Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-08-05 / 32. szám
Válaszol: Emlékszem egy nagy kiterjedésű parkra is. Közepén a tragikus véget ért Rudolf trónörökös vadászkastélya emelkedett. A királyfi akkor már nem élt. csupán mendemonda keringett körötte. Más urak jártak oda medvevadászatra. Egyszer magam is láttam dús lombozatú fák alatt, lobogó fáklyafényben kiterítve két hatalmas zöld medvét. Zöldek voltak bizony, hiába próbálkoznak azóta is meggyőzni arról, hogy ilyesmi nem létezik, mikor én zöld színűnek láttam azokat! Bárha, meglehet, hogy csupán gyermeki fantáziám szivárványszíneiben mártották meg behemót testüket. Arra is emlékszem, hogy vállaltira omló kibontott hosszú hajammal, hajamban világoskék maslival, kezemben nagy csokor virággal büszkén lépkedtem az első vizsgámra. — .,Ha a föld Isten kalapja, hazánk a bokréta rajta...” — szavaltam a záróünnepélyen. és hittem is, hogy így igaz. Istennek kalapja van. és hazánk óriási virágcsokor. Emlékszem az erdőigazgatóság ápolt fa1. Erdélyi szülőföldemen, román népviseletben. hatéves koromban 2. A Lidércfény szlovák nyelvű próbáján a rendezővel. Gregor Martinnal 3. Az Időzített boldogság próbáján a Matesz színészeivel Szülőföld! Zengése van a szónak. Én gordonkára. tárogatóra hangszerelném ... Szülőföld! Föld, amelyből a mag kikel, az élet csírázik, ahonnét lélekben soha el nem szakad az ember. Emlékeimben én három ilyen helyhez is kötődöm . . . Erdélyben születtem. Görgényszentimrén. a görgényi havasok alján. Hétéves koromban kerültem el onnan, de még most is látom a kis patakot, mely az ablakunk alatt csörgedezett, a kiskaput, mely az udvarunk végén — a Rákócziról elnevezett hegy oldalára nyüt. Gyalogösvény vezetett a tövében fodrosodó szamóca, szeder, málnabokrok felé ... Hogy a hegyen túl mi volt, azt nem tudom. Odáig soha el nem jutottam. Az idő ködfátyolán keresztül egyre homályosodik, távolodik szülőfalum képe. Szinte magamnak is úgy tűnik már, mint egy mese. Egyszer volt... hol nem volt... Ha születési anyakönyvi kivonat nem tanúskodna róla. el se hinném, hogy volt... Azt hinném, hogy csupán képzeletem varázsolja elém a hosszú falusi utcát, a falu közepén a templomot, azzal szemben az iskolát, a tágas iskolaudvart, bár meglehet, nem is az udvar volt tágas, én voltam parányi. A házunk elől a patak elszaladt a falu végére, onnan ki tudja hova ? Az iskola előtt keskeny palló vezetett át, két partján ruhát sulykoltak az asszonyok, amikor víz volt benne. Nyáron száraz lábbal is át lehetett jutni rajta. (nő 12) 4. Ilyen karcsú voltam 1950-ben a Karlovy Vary-i gyógykezelésen ... 5. ... és immár teltkarcsúan a fővárosi sétatéren Felvételek: A szerző archívumából csemetekertjére, és hallom hároméves öcsém hangját a kolozsvári kórház parkjában, amikor látogatóba mentünk hozzá anyámmal, de csak a bejáratig jutottunk. — Anyukám! ... — hangzott egy nyitott ablakon keresztül a kétségbeesett gyerekhang. Azt mondták, szőke fürtű öcsém utolsó szava volt. Öcsém halála után apám szülőföldjéről anyám szülőföldjére. Ungvárra költöztünk. Itt vésődtek kitörülhetetlenül emlékezetembe arcok, események ... Egy világoskék batisztruha tapintása ... Régi slágerek foszlányai: ..Hulló falevél ...” — „Bözsi ne síijon ...” — „Ott ahol a Dnyeszter vize zúg ...” Lopott csókok ízét érzem még a számon. A város temetőjében nyugszik az apám. Bár, lehet. hogy nem is nyugszik, hiszen a második világháború az ő hantjának sem kegyelmezett. Ebből a városból vitték
