Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-08 / 28. szám
/ A Popkaraván még csak másfél éve indult. Tagjai Koller Sándor, Kovács István, Koller Gabi és Kovács Mari Fotó: Flajdú E (Trebisov) sajnos egész nyáron nem tudnak bennünket fogadni. — Gondolom, rengeteg utánajárással, bajjal jár egy ilyen kéthónapos turné megszervezése. Ki csinálja nálatok ezt vériig ? — Én. — Egy személyben? — Igen. — És a felszerelés? — Minden kölcsönzött. — És a fuvar? — Vannak barátaim, barátnőim. Mindig aki éppen ráér, az segít fuvarozni. — Egyszóval, minden megoldható. — Meg, de borzasztó nehezen. Néha már azt gondolom, abbahagyom. De a fellépés után eltelik egy hét, és már hiányzik. így vannak vele a lányok is. — Na és az egyetem? A felvételi vizsgák? — Ha most sem sikerül, akkor nem tudom, mi lesz. Akkor befejezem jövőre a szakosítót, ahova most járok, aztán majd csak lesz valahogy. — Mi leszel a szakosítói okleveleddel? — Remélem, nem az, amire az képesít. — Hanem? — Én mindenképpen újságíró akarok lenni. Szerkesztőségben, szerkesztőségeknek akarok dolgozni. Cikkeket, interjúkat, riportokat akarok Írni a könnyűzenei életről. Én ebben a világban akarom élni az életemet, mert mindenem a könnyűzene. És ha ehhez diploma kell, megszerzem azt is. — Sok sikert hozzá. (szalay) Most, hogy magad mondod, nem hallgatom el én se, rámenősséged nekem is feltűnt mindjárt az első találkozásunkkor, azaz tegnap. Nem tetszettél, megvallom. Végül is, hogy gondoltad, hogy azonnal üljünk le és készítsük el ezt az interjút? Mert te sietsz, vizsgákra készülsz. Az rendben van. Na de mégisl — Túl merész vagyok, túl nyílt. Egyesek egyenest szélhámosnak tartanak. De én azt hiszem, inkább csak irigylik, hogy sikereim vannak. — Na jó, maradjunk ennyiben. Taglaljuk inkább a sikereidet. Szóval. Mi is ez a bizonyos Popkaraván? Együttes? — Nem egészen. Az úgy kezdődött, hogy nem vettek fel az egyetemre. Gondoltam, addig az egy évig, míg újra próbálkozhatom, valamelyik szerkesztőségben keresek munkát. Persze nem kellettem sehová, mert ugye nincs diplomám. Lapozgattam a lapokat, s észre vettem, hogy például a Tábortűzből mennyire hiányzik a popzene. Mi lenne, ha időnként ezzel is foglalkoznának? Mindjárt kész tervvel mentem a főszerkesztőhöz. Ő elfogadta az ötletemet, s így vezetem már második éve a Tábortűz popsarkát. Továbbá. Manapság ugyebár divat, hogy az együtteseknek saját klubjuk van. Hát én valamiféle zenés vándorklubra gondoltam, hogy a Tábortűz előfizetői, akik olvassák a Popsarock rovatot időnként találkozhassanak is velünk. Persze, mi csak diszkót csinálunk. Leforgatom a slágerlista dalait, van mindig valamilyen vetélkedő is. Lehet lemezt, plakátot nyerni. És persze táncolni. A lányok, Gabi és Mari no meg István szintén táncolnak. Ők a kép, hogy legyen valami látványosság is, gyorsabban feloldódjanak a fiatalok és kezdjenek táncolni. — Mennyiben vagytok vándorklub? — Tavaly nyáron már jártunk a Komáromi (Komárno) és a Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járásban. Év közben a tanulás miatt nem mehettünk sehová. Az idei nagy nyári turnénk július nyolcadikén indul és tart egészen augusztus végéig. A tavalyihoz képest az idén már lesz esti műsorunk is. A Békekarnevál című összeállításunkkal délelőtt és délután lépünk majd fel gyerekközönség előtt, tehát a Tábortűz olvasói között. Este az Eurodiszkóval az Új Ifjúság olvasótáborát célozzuk meg. — Tehát bővítitek a kört. — Igyekszünk. — Milyen zene van leginkább a műsorotokon? — A Modern Talking, C. C. Catch, Madonna, Sandra, a Bad Boys