Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-14 / 3. szám
lánytestvéreivel közösen választottuk ki, az árát Muhanted fizette ki. Négy aranygyűrűt, két nyakláncot és karkötőt kaptam. Az eljegyzési ünnepségen mindkét család rokonai és barátai is részt vesznek. Az én eljegyzésem a mi házunkban zajlott, sokan voltunk, már pontosan nem is emlékszem, hányán, de úgy százan. Különösebb szertartás ilyenkor nincs. Az én szüleim fogadták a vendégeket és mutatták be Mohamed családját. A jövendőbelim édesanyja elmondta szüleimnek, de főleg édesapámnak, A mahart Ibtihal férjével közösen vásárolja el hogy szívesen vennék, ha beleegyezne ő is. hogy fiuk felesége legyek. Miután apám is beleegyezését adta. a jövendőbeli anyós nyakából levette egyik nyakláncát és az én nyakamba akasztotta, jelezve, hogy családjába fogad, és saját gyermekeivel egyenrangúnak, „gyermekének” tekint, és hogy képes rólam is ugyanúgy gondoskodni, mint a fiáról. Természetesen ekkor kaptam meg a már említett ékszereket is. A szórakozás, mulatság vidám volt, a fiatalabbak táncoltak is. A jegyesség egy évnél tovább nem tarthat Tehát az eljegyzéstől számított egy éven belül az esküvőt is meg kell tartani. A polgári esküvőre, amit mi inkább a szerződéskötésnek nevezünk — mivel jegyző előtt írjuk alá közös akaratunkat, hogy együtt fogunk élni —, csak a két tanú és a szülők kísérnek el bennünket. Ez délelőtt történik, utána délután és este összegyűlik a rokonság egy éjszakai mulatóban és vigadnak hajnalig. Az én zaffámon. mi így nevezzük ezt az ünnepséget, körülbelül kétszázan lesznek. Esküvői ruháról, cipőről az anyós és sógornőim gondoskodnak, ezt tőlük kapom. Délelőtt a polgári esküvőn ünnepi világoskék ruhám lesz, csak térdig érő. de a zaffán, este négyszer cserélek különféle színű hosszú estélyi ruhát. A zaffa után én még a szüleimnél lakom körülbelül két hónapig, ez idő alatt a maharból, vagyis a 15 ezer dinárból berendezzük lakásunkat. Én közösen, a féijemmel együtt szeretnék mindent megvásárolni, de a hagyományok szerint a berendezkedésnél az asszonyé a döntő szó. Ha már készen lesz a lakás, akkor, gondolom januárban vagy februárban tartjuk meg a második zaffát. Ez reggel kezdődik, s tulajdonképpen egy kiadós ebéd, csaknem mindenki összejön, aki első alkalommal is ott volt. Lényegében ekkor avatják új párrá a fiatalokat. Mi csak 10 óráig leszünk a vendégekkel, utána az ő kíséretükben virágokkal díszített autóba szállunk, és egy hétre elutazunk a nászúira. Bagdad közelében van egy turistaparadicsom, egy sziget, amelyet az új házasok szigetének is neveznek, mi oda szeretnénk menni. És ettől a naptól kezdődik a mi tulajdonképpeni házaséletünk. A zaffán a menü: csupa hagyományos iraki étel. Töltött bárány, sok zöldség és gyümölcs. A bárányon kívül még baromfit és marhahúst szolgálnak fel, különféle módon elkészítve. Alkoholt is kínálnak a vendégeknek, de keveset, és senki sem iszik belőlük sokat, inkább a gyümölcsitalokat fogyasztják a vendégek. Ibtihal Csehszlovákiában szőtt tervei már bizonyosan valóra váltak, s reméljük, boldog ifjú asszonyként gondol a nálunk szerzett ismerősökre, barátokra is. MILICKY JOLÁN egészségkárosító hatására, hanem pénztárcájukon keresztül is különféle módon igyekeznek hatni értelmükre. Nem lehetetlen az sem, hogy néhány év múlva már egyetlen munkahelyen sem engedik meg a bagózást. „Az országos tisztifőorvos megállapította, hogy a dohányzás káros az egészségre." Egy évtizede olvasható ez a felirat minden amerikai cigarettásdobozon, sőt mi több, minden amerikai újságban, folyóiratban megjelenő cigarettahirdetésben. Egyébként a rádióban és a televízióban eleve tilos a dohánynemüek reklámozása. Az Egyesült Államok tisztifőorvosa, ahogy itt nevezik, a Surgeon General, több évig tartó vizsgálat után 1964-ben tette ezt a hivatalos megállapítást, s azóta tart Amerikában — csaknem lankadatlanul — a dohányzás elleni hadjárat. Bár élharcosai között akadnak olyanok is, akiket az anyagiak vezetnek a nikotinszívás visszaszorításáért vívott küzdelemben (elsősorban a biztosítóintézetek), alapvetően