Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-18 / 47. szám
KUCKÓ Az emberiség eredete Amikor emberek még nem voltak a földön és mindent szellemek népesítettek be, élt egy öregember, akinek volt egy unokája. Ezek ketten azonban nem a szokásos módon voltak egymás rokonai. Nos, egy napon megparancsolta az öreg az unokájának, menjen egy kvombu fához és lőjön ott egy kanam galambot. A fiú úgy tett, ahogy neki mondták. Elment a fához, és ott meglátta a fa terméséből eszegető galambokat. Lelőtt egy galambot és elvitte az öregembernek. Amikor a fiú kihúzta a nyilat a madárból, hatalmas sugárból kezdett ömölni belőle a vér. A fiú először egy nagy fatálba fogta fel a vért. De a fatál nem bizonyult elegendőnek. Az öreg ekkor megparancsolta a fiúnak, hogy menjen el és mindegyik bambuszfajtából vágjon egy darabot. Amikor a fiú a bambusszálakat hazahozta, mindegyikbe vért kellett engednie. Miután minden cső tele volt, megszűnt vérezni a seb. Az öreg most belülről bezárta a kunyhót, és hatalmas tüzet szított. A fiú nagyon megijedt, és többször is el akart futni, de az öreg a vállánál fogva mindig lenyomta, és mind közelebb és közelebb tolta a tűzhöz. A fiúról patakokban ömlött az izzadság. A bambuszcsövek végül is nem bírták elviselni a nagy forróságot. Hangos durranással megpattantak, és mindegyik bambuszcsönek a tövénél ott állott egy meztelen férfi és egy meztelen nö: az első emberek. Az öreg — egyetlen pár kivételével — mindegyiküknek megparancsolta, hogy hagyják el a völgyet, és valahol másutt keressenek maguknak lakóhelyet. Csak azok az emberek, akik a tóit bambuszból jöttek ki, maradhatnak a Jupna-völgyben. Tőlük származnak a völgyben élő emberek. A lépegető fa Egy kisfiú egyszer Ongarinál a tengerparton játszott. Egyszer csak látja, hogy egy hatalmas fa lépked a falu felé. A fa egészen lassan lépkedett, de olyan fenyegető volt a kinézése, hogy a kisfiú megijedt és segítségért a faluba futott. A férfiak megtanácskozták, mit kellene tenniök, és úgy döntöttek, hogy a fát még a falu előtt ki kellene vágni, különben a fa a falura eshet, és a házakat összetöri, az embereket, disznókat, kutyákat pedig agyonüti. Gyorsan segítségül hívták a szomszéd faluból a férfiakat, és nekiláttak, hogy kőbaltáikkal elvagdossák a fa gyökereit. Két napot és még egy napot dolgoztak minden erejüket megfeszítve, a fa azonban egyre közelebb és közelebb ért a faluhoz. Csak amikor már közvetlenül az első házakhoz érkezett, kezdett lassan megdőlni, majd nagy robajjal a földre zuhant. Mikor a lépegető fa dőlni kezdett, mind lehullottak a gyümölcsei. Azokból, amelyek a tengerbe estek, az első tengeri halak, azokból pedig, amelyek a földre, édesvízi halak lettek. így múlt el a veszély Ongari felől, ami még ma is szép falu. Ha a kisfiú nem figyelt volna fel, akkor Ongari már nem lenne, és senki sem tudna halat fogni és enni. Az ifjú, aki kígyóbőrbe bújt Két fivér halászni ment. Halászás közben megéheztek, és ekkor megláttak egy kókuszpálmát. Az idősebb fivér felmászott a pálmafára, de egy óriáskígyó az útját állta. Az ifjú így szólt a kígyóhoz: „Eredj innen ne akadályozz, hadd másszak fel a pálmafára." Az óriáskígyó azonban nem tért ki az útjából. A legény ezután ezt mondta: „Adok neked egy fehérre festett gongot." A kígyó nem törődött a gonggal, meg sem mozdult. Az ifjú megint mondta: „A gong mellé puskát is kapsz!" De a kígyó ezt nem akarta. Megint megszólalt az ifjú: „Hozzád adom felségül a húgomat!" Ezzel már megelégedett a kígyó. Miután a fiú leszedte a kókuszdiókat, leereszkedett a fáról. Öccsével együtt beszállt a csónakba és azt mondta a kígyónak, hogy foglaljon helyet a csónak orrában. Húgaik nézték, hogyan érnek bátyjaik haza. Amikor azonban meglátták a kígyót, nagyon megijedtek, és attól féltek, hogy a kígyó megöli őket. Csak a legfiatalabb lány akart feleségül menni a kígyóhoz. így hát a kígyó az ő kamrájába költözött. Napközben a kígyó a földön feküdt, esténként azonban kibújt a bőréből és emberré változott. Amikor kivilágosodott, ismét felvette a kígyóbőrt. Egy este a legidősebb nővér belesett húga kamrájába, és meglepődött, hogy ott egy szép fiatalembert lát. Odahívta minden húgát, bementek a kamrába és megmondták, hogy feleségül akarnak menni az ifjúhoz. A lány és az ifjú hallani sem akart róluk. Az ifjú így szólt hozzájuk: „Azelőtt nem akartatok férjül, irtóztatok tőlem. Most nekem nem kelletek." Hogyan kerültek a dobok a Vagavagába? Valaha nem volt dob Vagavagában. De azoknak az embereknek, akik a föld alatt éltek, jó dobjaik voltak, ezeket verték, amikor támadásra indultak. Történt egyszer, hogy egy férfi vadászni ment, és messzire elkóborolt hazulról. Éppen készülődött, hogy hazatérjen, amikor a föld alól váratlanul tompa hangot hallott. Utat talált a föld alá, és a hangot addig követte, míg két doboló férfira bukkant. Odament az egyikhez, és megkérte, kölcsönözze oda a dobját. A férfi beleegyezett, és a Vagavaga-beli férfi csendesen elsurrant, és olyan gyorsan, ahogyan csak tudott, a dobbal Vagavagába sietett. A férfiak csakhamar észrevették, hogy eltűnt a dobjuk, így hát felmentek a földre. Itt látták, hogy a Vagavaga-beli férfi már messze jár. Utánaeredtek, de nem tudták utolérni, ezért visszafordultak, még mielőtt elérték volna Vagavagát. Amikor a férfi hazaért, felakasztotta házában a dobot, és másnap, amikor az alvilági férfiak aludtak, visszament, lopott még néhány dobot és azokat is elvitte Vagavagába.
