Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-02-04 / 6. szám
kedden és pénteken tizenhárom és felet. Nehéz munka, egészségre káros a széngáz, csak addig csinálom, míg egyenesbe jövök, aztán majd meglátjuk. Kevés mostanság a jó pék, a velem végzettek közül már egyik sem dolgozik a szakmában. A tésztának lelke van, aki nem érzi, nem konyit hozzá, az nem tud jó kenyeret sütni. A gépek mellé is kenyeret érző, tésztához értő emberek kellenek. Nem érzik a mai pékek a megbecsülést, pedig sokat kell dolgozni, míg szép dombos lesz a kenyér. Haizok Ilona, a dunaszerdahelyi jnb kereskedelmi szakosztályának a vezetője a kispékségek körüli vitákat taglalja. — 1976-ban, mikor megnyílt a járási székhelyen az ipari pékség, a járás huszonnyolc kispékségét bezáratták, s mindenki nagy reményekkel várta az új kenyeret. Ez a kenyér azonban más ízű, más küllemű volt mint a ritka betű, illatos házikenyér, s az emberek visszavágják a régit. Elsőként a légi (Lehnice) szövetkezet mellett Horváth István kezdett el a tagság számára fafűtésű kemencében ízletes házikenyeret sütni. Majd sorban nyíltak meg a hnb mellett a kisüzemként termelő-működő kispékségek. Beváltak, igény van a munkájukra. A helyi gazdálkodási szakosztály részt vesz egy felmérés összeállításában, ami a kispékségek munkáját elemzi, a fő cél a bérezési rendszer új alapokra állítása, eddig ugyanis saját kalkulációval dolgoztak. Célunk mindenképpen a folyamatos ellátás biztosítása, a helyi kispékségek az első félévben 1 040 tonna kenyeret sütöttek, ami nagyban befolyásolja az ipari pékség termelését és elosztási rendszerét. Szeretnénk kiküszöbölni a torlódásokat vagy a fennakadásokat, ezért a nagyobb ünnepek előtt rendszeresen kikérjük a hnb-től a kispékségek tervezett sütését, s azt írásban elküldjük a nagypékségnek. # * * A boltosok dolga a kenyérárusítás; helyzetfelbecsülö képességükön múlik, hogy eladják-e a kapott mennyiséget, ha a konkurencia helyben van, ha pár száz méterrel odébb a helyi pék kínálja illatos, ízletes kenyerét. Peller József, a Jednota légi élelmiszerüzletének vezetője somolyog: — Már magában szövevényes a kereskedelem, a kenyéreladás, nem még ilyen gonddal megfejelve. Már három éve csak egyharmadát rendelem az addig megszokottnak, hétfőn 400 kg-ot, ilyenkor nem süt a pék. A falusi boltvezető ismeri az embereket, tudja, mennyi fogy el, fél kilencig mindig látom, marad- másnapra, s ilyenkor lerendelek a holnapi szállítmányból. A legfájóbb, hogy a széthordási terv szerint a legelső sütésből kapunk, legalább egy-két ládával dobhatnának hozzá frisset. Néha öröm árusítani, olyan szép a kenyér; a tészta élő valami és a kenyér őszinte. Ha túl korán veti be a kenyeret a pék, gombóc marad, labda, vagy a túl erős kemencével megégetik, hiába magyarázom, hogy nem öreg, csak kiszáradt, a vevő nem hiszi el ... A kispékségből a másik oldalon csak hasznunk van, hiszen nekünk is megnőtt a forgalmunk, rajtunk keresztül kapja a pék a lisztet és az élesztőt. Két éve, február derekán indult be Királyfiakarcsán (Kráfovicové Kracany) a kispékség. Habár a falu a fő közlekedési űtvonalak „árnyékába" esik, nem gond a két műszakban sütött kenyeret eladni. A sütöde vezetője, Salát pékmester a fiatal Both Jánossal váltakozva, éjjelnappal süti a kenyeret. — Betöltöttem már az ötvenegyediket, nem sokáig fogom bírni. Megfeszítetten dolgozunk, nincs idő itt a pihenésre, a kenyérnek minden reggel az asztalon kell állnia. Máshol gondol egyet a szaki, és holnap nem megy be munkába, szabadságot írat. Bennünket nem helyettesít senki, a fiatalok, ha kitanulták is a szakmát, elállnak tőle; túl nagy a lekötöttség, a kereset meg kevés. Úgy még talán megéri, hogy a pék a feleségével együtt dolgozik, mint néhány faluban. Ha rá is dolgozik a feleségére, a pénz a családban marad. Megnyomja a felszelt kenyeret, a puha cipóbél ruganyosán visszaugrik. — írót is teszünk bele, szárított krumplit, három mázsához öt kilót, ez puhán tartja, napok elteltével sem morzsalékszik. A főzött, friss krumpli lenne az igazi, de hát erre nincs mód. A liszt sem a régi, nincsenek ma már igazi kenyérgabonák — legyint Salát pékmester. — Akkor jó a kenyér, ha az időjárás és a tészta menete egybeesik, ha kinn lehűl az idő, várunk vele, nem rakjuk még be a kemencébe. Az ipari pékségnél ellenben a gépek nem várnak, ha a szalag elindul, egymás után sorjáznak a műveletek ... A jövő? Míg lesznek pékek, addig biztosan lesznek kispékségek is. Azonban egyre fogyunk, egyre kevesebben leszünk, ez a fajta munka nem a mai emberek tempója. A házikenyér képében a múlt szól felénk. A legkevesebb, amivel fizethetünk, ha becsülésünk tiszteletté szilárdul, s erkölcsi és anyagi ösztönzők képében származik vissza a pékekre. Évezredek testálták ránk a kenyérkészítés tudományát, s ők tudói és átadói ennek a titoknak, rajtuk múlik, hogy milyen lesz a jövőben a kenyerünk. Úgy kell sáfárkodnunk a tudásukkal, hogy biztos és tapasztalt szakembergárdát tudjon maga mögött a sütőipar, amely a bolti kenyérbe átcsempészheti a régi ízeket. Erről azonban már rajtuk kívül eső okok, mechanizmusok, tervek, fejlesztési lehetőségek döntenek ... (folytatjuk) NAGYVENDÉGI ÉVA Kővári Rózsika a fütőfát készíti A szakítókosarak még üresek.. Sziporkázik a kemence, megkeltek a kenyerek Both János még bírja a munkát NAGY LÁSZLÓ felvételei Az unokáknak is jut belőle m.
