Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-09-09 / 37. szám
GODA MARIKA 1. Mintha újból hódítana a magyarnóta és a cigányzene. Ön is így látja, művésznő? — Nehéz ezt nekem megítélni, mert én belül vagyok a pályán. Azt viszont észlelem, hogy a televízió és a rádió műsoraiban, ahonnét a hetvenes években fokozatosan csaknem teljesen kiszorult, mintha egyre gyakrabban szerepelne e két műfaj. Vagyis újra divat a magyarnóta, amit én csak helyeslek. Mert az gondolom, hogy szépen, kultivált énekhangon és módon előadni a népdalt vagy akár a magyarnótát, az már művészet. Ha az előadó arra törekszik, hogy ugyanúgy reprodukálja a dalt, mint azt a falun az öregasszonyok éneklik, ez még nem művészet. Azt meg kell hallgatni, fel kell venni magnószalagra, és ez így önmagában érték. De aki már közönség elé, színpadra áll ki vele, annak igenis, hogy az előadásművészet alapszabályait betartva és a saját művészi egyéniségét hozzáadva kell reprodukálnia az énekszámot. Különben is, az az érzésem, hogy manapság egyesek igen hazárd módon bánnak a giccs fogalmával. Kell az életben a líra is, az érzelmesség, nemcsak a tragikum. Abból van úgyis elég. És én szórakoztatni akarok, szép melodikus dalokkal. 2. Hogyan kerül egy másfél órányi műsorba az operett és a kupié mellé a cigánydal és a magyarnóta ? énekesnőhöz csak lassan, amint egyre többet tanultam, jöttem rá arra, hogy még semmit nem tudok. De hát ezzel mindenki így van. Aztán egyszer meghallgatott egy finn impresszárió, és azt mondta, máris szerződtet, de bővítsem a repertoáromat más műfajokból is. Fél évig buzgón tanultam, még táncolni is, kosztümöket varrattam, tanulmányoztam a cigány énekesek gesztusait, mimikáját, előadói stílusokat. És fél év múlva tényleg újra eljött az impresszárió, és meghallgatott. így kerültem ki egy évre Finnországba, aztán pedig két és fél évre Bécsbe. S ezek, a hazaihoz képest kicsit talán szokatlan elvárások alakították ki bennem is a másféle igényességet. De azt hiszem, nem feleslegesen. Másfél órás műsorainkban arra törekszünk, hogy mindenkinek nyújtsunk valami kedvére valót. A közönség a mi vidékeinken már nagyon igényes, és én nem szeretnék senkinek se csalódást okozni. 3. Több mint másfél évtizede van a pályán. Sok ez vagy kevés? Nemrégiben egy volt iskolatársammal futottam össze Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) egy fellépés után. Hogy neked milyen jó, milyen gyorsan feltörtél, áradozott. Hát?! Kívülről nézve. De hogy mennyi küzdelem, lemondás van ebben a tizenöt évben, azt csak én tudom. Ezt a pályát elkezdeni nagyon nehéz. Tíz-tizenöt év kell, míg az ember odáig jut, hogy felkínálhatja a műsorát, már tudják, kiről és miről van szó. Kezdetben voltak olyan hónapjaim, hogy egy fillért sem kerestem. Nem úgy, mint most. Most évente száztízszázharminc fellépésünk van, és ez elég sok. 4. Hogy sikerült ezt elérnie? kellett volna néhány dalt betanulnia. Eljött úgy a fellépésre, hogy nem tanulta meg. Hát akkor mit akarsz, mondtam neki, te nem vagy erre a pályára való. Itt rugalmasnak és gyorsnak kell lenni. Önálló előadóművésznek lenni nem ugyanaz, mint mondjuk pedagógusnak lenni egy iskolában. Ez nem olyan hely, mint az iskola, ahova naponta bemegyek, megvan az asztalom, a székem, letanítom az óráimat. Itt nincs hely, ahova bemehetek. Itt mindig keresni kell a helyet, az új lehetőségeket, alkalmakat. Itt mindig újat kell tanulni és újra kell bizonyítani. 