Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-02-04 / 6. szám
I. Fehér csönd kígyózik a szikrázó éjszakában, búbos kemencében sült kenyér illata terjeng. A csallóközi mendemonda szerint a pipiskedő leány a frissen sült kenyeret fektette a sárba, nehogy lucskos legyen vadonatúj topánkája. A tékozló megbűnhődött, kettényílt alatta a föld, visszavette a magáét. A kenyér az Életet jelentette, pazarlása a legnagyobb bűnnek számított. Derekat ropogtató munka volt a kenyérsütés. Már előző nap beáztatták a savanyú tésztát, megszitálták a tisztet, krumplit főztek, elkészítették a kovászt. Másnap kora hajnalban bedagasztottak, meleg helyen kelesztették a tésztát, kelés után leszakították, átvájolták, s újra kelni tették. Közben rőzsével, szalmacsutakkal kifűtötték a kemencét, mikor már sziporkázott az alja, berakták a kenyereket. A sült cipókat lemosdatták, s kenyereskosarakban felvitték a padlásra. Egy héten csak egyszer sütöttek, egy vagy több nagy kereket, attól függően, hány éhes száj volt a családban. Egymáshoz koccannak az álmok, távol estünk a régi időktől; a házi kemencéket lebontották, tömöttebb, savanyúbb lett a kenyerünk. Egyazon norma szerint szabják a kenyerünket, az íze mégis mindig más... (nŐ4) A múlt kenyere - a kispékségekben Nyirkossá rándult össze az idő, mire kiértünk Vásárútra (Trhové Myto). Krascsenics János a kenyereket vájolta át, sorban rakta meg a szakajtókosarakat. Fiatalember, innen még a harmincon, szikár alakján meglátszik a nehéz fizikai munka. — A lisztben látni lehet a korpaszemeket, repednek a kenyerek, nem fogja össze magát a tészta. Koszos, szemetes lisztet kapok sokszor, cigarettacsikket, fadarabokat találunk benne. — Mutat egy vagy tízcentis dróthuzalt. — Mikor még a nagypékségben dolgoztam, néha olyan nedves volt a liszt, hogy megállt a szitagép. A piest'anyi még a legszebb, de a sládkovicovói nagyon szemetes. 1976-ban végeztem Nyitrán (Nitra) mint pék, jó ideig a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) akkor megnyílt ipari pékségben dolgoztam. Mikor meghalt az itteni pék, a jó Csejtey Béla bácsi, aki a hnb mellett működő kispékséget vezette, idejöttem. Jelenleg hét hasonló, helyi jellegű, jegyrendszeres kispékség van a járásban, a dagasztáson kívül mindent kézzel végzünk, fakemencében sütünk. A hétfő szünnap a szombat helyett, kedden és pénteken egy kemencével többet sütünk. A szomszéd faluba szállítják, az errejáró idegenek is gyakran betévednek. Elfogy a kenyér, kétszer ennyi is elkelne. A nagypékségben lágy kovászt csináltunk, hígat, sok élesztőt raktunk bele, savanyúbb lett a kenyér. Itt az a recept, minél kevesebb élesztőt, de annál jobban legyen kidolgozva a tészta. Jó időt lehúztam az ipari pékségben, ismerem mindkét technológiát, ha ott elromlik egy kis ellenállás a műszerben, az egész termelés megbomlik, míg mi nyugodtan várhatunk, ha lassan kel a tészta. Nincsenek a legrózsásabb helyzetben, könnyen megkapják a magukét, pedig van úgy, hogy jobb a kenyerük, mint a miénk. Reggel fél négykor bedagasztok, elkészítem a kemencét, egy órát várok, majd nekiállunk szakítani. Nálunk dagasztás alatt három órát áll a tészta, a nagypékségben jó húsz percet, nincs úgy ideje kelni; a kézi kidolgozás is hiányzik, attól ritka ám a kenyér. A kétkilósakat ötven percig, a háromkilósakat egy jó .óráig sütöm; míg az automata gépsoron nincsenek állandó sülésben, fokozatosan haladnak, itt szépen megkapja a színét. Naponta megsütök tíz és fél mázsát.
