Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-25 / 48. szám
LELET” ÖBLE lakossága 64 000 lelkei számlált. Az építkezés második szakasza tizenhét évig tartott. Feiépiilt az új móló, megjelentek a hatalmas daruk, kiépültek a rakpartok és a dokkok és a konténer átrakodóállomás. Nahodkának ma már 120 000 lakosa van, a város tovább terjeszkedik, új lakótelepek épülnek. A hajóforgalom is rohamosan növekszik és ígv az öböl bejáratánál, a Povorotuij-fok alatt új kikötő épül, ez. a Vosztocsnij. Bár a többi szovjet kikötök is terjeszkednek. vagy a partokon újak épülnek, de mindezek közül éppen a távol-keleti partok kikötői fejlődnek a legerőteljesebben. Nahodka esetében a fejlesztést még az is meggyorsítja, hogy itt van a transzszibériai expressz végállomása. amelyet „konténerhídnak" is neveznek errefelé, mert a szárazföldi útvonalon a Szovjetunió európai részéből érkezik az áru. amit itt raknak át a világ minden részébe induló fehérhajókra. A szovjet vasutak ezzel a ..konténerhíddal" meglehetős konkurenciát jelentenek a nagy nyugati áruszállító hajós cégeknek. Nahodka kikötőjében több emelet magasságú teher- és személyszállító hajőúriások horgonyoznak, a világ soksok országának zászlója alatt. A legtöbb azonban a japán hajó. ez érthető, hiszen a Szovjetunió közvetlen távol-keleti szomszédja a világ egyik legnagyobb kereskedelmi flottáját mondhatja a magáénak, és különben is. Nahodkától Tokió vagy Niigata csak egy köhajításny ira van ... A szemlélődő szántára felejthetetlen látvány a szüntelen nyüzsgés a rakpartokon. a daruk szárán lengő hatalmas ládák, amelyeken a legkülönbözőbb cégek. gyárak, vállalatok „címerével" a legkülönfélébb áruk cserélnek itt szállítóeszközt. Többnyire szovjet gépipari termékek és szibériai faszállítmányok cserélnek gazdát a japán erdőgazdálkodási. útépítő és építőipari gépekkel, amelyek közül a beton kifutón színben a legfeltűnőbbek a világhírű sárga Komatsu bulldózerek, amelyek Szibéria további iparosítását fogják szolgálni. PETR PRYBIL # » » Ismerősöm lánya mintegy nyolc éve van férjnél, és ez idő folyamán szépen berendezkedett (mindene megvan, amit a mai korszerű háztartás igényel). Már az autóvásárlásnál tartanak. A minap kijelentette: „Legfőbb ideje, hogy kicseréljük a bútorainkat meg a függönyöket, elvégre elég ideje bámulják őket... És különben is változott a divat! Hát igen! A divat valóban változik. Azért divat! Szükséges rossz, avagy szükségtelen jó ... Ahogy vesszük. Rossz, mert a divatot követni sok pénzt emészt fel. Jó, mért a fejlődés útjelzője. Szükséges, mivelhogy nyo/cesztendős ruhában olykor nevetségessé válhat az ember, szükségtelen, mert senki sem válik nevetségessé nyolcesztendős bútoraival. Erről lehet elmélkedni, anélkül, hogy bárkire is ráerőszakolná az ember saját meggyőződését — amely szerint a tárgyak vannak miértünk, és nem mi értük. Valamikor úgy éltek az emberek, hogy használati tárgyaik azonosultak velük. Átlényegültek . .. Tartalmat kaptak, történetek fűződtek hozzájuk. Ismerek embereket, akik azon a címen ragaszkodnak holmijukhoz, hogy azt édesanyjuk használta valamikor. Az apja írt az íróasztalánál. .. Gyermekei ebédeltek az asztalán... Mások, nem szívesen költöznek át a város egyik kerületéből a másikba, mert megszokták a sarki önkiszolgáló boltot, a szomszéd házmestert, a nénikét, akivel sorban szoktak állni itt vagy ott, akivel még soha szót nem váltottak, de hozzátartozik az összképhez, amitől nem érzik magukat idegennek ott, ahol élnek. Némelyek örülnek, ha az autóbuszban ismerős arcokra találnak, köszönhetnek egymásnak, összemosolyoghatnak. Meglehet, ezek nem elég „lezserek", szokásaik rabjai, divatjamúlt érzések hordozói. Fétisszerű rajongással ragaszkodnak holt anyaghoz. . . Hát ez valóban túlhaladott állapot, amennyiben nem érezzük, hogy azok a tárgyak kicsit már a saját életünk is. Küzdelmes évek tanúi, egyéni színt kölcsönöznek, meghitté teszik az otthonunkat. Tulajdonképpen ezek az apróságok teszik a létet... A hazát... a ragaszkodás ahhoz, amihez több közünk van, mint másnak, ami csakis az enyém, amitől nem érzem magam úgy, mint egy ágyrajáró, mint egy átutazó idegen. . . „Bizony el lehet, el is kell néha ilyesmin gondolkodni. Fontos elhatározások gyökereznek néha egyszerűnek látszó dolgokban is. Régi, megszokott holminkat csak úgy egyszerűen megtagadni, olykor azt jelenti, hogy kivándoroltunk kissé önmagunkból ..." Fejtegetéseimet barátnőm türelmesen végighallgatta, majd bölcs rezignációval így válaszolt: — Ne izgulj! Én annak örülök, hogy nem a férjeit váltogatja időnként, hiszen az is divat manapság. . . — Hát igen! Kacat lesz lassacskán az érzéseinkből is. (nős)
