Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-08 / 41. szám
özség a várostól egy ködobásnyira. Ma már közigazgatásilag is oda tartozik. Zsófika olyan csinos, rátermett, szorgalmas, dolgos fiatalasszony volt, hogy csuda. Férje rövid idő alatt — persze a család is segítettfelépítette a családi házat, volt hozzá egy kis kert, nem annyi, amennyit nem tudtak volna maguk megművelni, de arra elég, hogy ne kelljen zöldségért, gyümölcsért a piacra járni. Tágas volt a ház, jöhettek a gyerekek. Flárom. A két idősebb leány, a legkisebb fiú. A legidősebb és a kisebbek között ugyan volt néhány évi szünet, de istenem, sebaj, talán igy a jó. Zsófika imádta a férjét, a gyereket, a kertet, a háztartást. Oda aztán a nap bármely órájában be lehetett menni, még a legeslegpiszkálódóbb ember sem találhatott kivetnivalót. Minden ragyogott, még az imént használt cérnaszál is rendben göngyölödött a varrókosárban. Sokan irigyelték is Zsófikét a faluban: ......nemcsak hogy ilyen jól ment férjhez (dolgos ember volt a férje, egy élelmiszer-elosztó vállalat sofőrje, és a ház körüli munkára sem volt rest), hanem milyen csinos a háza, fodros firhang mindenütt, és azt mondják, hogy a tulipánhagymákat egyenesen Csehországból rendeli ... Meg a szinestévé, a rádió, a lemezjátszó meg a magnó. És a gyerekek? Mintha csak divatlapból vágták volna ki őket.. . Masli a hajukban, ilyen anorák meg olyan bundácska, no és jól is tanulnak! Zsófika persze nem dolgozik, a férje jól keres, hát így könnyű flancolni!" Voltak persze, akik azt mondták, bolondok vagytok, ez nem flanc, csak éppen mindent megadnak a gyerekeknek, meg hát a háztartásuk szépítésére is fut. Mi a csudát irigykedtek?! Zsófika az ilyen beszédeket meg sem hallotta. Boldog volt. És szorgalmas. Nem is volt hiba, n#ig a legidősebb kislány középiskolába nem került. A két kisebb még tovább koptatta a falu iskolájának padjait. De a házaspár már számolt: nemsokára ők is továbbtanulók lesznek itt vagy ott, és ehhez azért kell egy kis pénzmag is. A ház be van rendezve, de kell a tartalék... Ki tudja, hova kerül a két kisebb? D gy történt, hogy Zsófika is munkát vállalt. