Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-08 / 2. szám
Fotó: archív tűzfészkekben keletkeznek. Ezek közül a Csendes-óceán északnyugati részén található tűzfészek a legkiterjedtebb. Évente huszonkét tájfun születik itt, tehát több mint egyharntada annak, amit a világon jegyeznek. Ezek közül legkevesebb tíz átsöpör a Dél-kínai-tengeren Vietnam felé. A tájfunok ebben a térségben májusban kezdődnek, és csak decemberben maradnak el, amikor is a monszunszél 180 fokos fordulatot vesz, és a szárazföld felől kezd fújni. A legaktívabb időszaknak a júliustól októberig terjedő hónapok számítanak. Három évvel ezelőtt írtak alá a Szovjetunió és Vietnam között egy tudományos-technikai szerződést a trópusi meteorológia, ezen belül a tájfunok együttes kutatására. A szerződés nyomán már létre is hoztak Hanoiban egy különleges laboratóriumot. A Haiphongban, Da Nangban, Ho Si Minh-városban elhelyezett készülékek lehetővé teszik, hogy a szovjet és vietnami kutatók nagyon pontosan képesek legyenek előrejelezni a tájfunokat, megfigyelhessék keletkezésüket és mozgásukat. Olga Vinogradova Bao vietnami nyelven tájfunt jelent. Persze nemcsak azt: a kiejtéstől, a hangsúlytól függően a bao lehet újság, kincs, leopárd, buborék, batyu. „Tájfun” jelentésében hangsúlyosan kell kiejteni ezt a szót, baljós hanglejtéssel, hogy kifejezze: mit gondolnak a vietnamiak erről a természeti jelenségről. A monszunok beálltával minden évben tájfunok söpörnek végig Vietnam több mint kétezer kilométer hosszú partjai mentén, aztán a síkságon, majd a hegyek vonulatán éppúgy megtörnek, mint a tenger hullámai a parti gátakon. Először Hanoiban láttam tájfunt. Aznap már kora reggel rekkenő hőség volt a városban, mert még az előző napi meleg sem szűnt az éjszaka. Az örökzöld áloék a nap perzselte utcákon kókadtan hajtották le leveleiket, a járdák kiürültek, és még a Visszaszerzett Kard tavának partja is szokatlanul üres volt Ha jön a Bao pedig ez a hanoiak kedvenc pihenőhelye. Az emberek igyekeztek árnyékba húzódni, de még az sem nyújtott menedéket a pokoli hőség elől. Hanoit párás, ragadós légtakaró borította. A Thong-nhat szálloda portása, aki az ajtó mellett a sarkán ücsörgött, köszöntésemre csak annyit válaszolt: — Bao di! (azaz: tájfun lesz!) A rádió is bemondta ugyanezt minden félórában. Az utcai hangszórók is figyelmeztették az embereket a közelgő tájfunra, előre jelezve várható erejét, sebességét. Különleges őrjáratok tűntek föl az utcán, levágták a fák száraz ágait, drótokkal erősítették meg a házak tetejét, és kitisztították a csatornák lefolyónyílásait. Déltájban a tájfun már erős széllökésekkel jelezte érkezését, ezek egykettőre megtisztították a levegőt, nyomban könnyebben lehetett lélegezni. Azután minden elsötétedett, olyan hirtelen, mint a moziban a film előtt a fák I recsegni-ropogni kezdtek. a fa ablaktáblák hatalmas robajjal csapkodtak, a szálloda folyosóján apró darabokra tört egy-két ablak. A szélvész hatalmas zajjal cibálta a háztetőket. A vízözön is hirtelen zúdult alá, végigsöpört az utcán, az ajtókon, ablakokon. mintha dézsából öntenék. Itt valóban igaz a mondás — gondoltam —, hogy ha esik, akkor zuhog. Villámok csapkodtak olyan sűrűn, hogy követni sem lehetett, melyik dörgés melyikhez tartozik. Az ablaknál álltam (az enyém szerencsére nem tört ki), és bámultam kifelé a sötét utcára. Erkélyünk előtt, a Béke-szökőkútnál két fa dőlt ki egyszerre, a harmadikról pedig letört egy hatalmas ág, és ráesett egy terepjáróra, amelynek átszakította ponyvatetejét. Az utcán már patakokban ömlött a víz. A víz és a szél szédítő őrjöngése szerencsére még egy óráig sem tartott. A „Tájfun szeme”, az epicentrum, már valahol Vinh-phu vidékének falvai felett örvénylett, és Hanoiban már csak éppen hogy szemerkélt az eső. A rengeteg víz ugyan nem folyhatott le egyik pillanatról a másikra a Vörös-folyóba, de a közlekedés már megindult a városban. A gyerekek egyenesen a járdán fürödtek, derékig vízben ugrálva fröcskölték egymásra a zavaros vizet. Az elhaladó autók nagy hullámokat kavartak. Mi is nekivágtunk az ismerős utcáknak. Sok helyen kidőlt fák akadályozták az áthaladást. Másutt a hatalmas törzsek rádőltek a háztetőkre, és átszakították egészen a mennyezetig. Este a rádió bejelentette, hogy a városban a fák tizennyolc százaléka a szélvész áldozatává vált. Thai-binh, Vinh-phu, Ha-bac és Hai-hung tartományokban összesen háromszázezer hektárnyi rizsföld került vízv alá. Néhány ezer ház romba dőlt, több helyen volt gátszakadás, és a lakosságot felszólították az elemi csapás okozta károk elleni harcra. Mi történt egy nappal korábban, a katasztrófa előtt ? A nyugtalanságot keltő előrejelzés híre. villámgyorsan terjedt minden faluban. Már csak azért is, mert a helyi, falusi időjósok is meg tudják mondani három nappal előre, hogy mikor vált át kánikulából viharosra az idő. Megfigyelik, miként viselkednek az állatok, madarak, bogarak, halak és a növények. Ezek a jóslatok általában elég pontosak, jól egészítik ki a hanoi meteorológiai központ adatait. Így aztán sosem lesz úrrá az embereken a pánik, gyakorlatilag egyetlen tájfun sem éri őket váratlanul, s miután tudják. hogy úgysem tehetnek ellene semmit. higgadtan készülnek föl a károk elhárítására. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy Délkelet-Ázsia térségében éppen a tájfunok számlájára írható a természeti katasztrófák okozta károk 95 százaléka. Évente átlagban hatvankét tájfunt figyelnek meg, amelyek nagyobbrészt az óceán trópusi területein levő
