Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-12-02 / 49. szám

beszélünk. Valamikor négyszáz főre tervezték, most kilencszáz-ezer gyerek ebédel benne na­ponta. El lehet képzelni, mi van ott! — Persze, a sok gyereknek mi csak örülünk. Hogy miért? Mert ez a legjobb mutatója annak, hogy növekszik a szülők bizalma irán­tunk. Az idén például hatvannégy gyerekkel több jár hozzánk, mint tavaly. Ennyire nem számítottunk. Harminc körüli gyarapodást gondoltunk a demográfiai hullám miatt. So­kan jöttek a környék kisiskoláiból is hozzánk. Pedig a közelben csak Bacsfán (Báő) nincs iskola, onnét már a hatéves gyerekek is hoz­zánk járnak. Ha a gyarapodásunk még erő­sebb lesz. és nem készül el gyorsan az új iskola, akkor nem tudom, mit fogunk csinálni. Vagy a váltásos tanítást kell bevezetnünk, bár az nem túl szerencsés megoldás a napközik miatt, vagy a szomszéd iskolához hasonlóan, nekünk is tantermeket kell majd nyitnunk a templom mellett, a valamikori rendházban is. — Hogy miért ilyen nehéz a helyzet Somor­­ján? Nem a körzetesítések miatt, mert hisz az itt alig érintett bennünket. A lakótelepek mi­att. Somorja pár év alatt tízezer fölötti lakosú város lett. Felhúzták a lakótelepeket, jött a sok fiatal a sok apró gyerekkel. Iskola meg nem épült máig sem. Korábban ugyan már megvol­tak a tervek, de aztán átrajzolták azokat is, és gimnázium lett belőle. Most azt mondják, két év múlva kezdik el az új általános iskola építéséi. Húsz tantermes lesz, ami már most is kevésnek látszik, hisz most huszonhat osztá­lyunk van. Hogy mikorra készül el? Ha olyan tempóval építi ezt is a nyitrai (Nitra) vállalat, mint a zeneiskolát, amelynek már csaknem beszakadt a teteje, mire átadták, nem sok reményünk lehet nekünk se. Na de! Nekünk ebbe nincs beleszólásunk, minket nem kérdez­nek. Hát kinek van beleszólása az iskola tervezé­sének ügyébe? — A mi járásunkban nem számottevő az alapiskolák körzetesítése. A három városunk­ban. Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda). Nagymegyeren (Calovo) és Somorján sem a körzetesítések miatt nehéz a helyzet — kezdi a kép felvázolását Domsitz Jenő. a dunaszerda­­helyi járási iskola ügy osztályvezetője. — Váro­si iskoláink túlzsúfoltságának más okai van­nak. A körzetesítésről az volt és továbbra is az a járás vezetőinek és vezető szerveinek, első­sorban a járási pártbizottságnak a véleménye, hogy nagyon érzékenyen kell kezelni. Csak a szociális körülmények alapos mérlegelésével és természetesen a szülők beleegyezésével le­het iskolákat megszüntetni, vagyis összevonni. Mert milyen falu az. ahol nincs iskola?! Egy kimutatás a járás iskoláiról, amelyet Varga Lajos, járási tanfelügyelő készít a szá­munkra: az I—4. osztályos kisiskolások száma a járásban negyvenkettővel csökkent az elmúlt húsz évben. Ezek közölt sok egy vagy két tanerős tanyasi iskola volt. Az utolsó öt évben már csak egy iskola szűnt meg. Nová Vesben. Pár éve időszerű lenne az albári (Dolny Bar) iskola elvitele is a kevés gyerek miatt, de mert a szülök nem akaiják. hát csak marad az is. Az 1986/87-es iskolai évben harminckilenc I—4. osztályos és harminc I—8. osztályos iskola működik a járás területén. A tanulók létszáma 15 500. 3 100-zal kevesebb, mint húsz évvel ezelőtt. A tantermek száma most 569, azaz az átlagos osztálylétszám 27. Húsz évvel ezelőtt 644 tanterem volt a járásban összesen, azaz az átlagos osztálylétszám akkor 28 volt. Duna­szerdahelyen most 4 500 gyerek járt alapisko­lába. Húsz évvel ezelőtt még csak 2 950-en voltak. Az átlagos osztálylétszám azonban azó­ta is 32. — A járási összkép, amint látja, nem rossz — mondja az osztályvezető. — A váltásos oktatás például nálunk csak a gyerekek 5—6 százalékát érinti, a dunaszerdahelyieken kívül egyedül a várkonyiakat (Vrakúrt). ahol 380 gyereket kell tizennégy tanteremben elhelyez­nünk. De van nyolc gyerekkel működő kisis­kolánk is. Na most az országos norma 26,4 tanulóra ír elő egy pedagógust. Azaz. mi a járásban keményen ráfizetünk a kisiskoláink­ra. alaposan túllépjük például a béralapot. Talán nincs is még egy ilyen, idézőjelben mondva rossz