező munkájában legfeljebb az kifogásolható, hogy két dramaturgját nem vitte rá a darab alaposabb megrövidítésére, miáltal az előadás jóval hosszabb a kelleténél. Ftedig pont ennek tulajdonítható, hogy rendezöileg önismétlésekbe kényszerül. Persze. nem ezek az önismétlések a Matesz Komaromi (Komámo) társulata legutóbbi bemutatójának legsúlyosabb ballasztjai, hanem a főszerepet kapott végzős színinövendék, Skronka Tibor helyenkénti direktségei, manírjai. Skronka mentségére legyen mondva, hogy a Színművészeti Főiskola tanára, Stefan Kvietik pedagógiai felügyelete mellett készült szerepére, vagyis a vizsga lélektani tehertételével. És azt is illik figyelembe vennünk, hogy a gyilkosságért börtönbe került, a börtönben tudóssá érő Stroude alakja olyan lételméleti problémákkal terhelt, amelyek hiteles tolmácsolásához hatalmas élettapasztalat szükségeltetik. Persze, nem tudhatjuk, hogy fiatal színészjelöltünknek, Skronka Tibornak mekkora és milyen minőségű az élettapasztalata — nem is kételkedünk értékeiben —. azt viszont láthattuk, hogy hiányosan élt vele. Ennek ellenére nem tudunk meghatottság nélkül gondolni arra, hogy ez a huszonöt éves fiatalember mindnyájunk örömére és a szlovákiai magyar színikultúra életrevalóságát bizonyítandó, egyszer majd szárnyakra kap. Mert mi tagadás, néha-néha fölvillantotta tehetségét, s olyankor a darab is izgalmasabbá vált. Hogy miről szól ez a darab, azt hadd ne részletezzük. Irányadóként legyen elég annyi, hogy szerzőnk a kisember és a hatalom, a rabság és a szabadság paradox viszonyulásai mögött mindenekelőtt az ember, az Én érzelemigényességét, szeretetszükségleteit működteti, az Én máshoz, a Másikhoz való viszonyának mindenekfelettí értékét hangsúlyozza. A kortárs örmény irodalom középnemzedékéhez tartozó Peres Zejtuncjan műve a legnagyobb visszhangot keltő kortárs szovjet filmek szellemével mutat rokonságot. A kegyúr félelmének és reszketésének remekbe szabott figuráját mutatta be Boráros Imre, aki az irónia, a groteszk és a paródia elemei révén tette hitelessé alakítását, s mert a színészek közül övé wlt a leghitelesebb, ő volt az, aki igazán élvezte a munkáját, szinte az ő jutalomjátékává lett Zejtuncjan darabja. Szigeti László FILM Zsaroló zsaruk A helyzetkomikumra sokat adó és rá sokszor építő francia rendező, Claude Zidi, aki írója is szokott lenni filmjeinek, jó néhány crazy-komédiát rendezett már (gondoljunk csak a Louis de Funés-szel vagy a Pierre Richarddal készültekre). Zsaroló zsaruk című kevésbé fergeteges, ám annál finomabb humorú filmjével minden várakozást fölülmúlt. (Szó se róla, jó iskolát járt ki, korábban Claude Chabrol tíz filmjének volt az operatőre.) Most szemmel láthatóan nagy élvezettel veri el a port a francia rendőrökön és igazságszolgáltatásuk korrupt rendszerén. A nézőnek meg nem marad más hátra, szintúgy jókat derül az ő számlájukra, ugyanakkor nekik drukkol, velük szimpatizál. Az egyik zsaroló zsaru, a film főszereplője, az egy kicsit ellustult, elhízott René felügyelő (Philippe Noiret), aki jóformán egész életét Párizs utcáin, a város egy keleti negyedében töltötte szolgálatban. Nyugdíj előtt áll, s ki tudná megmondani mióta, de bizonyára már jó ideje, sokkal jobban tiszteli önmagát, mint a törvényt, fontosabb neki a kényelme és békessége, mint a paragrafusok. Az élni és élni hagyni alapelvhez tartja magát. Merthát tudja, hogy a szélhámosok, zsebtolvajok, feketézők, zugárusok, narkósok, kis- és nagystílű vagányok, tehát az alvilág léte vagy nem léte a Földön nem az ö ténykedésétől függ. Szemet huny bizonyos dolgok fölött, futni hagyja a felsoroltakat, cserébe a kényelméért. ingyen ebédért a bisztróban, kisebb-nagyobb ajándékért a húsboltban, a zöldségesnél. Egy percig se gondoljuk, hogy merő önzésből teszi mindezt. Állandóan szem előtt tartja tudniillik a körzet jóhírét, nem szereti rontani a bűnözési statisztikát. A börtönök meg — úgy látszik. Franciaországban is — túlzsúfoltak. Minek tetézni a gondokat!? Aztán egy nap vége az idillnek, a paradicsomi állapotoknak. Beosztják hozzá, a keze alá Francois-t (Thierry Lermitte), aki vidékről jött, törvénytisztelő, becsületes, ambiciózus és megvesztegethetetlen. René szinte árulásnak veszi az ifjabb kolléga tartózkodását, de nem folyik le túl sok víz a Szajnán, míg saját képére formálja. Sőt a tanítvány túltesz mesterén, ö rángatja bele a kényelemhez szokott Renét a nagy balhéba. Elnéző mosollyal szemléljük az imigyen elkanászodott zsaruk sztoriját. De nemcsak a francia igazságszolgáltatás elé tartott az alkotó görbe tükröt. A két generáció képviselőjének találkozása során láthatjuk, az egyik nem akart mást, csak egy kicsit jobban élni, a másik, a fiatalabb meg a sógorság-komaság elveit kapta örökül és a tudatot, hogy kiadós könyöklés nélkül nem megy semmire. Claude Zidi a crazy-komédiától és harsány eszköztárától tette meg az utat ehhez, a hatalom megbízhatatlan támaszairól szóló, 1984-ben készült szellemes, fordulatos, remekül összehozott alkotáshoz. A rendező írta a forgatokonyvet, a párbeszédek kitűnőek és jó az operatőri munka is (Jean-Jacques Tarbes). Két kiváló színész (a képen) adogatja egymásnak a labdát. Philippe Noiret az egyik legfoglalkoztatottabb francia filmszínész, talán nincs is oly szerep, amit ne lehetne ráosztani, amit ne tudna eljátszani. A kevésbé ismert, de máris a francia filmek ügyeletes szépfiújává előléptetett Thierry Lermitte pedig méltó partnere a játékban. Friedrich Magda (nőT)
