Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-02-04 / 6. szám
POSTALÁDÁNKBÓL Zlaté Klasyban mozgalmasan teltek az elmúlt esztendő utolsó napjai. A tömegszervezetek, a művelődési és a nyugdíjasklub is értékelte tevékenységét, s mindegyik több-kevesebb jól sikerült rendezvényt mondhatott magáénak. Falunkban a legaktívabbak a nyugdíjasok, ők szinte példát mutatnak az ifjabb nemzedékeknek munkából, segítségnyújtásból, egymással való törődésből, tartalmas szórakozásból. A művelődési klub előadásai is e fajtából valók. Sok érdekes ismeretet, tudnivalót tárnak előadásai, vitaestjei a résztvevők elé. Legutóbb Demján Zoltán mutatta be nekik, hogyan él Nepál lakossága, s vele beszélgettek arról, milyen is igazi hegymászónak lenni. A polgári ügyek testületé is szépen zárta az évet. Összejövetelt rendezett a hatvan esztendősöknek, majd az ezüstlakodalmukat 1985-ben ünnepeiteket hívta egybe. (Baráth Ilona) Komáromban (Komámo) is szépen zárta az elmúlt esztendőt a nyugdíjasok klubja. Az idős tagság ezúttal nem elsősorban saját örömére, szórakozására gondolt. Tarics János vezetésével kétórás műsort mutattak be azoknak, akik kíváncsiak voltak rájuk. Nagy sikert aratott az énekkaruk (képünkön), a szavalok közül sokan életükben először álltak színpadon, a legtöbb tapsot pedig azok kapták, akik saját verseiket adták elő. A régi munkásdalárda tagjai — mind hetven év körüli ember — is színesítették a műsort néhány szívet melengető dallal. Bízunk benne, hogy ezt az előadást még sok hasonló követi majd. (Szabó Béni) Érsekújvárott (Nővé Zámky) a városi nemzeti bizottság szociális, egészségügyi és munkaügyi osztályának vezetőjével, Oláh Imrénével beszélgettem munkájáról, elsősorban a nyugdíjasok szociális ügyeinek intézése érdekelt. így tudtam meg, hogy városunkban 6 310 nyugdíjas él, s ebből a kisnyugdíjasok — vagyis szociális juttatásokra jogosultak — száma 1 300. A havonta kifizetett nyugdíjösszeg több mint hétmillió korona. A kisnyugdíjasok évente kétszer kaphatnak pénzbeli juttatást 1 000 Kcs-ig terjedő összegben. Az osztály javaslatokat tesz lakbérkiegészítő pótlékokra, a cukorbetegeknek és tbc-seknek pénzsegélyt ad. hogy diétásán étkezhessenek, a nyugdíjasok napközijében ingyenesen étkeztetik a tagokat, s ugyancsak ingyenes a gondozószolgálat is a nyugdíjasok házában. Évente mintegy száz nyugdíjas kap egy-két hetes üdülésre beutalót és átlag tizenöt olyan gyermeket küld az osztály pionírtáborba nyaranta, akinek szülei nyugdíjasok. Önkéntes gondozónők segítségével 98 nyugdíjast látnak el, a város két nyugdíjasklubjában 280 idős embert részesítenek különböző juttatásban. Munkájuk természetesen más területekre is kiterjed, s minden apró ügyet lelkiismeretesen intéznek el. Ügyfeleikhez'kedvesek, előzékenyek velük szemben. Igaz, kevesen vannak, mindössze négyen : Oláh Imrénén kivül még Decsi Károly, Vajzer Erzsébet és Lehocky Andrásné (képünkön) intézik lakosságunk ügyes-bajos dolgait. (Dr. Hofer Lajos) Nyitrán (Nitra) a Jurkovic utcai óvodából minden csütörtökön harminc gyermeket visz az autóbusz a szaunába, melyet az óvoda védnöke, a Járási Ingatlankezelöség tart fenn. A szaunázás része annak az edzési módszernek, mellyel a kisgyermekeket ellenállóbbá, szervezetüket egészségesebbé szeretnék tenni a róluk gondoskodók. (P. Matis) A Csemadok 210 tagot számláló nagyölvedi (Veiké Ludince) helyi szervezete szorosan együttműködik a nőszervezettel. Arra törekszenek, hogy az emberek ne csak szemlélői legyenek a kulturális értékeknek, hanem képességeik és adottságaik szerint maguk is részt vegyenek további kulturális értékek kialakításában. Három művészeti csoportjuk működik. A legaktívabbak a női éneklőcsoport tagjai, akik Tóth Istvánné vezetésével bekapcsolódtak a Tavaszi szél vizet áraszt népdalversenybe. Felléptek a járási dal- és táncünnepélyen is Ipolyszakálloson (Ipefsky Sokolec). A lányokból álló táncsoport is figyelemreméltó fejlődésen ment keresztül. A folklórcsoport a leánykérést mutatta be. Rendkívüli figyelmet fordítanak társadalmunk jelentősebb eseményeinek megünneplésére, valamint