Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-11 / 46. szám
FELNŐTTJÁTSZMÁK EGY JELENTÉKTELEN NAP FESZÜLTSÉGEI Az asszony eljön munkahelyéről, bemegy az óvodába a kicsiért, és az iskolakapuban váija a nagyobbik gyereket. A kislány mesélné óvodai kalandjait, de bátyja kiböki, hogy intőt kapott Az anya már nem figyel az óvodásra, csak az intő foglalkoztatja. Szidja a gyereket, bár közben megfordul a fejében. milyen kelletlenül válaszolt neki is legutóbb a tanítónő ... Hátha most sem volt igazságos... Talán nem szereti Attilát... De csak ennyit mond: „Ez borzasztó! Miért mindig pont veled van baj? Szombaton nem mehetsz le biciklizni!" „De anyu. nem is én tehettem róla ..„Te persze soha nem tehetsz semmiről. Hagyjuk ezt. jó? Megmondtam, amit megmondtam!” Ügy tesz. mintha nem zavarná a fiú duzzogása, de amikor a kislány húzni kezdi a kezénél fogva, hogy megmutassa, melyik játszótéren voltak ma az óvodával, ingerülten leinti: „Hagyjál most békén! Ne húzzál! Szétszakíttotok!” Az üzletben, ahová most már hármasban mennek, hosszú sor áll a pénztárnál. Az utcán előrefutnak a gyerekek. Amikor a járda vége felé közelednek. az anya versenyfutó ereje végképp kimerül, szabad kezével ráüt a gyerekek fenekére: „Ezerszer megmondtam már. hogy váljatok meg.” „De hát megálltunk!” „Megálltatok! Lehet ezt nálatok előre tudni!?” Hazaérnek, lepakolnak. A gyerekek széthagyják a kabátjukat. Az anya — kissé megnyugodva a falakkal határolt tértől — engedékenyebb lesz. szó nélkül felakasztja a kabátokat. A konyhában hozzákezd a vacsorafőzéshez. A két gyerek többé-kevésbé békésen játszik a szobában. Az asszony hamarosan lesni kezdi az órát miért nem jön meg a félje: folyton elvállal mindenféle túlórákat, vagy a havetjaival beül sörözni, kávézni... Itt kellene már lennie. Megnézhetné Attila leckéit. És le kellene szaladni a cipészhez is. Mindjárt vacsorázni kell. A gyerekek rendesebben esznek, ha ott az apjuk is. A fene egye meg, hogy neki semmi sem sütgős! Úgy mászkál a városban, mintha nem lenne családja. A gyerekek hajba kapnak a kisautón, egyszerre szaladnak panasszal az anyjukhoz. „Nincs elég autótok? Muszáj mindenen veszekedni ? Attila, te inkább a füzeteidet néznéd meg! Ancsa meg csináljon rendet! Egész nap csak játszotok!” Ekkor lép be az apa, jókedvű, elengedett. A gyerekek örömmel futnak eléje. Gyerekújságot, autós matricát hoz. Mindhárman boldogok, nézegetik az ajándékokat. „Hagyjátok most a csudába azt az újságot! Megmondtam, mi a dolgotok!” — szól közbe az anya. Félje értetlenül áll az ismerős helyzet előtt. „Neked meg mi bajod már megint?” „Rosszak, mint az átok .. . Attila megint intőt hozott... Te meg hol voltál ilyen sokáig?” Most már senki sem jókedvű. Ez az asszony egyetlen elégtétele. A „SOK GOND, KEVÉS ÖRÖM” HELYZET Mi történt ebben a családban és mi hangzott el? Az anya egész napi munka és utazás után érkezett az iskola elé. Letett egy szerepet — a munkaerő szerepét — és anélkül, hogy lazíthatott volna, belecsöppent másik szerepébe: az anyaszerepbe. Itt azonnal újabb tennivalók és bosszúság fogadta. Aki fáradt, nehezebben viseli el a feszültségeket. Az intő azt az üzenetet rejti, hogy „gyereked neveletlen, nem olyan, mint kellene, büntesd meg!" Vagyis: „elmulasztottál valamit, nem jól neveled!” Vád a gyerek ellen, vád a szülő ellen. A rossz érzések között ráadás, hogy igazából válaszolni sem lehel rá. Az intő szövegezése többnyire gondoskodik arról, hogy a szülő úgy érezze, az ő gyereke rosszabb a többinél. Az anya nem beszél arról, hogy őt is vád érte. Nem említi meg azt sem. hogy nincs meggyőződve a tanító igazáról. Egész haragját a gyerekre önti. Alig találkoztak össze, máris bajuk van egymással. Ha nincs az intő. Attila talán elmeséli, hogy Zoli focistaképeit akarta megnézni, de Zoli nem engedte meg, pedig „én múltkor megmutattam neki az összes autós matricámat, erre azt felelte, hogy nagy dolog! Azok olyan ócskák! Hát erre fellöktem.” Intő nélkül az anya talán megvigasztalná Attilát. (Pedig tényleg szépek a matricáid! — hiszen tudja, Attila mennyire szereti ezt a gyűjteményt, apja hoz neki mindig új képeket) és talán egyetlen mondattal mondaná el véleményét a lökdösésről. Attila érezné. hogy anyja megértette sérelmét. Ehelyett azt olvashatják: Attila ma ok nélkül ellökte társát. Durva magatartásáért megintem. (Zoli füzetében nincs beírva, hogy „Zoli ma ok nélkül megbántotta társát. Fölényes magatartásáért megintem.”) Ami elhangzik, ennyi: „Ez borzasztó! Miért mindig pont veled van baj?” — majd az anya eleget tesz az intő rejtett felszólításának, és kiméri a büntetést. Attilát kedden délelőtt megbántotta a barátja, és a’ következmények hosszú láncolata indul meg. És még van egy büntetés: senkinek sem mondhatja el sérelmét, mivel senki sem kiváncsi rá. A kislány sem kap ezek után egy jó szót sem. „Szétszakíttotok" — fogalmazza meg az anya feladatai elláthatatlanságát. „Ennél fontosabb dolgok is vannak” — feleli Aficsa játszótéri örömeit hallgatván. Más szóval: örülni nincs időnk. Ugyanez a gondolat bújik elő. amikor a gyerekek játék közben vitáznak: menjetek inkább leckét írni, rendet csinálni. Ha nem adtatok volna újabb feladatot nekem (igazságot tenni közietek), talán még játszhattatok volna. És mikor az apa megjelenésével belép a derű, örömüket az anya szintén letiltja: csak nem képzelitek, hogy lazítani lehet?! „NEKED SE LEGYEN JOBB” Bizonyára vannak ennél kevésbé feszesen élő családok. A helyzet mégis eléggé üpikus. Egyik összevetője az életforma. másik eleme az egyéni reakció. Nagy gépezetben dolgozni mindig nehezebben áttekinthető, mint kis csoportban. A városi közlekedés újabb függőséget jelent, teljesen személytelen és nyugtalanítóan ingerdús. A nagylétszámú iskolák sorompót állítottak a szülők elé. A gyerekeket fáradt emberek adják át fáradt embereknek. A nagyváros mint helyszín nem biztonságosjátszóhely. A gyerekek állandó felügyeletet igényelnek, vagyis azt, hogy a felnőttek szervezzék meg játékidejüket. Kikapcsolódásuk tehát szintén szülői feladattá vált. A kisgyerekes családok nehezen mozdulnak ki, marad a négy fal. A hagyományos háztartást a hagyományos háziasszony alakította ki. Az ő idejébe még belefért a mindennapi bevásárlás és főzés. A dolgozó nők azonban csak önkínzó kötelcsségtudattal képesek erre. A házi tűzhely melegen tartása női feladat. Nem azonos a házimunkák összességével, életérzésről, szereptudatról van itt szó. De amin zátonyra fut a dolog, az mégiscsak a sokféle munka, mely között mindig marad ellátatlan. Ez nyugtalanságot bűntudatot kelt. s hamarosan agressziót vált ki a férfival szemben. „Én is dolgozom annyit, mint te. Miért kell mégis nekem mosnom-főznöm rád?” A bemutatott életforma erősen kedvez a „neked se legyen jobb” játszmamegoldásnak. A mosogatás, főzés, leckeellenőrzés és vasalás között ide-oda szaladgáló családanyákban gyakran ébred fel valamiféle irigység érzete. De nemcsak arról van szó. hogy „miért nem érzed te is kötelességednek?” Arról is szó van. hogy a kényszeresen kötelességtudó ember nem képes másképp látni a valóságot: az ő szemében a feladatnak olyan hatalmas a parancsoló ereje, hogy előre nem lehet kitérni. Nem egyszerűen, mert erkölcstelen lenne, hanem mert lehetetlen is. Úgy érzi, felvilágosításra szorul, aki nem így látja. Gyerekeitől nem Is annyira segítséget vár, inkább azt. hogy átérezzék e szorító nyomást. Az óvodástól például elvárja, hogy átérezze bátyja intőjének súlyát. Szinte megrökönyödik, amikor a kislány ezek után képes derűs dolgokkal foglalkozni. A számtalan feladat elvégzése tehát nemcsak fárasztja, hanem egyben belső igényét is kielégíti. Igazi dühét ezért nem is az váltja ki, hogy elmarad a segítség (hiszen kimerültségéért kárpótolja a benső megnyugvás..haragját pedig — melyet „lusta” családtagjaival szemben érez — levezetheti korholással, saját áldozatszerepének fitogtatásával, az örömök megvonásával). Az igazi feszültséget az okozza, hogy valaki megpróbálja lebeszélni dolgai maradéktalan ellátásáról. Ilyenkor ugyanis átsuhan az agyán, hogy lehet másképp is élni. Ezt a gondolatot csak úgy hessegetheti el. ha megbélyegzi: „Hogy képzeled?! Szaladna a lakás, mi lenne a gyerekekkel?” Ezek a mondatok sokat elárulnak leállíthatatlan munkavégzésének hátteréről; mintha csakis a munka sodra biztosítaná, hogy folytatjuk. Ha leállunk, talán soha többé nem indulna be a gépezet... F. Várkonyi Zsuzsa (nőid) CSALÁDI KÖR
