Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-11 / 46. szám
Bűnük az életük?! Öregek. A természet törvényszerűsége szülte társadalmi réteg. A fiatalból öreg lesz — a fejlődési folyamat eredménye. Sajnos napjainkban a fiatalok gyakran nem tudatosítják ezen minden kétséget kizáró természeti jelensé get. Tinédzserjeink (tisztelet a kivételnek) utcán, autóbuszon, villamoson, üzletben a lassan, gyámolatlanul mozgó, ártogató öregembert inkább rosszalló, sőt megvető megjegyzéssel illetik, mintsem segítségére sietnének. „Jaj ezek az öregek, nemhogy ülnének otthon, csak itt lábatlankodnak!" — ismerős szóáradat. Folytatni nem lenne nehéz. Tizenéveseink gátlástalanul „szidják" őket minden városban. És természetesen, eszükbe nem jut. hogy „bölcsességeikkel" az öreget megbántották, megkeserítették napját. És ugyanígy természetes, eszükbe nem jut, ők is lesznek öregek... Nemrégen iraki lányok voltak riportalanyaim, akik néhány hónapot töltöttek Szlovákiában. Kérdésemre, mi tetszett nekik legjobban hazánkban, kórusban mondták: sok minden. Az egyik lesütötte szemét és megkérdezte, elmondhatja-e azt is, ami nem tetszett neki, vagy jobban mondva nagyon meglepte. „Sétáltunk, nézelődtünk az egyik városban. Az utca másik felén egy öreg nénike elesett. Botja kihullott a kezéből, nem tudott egyedül fölállni. Többen haladtak el mellette, fiatalok, figyelembe se vették, fél szemmel szinte ironikus pillantást vetettek rá, s tovább haladtak. Mi a barátnőmmel a túloldalról szaladtunk át hozzá. Fölsegítettük, kezébe adtuk a botját, táskáját Mondott valamit, egyre csak ismételte, sajnos, nem értettük, de biztosan köszönte, hálálkodott, ezt elárulta a szeme..." Igen, az öregek nagyon hálásak, mindenért, egy köszönésért, egy mosolyért, két-három szóért, hálájukat gyakran szinte kényelmetlenül eltúlozzák. Az embernek sokszor olyan érzése van, mintha a puszta létüket köszönnék meg. Mintha legnagyobb bűnükért az életért kérnének bocsánatot, elnézést! Az utcában, ahol lakom, sok nyugdíjas öreg él. Napsütéskor a parkban üldögélnek. A minap a kilencven esztendős Mariska néni sírva panaszolta, ö nem tehet róla, hogy még most is él...! A szomszéd lakásban gyógyíthatatlan betegségben meghalt egy fiatal asszony, s egy felelőtlen ifjú hangosan fejtette ki véleményét: „Ezek a vén csoroszlyák még mindig itt császkálnak, s egy fiatalnak muszáj meghalni..." Bűnöm az életem, az én bűnöm egy fiatal halála ? — rebegte könnyei között Mariska néni. Üldögélnek a lócán öten-hatan, nézik a jövő-menő fiatalokat, figyelik a pezsgő életet, s közben saját fiatalságukra gondolnak, meg arra, mikor jönnek látogatóba az unokák, és szinte egész lényükkel könyörögnek, álljon meg a pad mellett valaki... Örülnek minden hírnek, s ahogy tőlük telik, mindent megjegyeznek. Ha befordulok a sarkon, már integetnek, menjek oda. Minden nap várnak, ez biztos. Ha hosszabb időre elutazom, az ablakaimat figyelik, megjöttem-e már. A postámat is átveszik, és boldogok, hogy segíthettek. Mindezért csupán annyit szeretnének, hogy néhány percre közéjük üljek, mondjam el, merre jártam, mit láttam. S ők ezért cserében elmondják, mit olvastak, no meg hol szúr a köszvény, elfogyott a gyógyszer. . . Életük történetét, tapasztalataikat is ismerem. Öregek, de az életet élik. Megfigyeléseik, a problémák egyszerű meglátása már sokszor lettek riporttémáim. És ezekért én is hálás vagyok nekik. Egyik alkalommal a szomszédasszonyom megjegyezte: „Minek ülsz te közéjük, sok pletykás vénasszony, én bizony nem is köszönök nekik! Nem hozzád valók, te a fiatalok közé menj!" Én szívesen ülök közéjük a padra, mert a pletykáikban is van bölcsesség, s mert tudom, hogy Ilonka néni, Mariska néni és a többiek várnak ... Ha visszaemlékezem, már gyerekkoromban is mindig kedveltem az idősebbek társaságát Több idős nénire, bácsira most, sok-sok év múltán is szeretettel gondolok. Akkor, régen úgy fogalmaztam meg, miért szeretem őket hogy azért, mert sokat tudnak mesélni. Anna néni mesélt az öt világrészről, iskolájáról. Laci bácsi pedig a falunkról, a vár történetéről, a kastélyról és megtanított szőlőt ültetni, gyümölcsfát oltani.. . Akkor csupán mesének hittem, amit mondtak, de most tudom, hogy okos, igaz mesék voltak. S ezekért hálás vagyok az öregeknek! MILICKY JOLÁN Foto: L Grossmann Főszerkesztő: PÁKOZDI GERTRUD Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA A Szlovákiai Nöszövetség hetilapja XXXV. évfolyam Megbízott szerkesztőségi titkár: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovákiai Nöszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata., 812 64 Bratislava. Nálep kova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava, Leninovo námestie 12. Telefon — titkárság: 334-745 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyed évre 36,40 Kcs. — Külföldi megrendelések: A Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlace, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbésitönél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V.. József nádor tér 1.) Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96 162 — A SUTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaciame n. p., 042 67 Kosice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: Elena Galanová, a bratislavai televízió bemondónője (Írásunk a 8—9. oldalon) Nagy László felvétele (nŐ2)