járás az országban. De az isko­lák helyzetét nem szabad csak gazdasági kér­désként kezelni. Ez politikai-társadalmi kérdés is egyúttal. És szerencsénkre, a járás vezetői is így veszik. — A három városunkban azért rosszabb a helyzet, azért naj^ a zsúfoltság, mert a lakos­ság beáramlása a városokba, a lakótelepek emelése nagyobb ütemben történt, mint mel­lettük a szociális épületeké. Általában megkér­deznek bennünket az építők, hogy mikorra ütemezzék be az iskolát, mi sürgetjük is. hogy már a második szakaszban annak az építésé­hez is lássanak hozzá — három szakaszban építenek fel egy teljes lakótelepet —, de aztán legtöbbször mégsem úgy lesznek. Ránk csak a harmadik szakaszban kerítenek sort. így van ez Szerdahelyen az Északi lakótelepen, amely már öt-hat éve áll. de az iskola még mindig nincs átadva. így lesz ez a Malom lakóteleppel. Nagy bajunk volt továbbá a járásban az is. hogy nem voltak középiskolák, s az újonnan nyitottak sorra csaknem mind az általánosok épületeibe költöztek bele. vagy még az általá­nosnak tervezettből is végül középiskola lett. mint Somorján. Mert a középiskolák helyzeté­nek a megoldása még sürgősebb volt... És még egyel mondok. Az elkövetkező években már nem is a tanteremhiány lesz a legégetőbb gondunk. Az lassan már megoldódik. A falusi iskolákban ebből a szempontból nemsokára egyenest rózsás lesz a helyzetünk. Mert lehető­ségünk és főleg pénzünk van elegendő arra, hogy például a hatvanas években egy-két millióból hamar-hamar felhúzott iskolák mellé olyan segéd egységeket építtessünk, amelyek az ebédlőtől kezdve, szertáron, raktáron keresztül a szakoktatások legkorszerűbb kiegészítőiig mindent magukban foglalhatnak. Például a Dióspatonyban (Orechová Potön) a hatvanas években alig hárommillióból épült iskola most egészül ki egy ilyen centrummal, amely vagy nyolcmillióba kerül majd. De visszatérve a gondunkra, amelynek a következményei pár év múlva esetleg ugyan­oda vezetnek majd. ahova a korábbi évtizedek vészes tanteremhiányával jutottunk s amelyből most látszunk lassan éppen kijutni. Miről van szó? Arról, hogy tömegesen mennek nyugdíj­ba az I—4. évfolyamokon tanító pedagógusa­ink. Most érik el a korhatárt azok, akik az ötvenes évek elején kezdték. Nyitrán pedig az utóbbi időben tizenöt hallgató végez évente, és ez pontosan csak annyi, amennyi új tanerőre nekünk itt. a Szerdahelyi járásban szükségünk volna évente. — Hogy az osztószámhoz mit szólok? Ké­rem szépen. Valószínűleg az ország gazdasági lehetőségei tartatják érvényben még mindig ezt a rendeletet. KOCSIS ARANKA A tanulásról A középiskolás korú fiatalok tele vannak cselekvésvággyal, ki akarnak tűnni, önálló alkotómunkát végezni, terveket szőnek, és szervezkednek. Az élet megköveteli a diá­koktól a rendszeres tanulást és munkát, a társak, barátok előtt a helytállást, a felnőt­tekkel szemben az udvariasságot és még sok mást. Mindezeket a követelményeket az élet számtalan változatban ontja. Az alapiskola befejezése után nálunk minden gyermek kötelezően folytatja az iskolalátogatást, a középfokú oktatási in­tézmények hármas tagozódásának vala­melyikében, gimnáziumban, szakközépis­kolában vagy valamilyen szakmunkásképző intézményben. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, közös azonban vala­mennyiben az, hogy fokozódnak a tanulók­kal szemben támasztott tanulmányi és ma­gatartásbeli követelmények. A jó értelmi képességű fiúk és lányok akkor is boldogulnak az alapiskolában, ha nem fejtik is ki képességeiknek a teljessé­gét. Jóllehet az alapiskolai követelmények fokozódtak, ma vannak annyira tehetséges tanulók, akik olyan jeles bizonyítvánnyal kerülnek a középiskolába; amelyért nem kellett különösebb erőfeszítést kifejteni. Gyakori azonban az olyan típusú tanuló, aki nem kiváló képességeinek, gyors felfo­gásának köszönhetően ér el szép ered­ményt, hanem kitartó, szorgalmas és lelki­­ismeretes munkája, céltudatossága és a megértő, rendszeres szülői támogatás kö­vetkeztében (nyilván nem azokról az egyedi esetekről van szó, amikor a szülő „kisírja" a jegyeket, és a legkülönfélébb „eszközöket" veti