a püt tevékenységének a támogatására. Csoportjaik rendszeres fellépésével igyekeznek e rendezvények műsorát változatosabbá tenni és művészi színvonalát emelni. A faluban két gyermektánccsoport és egy gyermek éneklöcsoport is működik. Kihasználják a gyermekek alkotó fantáziáját, bemutatják azokat a játékokat, dalokat, táncokat, melyekben a gyermekek megmaradnak gyermeknek és nem utánozzák gépiesen a felnőtteket. A vezetők tudják, csupán tőlük függ, hogy a múltismeret meghatványozódva virágozzon nemzedékeken át, testet öltve a népművészet ezerféle változatában. (Ábel Gábor) Sej, boldog legyen a házaspár... Az elmúlt év végén rendhagyó esküvőre kaptunk meghívót. A Zlaté Klasy-i hnb házasságkötő termében minden jel arra mutatott, hogy igazi esküvőre készülődnek. Talán csak a terembe belépő menyasszony kockás ruhája és a szinte kizárólag nőkből álló násznép láttán foghatott gyanút a kívülálló. Bemutató esküvőnek lehettünk ugyanis tanúi, amelyet a Ounaszerdahelyi (Dun. Streda) Járási Művelődési Központ rendezett az SZNSZ járási bizottságával közösen a járás községeinek anyakönywezetöi számára. S hogy miért esett a választás éppen a szóban forgó községre? Mert — mint azt Péntek István, a polgári ügyek testületének járási titkára elmondta — ebben a községben szépen szervezik meg a házasságkötéseket. A mintaesküvö — amelyet Kvarda József hnb-elnök, Szögi Sebestyén anyakönyvvezető és Szlanicska Ferenc, a püt helyi titkára tartott — úgy zajlott le, mint máskor, illetve csak annyi különbséggel, hogy ez alkalommal a versmondást és az éneklést a Szabó Károlyné vezette csallóközkürti (Ohrady) éneklő csoport néhány tagja vállalta. (Tegyük hozzá, magas színvonalon, nagyszerűen adták elő a szebbnél szebb, alkalomhoz illő népdalokat.) S hogy a mintaesküvő valóban másutt is követendő minta-e, azt beszélték meg a jelenlevő anyakönywezetök a házasságkötés után. Szó esett a zene- és versválasztásról, arról, vajon illik-e az orgona hangjához a népdal, az ifjú vagy kevésbé ifjú párhoz intézendő beszéd kritériumairól, arról, hogy annak mindig személyes hangvételűnek, az egyénhez szólónak kell vagy kellene lennie. Megvitattak továbbá olyan — külső szemmel talán észre sem vett — mozzanatokat is, mint például azt, hogy ki nyújtsa át a gyűrűt a fiataloknak stb. A résztvevők kifejtették véleményüket a tapasztaltakkal kapcsolatban, s néhányuk elmondta azt is, mi az, amivel nem ért egyet, illetve amit ők a lakóhelyükön, falujukban másképp csinálnak. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a házasságkötéseket — tartalmilag és formailag egyaránt — úgy kell megszervezni, hogy azok valóban bensőséges eseménnyé váljanak. A találkozó tehát mindenképpen hasznos volt, s más járásokban is javasolható hasonló megszervezése, hiszen mindnyájunk törekvése, hogy életünk ritka, ünnepélyes pillanatait valóban ünnepélyes, méltó keretek között éljük át. —tha— NAGY LÁSZLÓ felvétele Háromból egy 6. FORDULÓ A) A delej régen fizikai műszó volt, főnévi értelemben (is) használták. Mit jelentett? 1. Iránytűt. 2. Mágnességet. 3. Villamos áramot. B) Mi a tiszavirág? 1. A tiszafa (Taxus baccata) fenyőféle érdekes virága, mely alig huszonnégy órát virít, máris lehullik. 2. Sásszerű vízinövény, mely főként a Tisza mellókén honos, bugás virágzata fehéres, nagyméretű porzókban gazdag. 3. Barnás színű rovar, mely nyáron jelenik meg nagyobb folyókon, s szárnyas alakban csak órákig él. Költöietlenül kérésznek nevezik. C) Mit nevezünk nemeznek? 1. A kártolt gyapjúfonalból szőtt vastag szövet, vagyis a posztó egyik fajtáját. 2. A kikészített bőrt. 3. A gyapjúból, szőrből tömörített vastag, posztószerü anyagot. Megfejtéseiket a lapunk megjelenésétől számított egy héten belül postázzák címünkre. Ne feledjék el mellékelni a versenyszelvényt sem! I. fordulónkban a helyes megfejtések (A—1, de elfogadtuk azokat a megfejtéseket is, amelyek a tömkeleg szót a ma használatos értelmében határozták meg; B—2; C—2) beküldői közül ajándéktárgyat nyert Fancsik Zsuzsa (Losonc—Lucenec), Guba Judit (Léva—Levice) és Kardos László (Rozsnyó—Roznava).