mégis önzetlen, valóban az amerikai lakosság egészségét szem előtt tartó kampány ez. Vannak azonban dühös ellenzői is: a dohánybizniszben — a termelésben, a feldolgozásban, a forgalmazásban — érdekelt üzletemberek. Jellemző, hogy amikor tavaly elriasztóbbá akarták tenni a cigarettásdobozok figyelmeztető feliratát („A dohányzás káros az ön és a még meg sem született csecsemők egészségére"), a szenátusban a dohány-lobby, Észak-Karolina, Kentucky és más dohánytermesztő államok szenátorainak csoportja, elutasította a képviselőház által már jóváhagyott javaslatot. Végül is kompromisszum született, ám az ennek eredményeképpen kidolgozott törvény azóta sem lépett hatályba. A dohánytermesztés és -gyártás ugyanis óriási üzlet. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy egy „átlag amerikai" személyes fogyasztásra fordított kiadásainak 1,25 százalékát költi cigarettára, szivarra, pipadohányra. Az amerikai dohánygyárak évi nyeresége meghaladja az 5 milliárd dollárt. Ám a szövetségi kincstárnak is nagy üzlet a dohány, hiszen — akárcsak a szeszesitalokat — a füstölnivalókat is különlegesen magas adóval terheli meg. Úgy tűnik, a dohányzók száma, ha lassan is, de csökken az Egyesült Államokban. A dohányzás elleni propaganda egyik fő irányítója az Amerikai Rák (tulajdonképpen rákellenes) Társaság. Rendszeresen látnak napvilágot újabb és újabb felmérései, amelyek csaknem mindig azt mutatják ki, mennyivel rövidebb ideig élnek, mennyivel gyakrabban betegszenek meg a dohányosok, mint a nemdohányzók. A szakemberek újabban azt is állítják, hogy különösen az káros, ha a dohányzás iszákossággal párosul. David Schottenfeld New York-i tudós felmérései szerint a szájban, a torokban, a gégében és a nyelőcsőben keletkező rosszindulatú daganatok 75 százaléka vezethető vissza a cigaretta—alkohol kombinációra. Az egészségügyiek figyelmeztetését a legnagyobb amerikai biztosítóintézet, a Mutual Life Assurance Co. is mellre szívta, mivel ezek alapján kínál életbiztosítást kötő, nemdohányzó ügyfeleinek sokkal kedvezőbb fizetési feltételeket, mint a nikotin rabjainak. Az egészségügyi felvilágosító propaganda minden évben november 15-én éri el csúcspontját, amikor is az Egyesült Államokban a televízió, a rádió, a sajtó széles körben beharangozza a Füstmentes Napot. Ilyenkor arra kérik a dohányosokat, hogy próbáljanak leszokni a dohányzásról, vagy legalábbis ezen a napon ne gyújtsanak rá. Jó néhány esztendeje törvény mondja ki, hogy a repülőgépek utasainak joguk van nem dohányzó szakaszban utazni, és ha a légitársaságok nem biztosítják ezt, kártérítésért perelhetők. A munkahelyeken is mind általánosabbá válik, hogy az értekezleteken nem tűrik meg a dohányzást, hasonlóképpen azokban a szobákban, ahol akár egyetlen ott dolgozó személy, tehát nem az ott dolgozók nagyobbik fele is kéri ezt. A munkahelyi cigarettázás egyébként a legutóbbi időkben annyira fontos kérdéssé vált, hogy külön konzultációs cégek foglalkoznak a vállalatok „dohányzási politikájának" kialakításával. Az amerikai vállalatok nagy része ma már külön dohényzósarkot jelöl ki dolgozóinak, ahol füstelszívó berendezéseket is felszerelnek. Ez azonban nagyon költséges. A Robert Rosner vezette washingtoni konzultációs cég kimutatása szerint a dohányosok alkalmazottanként évi 4 600 dollárral növelik a vállalatok kiadásait. Ez az egészségügyi és az életbiztosítási tételekből, a munkahelyi hiányzásból, a takarítási, fenntartási költségekből, valamint a dohányzás miatti termeléskiesésből tevődik össze. E kimutatás alapján határozta el az említett konzultációs cég legnagyobb ügyfele, a 15 ezer dolgozót foglalkoztató Pacific Northwest Bell, hogy a vállalat egész területén megtiltja a dohányzást. De még a dohány intézet kimutatásaiban is szerepel négy olyan vállalat, amely eleve nem alkalmaz dohányosokat. Valószínűleg hiába lesz minden füstölgés a dohánygyáriak részéről, hozzáértők azt jósolják, öt éven belül az amerikai vállalatoknak legalább a fele teljesen be fogja tiltani területén a dohányzást — ha nem egészségi, hát takarékossági okokból. V.G.