Blue felvételei. És persze a lemezújdonságok és a slágerlista eleje mindig. — Az idei vándorturnén, amint hallom, lesz meglepetés is. — Meglehet, hogy sikerül. Még folynak a tárgyalások a Dolly Roll-lal és az Első Emelettel. És lehet, hogy vendégünk lesz B. Tóth László is a Magyar Rádiótól. — Mindez hol lesz látható, hallható? — A Komáromi, az Érsekújvári (Nővé Zámky) és a Galántai (Galanta) járás kapott az ajánlaton. A vendégegyüttesek fellépésén is. Megyünk a Losonci (Lucenec). a Nagykürtösi (Vefky Krtís) járásba is. A tőketerebesiek labdarúgás ma az egyik legnépszerűbb sportág. Tüneményes fejlődése a sporttörténészek egy részének magyarázata szerint a kora középkori Angliában divatos melées vagy mellays nevű ünnepi — télbúcsúztató — játéktól veszi kezdetét Ezekben a rituális játékokban egy szalmával és egyéb kacatokkal kitömött disznóbendőt, később egy bőrbe varrt, felfújt marhahólyagot kellett a szomszéd faluba vagy egy bizonyos célba eljuttatni. Egy másik hagyomány szerint egy kivégzett dán útonálló levágott feje volt az első „labda ", amelyet futballként használtak. Bár ez kevésbé hihető, annyi mégis kiszűrhető a legendából, hogy az ottani ősfutballhoz is kapcsolódtak bizonyos rontásűző hiedelmek. A XIII. században a játékok népszerűsége ugrásszerűen megnőtt. Főként a mesterlegények és a diákok játszották ádáz igyekezettel. A mérkőzések már nem szorítkoztak a húshagyókeddi rítus idejére, hanem mindennapos látványossággá váltak a városokban és a vidéki réteken. Az angol uralkodók jogosan kezdtek attól félni, hogy a tömegszenvedéllyé váló játék elvonja alattvalóikat az íjászat, a lovaglás és a vívás gyakorlásától, s ezzel a királyi sereg ütőképességét veszélyezteti. Arról nem is beszélve, hogy a falvak egymás között vívott mérkőzései során a labdáért dulakodó fiatalság hosszú mérföldeken át letiporta a vetést Néha a fesztrválszerűen rendezett tavaszi mérkőzések valóságos tömegverekedéssé fajultak. „Amikor a küzdelem túlságosan elvadul — írja egy korabeli krónikás —, a játékosok Tüneményesen a Mundial-ig minden teketória nélkül elkezdik rugdosni egymást; sípcsontjuk, végtagjaik kockáztatásától sem riadnak vissza az ellenfél legyőzése érdekében." Az, hogy a tömegfutba/l modern csapatjátékká vált, a college-oknak, az angol kollégiumoknak köszönhető. Ezekben a XIX század elején különösen felvirágzó intézetekben főként a gazdagabbak gyermekei tanultak. Ott nem volt módjuk a hazai környezetben egyénileg űzött testgyakorlatokra (íjászatra, sólymászatra, lovaglásra). Rászoktak hát a régebben főként céhlegények kultiválta zajos-lármás játékokra, jóllehet ezeket a vaskalapos intézeti rendtartás tiltotta, a közvélemény pedig nem tartotta „gentleman" ifjakhoz méltó szórakozásnak. Az 1840-es évek derekán már az iskolák falain kívül is tucatjával alakultak olyan társaságok, amelyeknek a stílusa a mai labdarúgáséhoz hasonlított. Közben az iskolaszékek vezetői a mérkőzések pedagógiai finomítása és a labdáért való verekedések megelőzése végett állandóan szorgalmazták a „furball megrendszabá/yozását". Amikor 1855-ben híre kelt, hogy a Sheffieldi kollégium végzett hallgatói engedély nélkül megalakították a világ első labdarúgó-egyesületét, a Sheffield Clubot (ejtsd: söfíld) — sőt példájukat mások is követték — valóságos pedagógiai háború tört ki a labdarúgás körül. 1866-ban Sheffield és London között sor került az első válogatott mérkőzésre. A labdarúgás kinőtt a kollégium falai közül, s megkezdte a mai Mundial — labdarúgó világbajnokság — felé vezető hódító útját. (Külf. sajtóból)