5. A Slovkoncert mégiscsak segíti Önöket, önálló előadóművészeket valamilyen formában. Nemde? — Elméletben igen. De nem a gyakorlatban. Valóban a Slovkoncert dolga volna, hogy menedzseljen bennünket, azaz, hogy kijárjon a városokba és a falvakba, felkínálja a műsorválasztékot a művelődési házakban, klubokban stb., és megkösse a szerződéseket. Az előadóművésznek csak el kelljen fogadni azt. Ehelyett a valóság az, hogy én magam utazgatok, kínálom a műsorunkat, és kötöm a szerződéseket. A Slovkoncertba már csak a kész megrendelést viszem be. Az évi száztíz-százharminc fellépésünkből kb. három-négy az, amelyet az Iroda szerez nekünk. 6. Mi az oka ennek? — Nem eléggé rugalmasak, legelsősorban talán ez. Meg aztán még sok egyéb. 7. Nem fárasztó, hogy a menedzselés is az ön gondja ? — Hogy én operettet, kupiét, orosz dalt, magyarnótát és cigánydalt éneklek, hogy öt műfajból tevődik össze a repertoárom, az a külföldi szerepléseimnek köszönhető. A külföld hatására alakult ki bennem az érdeklődés a magyarnóta és a cigánydal iránt. Korábban mindenem csak az operett volt. A konzervatóriumban ugyan opera szakra jártam, mert más nem volt, és természetesen az elején én is Honthy Hannának képzeltem magam, mint minden jó képzelőerejü diák, s — Talán az volt a szerencsém, az tartott meg a pályán, hogy nagyon optimista vagyok. Aztán van bennem egy jó adag üzleti szellem és kitartás is. Ez mind kell, hogy az ember szabadúszóként elboldoguljon. Én mindig ki tudtam használni a lehetőségeket. Mert néha egy jó beugrás is sokat számít, hozzásegíthet a sikerhez, ugyanúgy, ahogy egy rossz lépés is évekig kísér. Volt egy barátnőm. Egyszer segíthettem volna rajta, lehetőséget kínálhattam neki. Három nap alatt — Meglehetősen fárasztó. S ha már itt tartunk, a kosztümjeimet is magam varratom, ami szintén igényes dolog, ha számba vesszük, hogy egy fellépés alkalmával ötször is átöltözködöm. És talán annak sem kéne természetesnek lennie, hogy a reklámanyag elkészítésében sem támaszkodhatunk a Slovkoncertre. £s végül, ha azt akarom, hogy máskor is meghívjanak oda, ahol már egyszer felléptünk, akkor rendszeresen le kell ülnöm a zongorához, kották közt kell keresgélnem, hogy mindig nyújthassak valami újat is. 8. Milyen életmód mellett lehetséges mindez? — Csak rendkívül fegyelmezett életvitellel lehet mindezt megoldani. Fellépések előtti napokban már nem főzök, nem mosok, nem takarítok, mert minden csepp energia számít, kell az előadáshoz. De ügyelni kell arra is, hogy ezekben a napokban ne egyek, ne igyák, csak mértékkel. Férjem, Janci István, aki operaénekes, egy előadás alkalmával négy kilót is lead. Hát én ezt magamon még nem mértem, de engem is megvisel minden fellépés. Néha annyira, hogy a sminket sincs erőm lemosni magamról, csak zuhanok be az ágyba. 9. Az év melyik szakára jut a legtöbb fellépés? — Főleg télen vagyunk túlhajtottak. Januárra-februárra esik a fellépéseinknek csaknem fele, vagy ötven előadás. Mi azt se tudjuk a férjemmel, mikor van karácsony, szilveszter vagy farsang. Ilyenkor még nem is beszélünk itthon, annyira vigyázni kell a hangunkra, takarékoskodnunk kell vele. És hosszú utakat végigülünk az autóban teljesen némán. Télen másból sem áll az életünk, mint ágyból a színpadra, színpadról az ágyba. 10. Mikor élik a magánéletüket? — Magánéletünk inkább csak nyáron van. Van néhány barátunk, azokkal összejárunk. SZALAY ANNA
