Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-08 / 2. szám
• '£M jíSí A2 ókorban az emberek sokáig kőnek tartották, jóllehet tudták róla, hogy a tűzben elég, s így kellemes, gyantás illatot áraszt. Időszámításunk előtt vagy félezer esztendővel egy görög bölcs, miközben kelmével fényesített egy darab követ, észrevette, hogy az felmelegedve magához vonzza a kelme szálait és kezefején, karján a pihéket is... Valószínűleg e miatt tulajdonítottak a szépséges köveknek jó varázserőt. Hippokratesz, az ókor legnagyobb orvosa (i. e. 460-ban született), szintén úgy vél.te, hogy gyógyító ereje van a borostyánkőnek. Persze ekkor még nem így nevezték, sőt még a „jantár" elnevezés is várat magára egy ideig. Az ógörögben „élektrom”, latinul „electrum", ógermán nyelven „gles", finnül „merikvi", ami annyit jelent, hogy a „tenger köve”, litvánul pedig úgy hívták, hogy „gintarasz", a jelentése „betegségtől óvó". A római birodalom tündöklésének lengyel király koronája, amit egyetlen hatalmas tömbből faragott ki egy mester négy év alatt, s hét falu volt az értéke ... A századfordulón a legnagyobb lelőhelyek Lengyelországban, Oroszországban, Németországban és Dániában voltak. A második világháború után Mexikó és Guatemala határán találtak egy nagyon gazdag borostyánkő mezőt. Már korábban is ismeretes volt a kínai, illetve a dél-amerikai borostyánkő, de szépségben, minőségben egyik sem versenyezhet a baltikumiakkal. Itt találták a legnagyobb darabot is, 6,7 kilogramm és egy berlini gyűjteményben őrzik. A régi Hanza-városok múzeumaiban különben is csodálatos jantárgyűjtemények vannak, természetesen, rengeteg olyan darabbal, amely zárványt is tartalmaz. Ezek a kövek viszonylag ritkák, átlag minden ezredikben látható inkrusztáció. Némelyik felbecsülhetetlen érték ... Van, amelyikben egy ismeévszázadaiban alakult ki a híres „borostyánkő-út", amely észak—déli irányban keresztül szelte Európát. Aquileiából vitt át az Alpokon és a Dunán át, Vindobonáig, vagyis Bécsig, aztán morva földön áthaladva elérte a Vág felső folyásának vidékét, s innen már egyenesen vezetett Felső-Szilézián keresztül a tengerpartig. Nemcsak díszítő elemként, illetve ékszerként használták, hanem porrá törve mint orvosságot, illatos füstölőport is, s voltak kövek, amelyekkel a kezük között dörzsölgetve, a római hölgyek illatosították a bőrüket. A görög nők a legszívesebben a hajukat díszítették vele. Még ma is sokan vannak, akik a testükön viselik, mert az ősi hiedelem szerint elűzi a bajt, erőt ad testnek és léleknek egyaránt, hogy ellenálljon a betegségnek és a rosszakaratú embereknek ... A középkorban Észak-Poroszországban volt a leggazdagabb lelőhely, és olyan jól fizetett, hogy az állam kereskedett vele. Brüggeben, Königsbergben, a mai Kalinyingrádban és Gdanszkban egész dinasztiák foglalkoztak faragásával. A történelem egyik legszebb darabja volt Szobieszki János rétién élőlény lábnyomára bukkantak; egy másik tömbben tíz légy, négy szúnyog, három más bogár, két pók, egy darázs és egy őshangya található. A koppenhágai múzeum egyik féltve őrzött darabja az a kö, amelyben olyan tökéletesen maradt fönn egy apró darázs, hogy nagyítóval még a szárnya erezetét is lehet látni; van olyan is, amelyik madártollat, szőrpamacsot, ismeretlen és ismerős növények, fák magvait, levelét, ága-bogát „mentette át" a harmadkori őserdőből. Borostyánkő. Szemre, tapintásra a napsugár melegét és színeit idézi. Lehet egészen halovány szürkéssárga, fehéres sárga, barna, piszkoszöld, vöröses, teljesen áttetsző vagy teljesen tömény, lehet kékes erezetű, bár ez nagyon ritka. A szakértők 400 (négyszáz!) árnyalatát különböztetik meg. Ki tudja, a képeinken látható müvek alkotóit mi ihlette: a kövek szépsége, vagy a legendák naiv bája, vagy az erejébe vetett babonás hit? Ki tudná megmondani? LÁNG ÉVA