be a harcba ezért). Ezek a gyermekek magukat hozzák a középiskolába a rend­szeres munka készségét, a kötelesség egyenletes teljesítésének beidegzettségét. Megtörténhet azonban, hogy ennek ellené­re nehezen tudnak megbirkózni a nagyobb követelményekkel, tovább tart náluk az alkalmazkodás folyamata, a beleszokás, amelyen minden új középiskolás átesik. A szülő elsőrendű feladata figyelemmel kísérni, milyen változást hozott a gyermek életében az új iskola, hogyan birkózik meg a bonyolultabb feladatokkal, birja-e lelkiis­meretessége szusszal, nem törik-e le a nehézségek következtében stb. Egy-egy középiskolába több alapiskolá­ból, s gyakran nagyon különböző „útrava­­tóval” érkeznek a tanulók. Az egyik helyen az anyanyelvet és az irodalmat tanították kiválóan, másutt a matematikát, vagyis a tanulók elég gyorsan felismerik azt a keser­ves igazságot, hogy társaik egy-egy tan­tárgyból hozzájuk viszonyítva „iszonyú so­kat" tudnak. A kényelmetlen érzéstől még az sem szabadítja meg őket teljesen, hogy egyéb tárgyból jobb a felkészültségük. A szülőnek itt kell először segítenie. A tanév első heteiben figyelje a gyermek „közérzetét", melyek eddigi tanulásának, felkészültségének a gyengéi, mely tárgyak okoznak neki nehézséget, és mi az oka ennek. Jó, ha beszél a pedagógusokkal, különö­sen az osztályfőnökkel, kérje ki a tanácsát, hogyan lehetne minél hamarább megfelelő szintre hozni a gyermek tudását valamely tantárgyból. Lehetséges, egy-egy tantárgy­ból az is elég, ha fokozottan ellenőrzik a gyermeket, de sok esetben erőteljesebb támogatásra van szükség. Ennek rég bevált módja, hogy egy-egy tárgyban tájékozot­tabb osztálytársával együtt tanuljon, eset­leg a szülő foglalkozzék vele, amennyiben megvan hozzá a felkészültsége. Egyet ne felejtsen el a szülő: soha ne elégedjen meg a feléből-harmadából vég­zett munkával. A tanulók pontos tudással, gondosan elkészített írásbeli feladatokkal kell másnap reggel iskolába mennie. Na­gyon jó lenne, ha ebben a sok esetben annyi viaskodást jelentő segítségben a szülő nem lankadna, hiszen most alapozza meg a gyermeke jövőjét. Nincs persze általános recept, ahány gyermek, annyiféle hozzáállás: aki eddig is rendszeresen ta­nult, attól a szülő az anyag problémái felől kérdezősködjön, kérje, tájékoztassa róla, mert öt is érdekli mindaz. A munkát szívesen elnagyoló tanulók ellenőrzése nehezebb, sok esetben csak könyvvel a kezében érhet el a szülő ered­ményt. Soha nem idegesen, sürgetve, ha­nem nyugodt derűvel kell végezni, olykor megismételtetni pl. az elnagyolt házi fela­datmegoldását. Ma sem zárható ki, hogy egyes esetekben az a legeredményesebb, ha a szülő együtt tanulja a gyermekével a leckét, hogy a helyes tanulást „gyakorlati módon" sajátítsák el. A cél az, hogy eljus­sunk oda: saját jószántából is épp olyan lelkiismeretesen végezze a munkáját, mint a legszigorúbb felügyelet esetén, hogy igé­nyessége önmagával szemben is megerő­södjék. Arra kellene törekednünk, hogy az iskola közös gondja legyen a tanulónak és a szülőnek. Ha a szülő nem kíséri figyelem­mel az iskola életét, a gyermek úgy érzi, magára hagyta olyan helyzetben, amely tőle állandó, kemény helytállást kíván, s amelyben néha nehéz tájékozódnia. A ta­nuló tudni akarja, mi a véleménye róla a szaktanárnak meg az osztályfőnöknek. Meg kell beszélni otthon a szülői értekezle­teken hallottakat. Fejleszti a fiatal ítélőké­pességét, ha magát úgy is nézheti, hogy munkája milyen benyomásokat váltott ki, melyek gyenge és erős oldalai stb. A szülői segítségnyújtás legnagyobb akadálya, hogy az egyes tantárgyakban hiányzik kelig tájékoztatottságuk. Ma már alig van olyan ember, aki biztonsággal mozogna oly széles ismeretkörben, mint amilyent a középiskolai tantárgyak mai tar­talma jelent. A szakképzett szülő is csak szakmai érdeklődésének körében tud konkrét segítséget nyújtani gyermekének. A közvetlen támogatás helyett a közvetett támogatás lép előtérbe, melynek lényege: meg kell teremteni a fiúk és a lányok számára az eredményes tanulás külső és belső feltételeit. Dr. SZEBERÉNYI JUDIT (nőn)

Next

/
Thumbnails
Contents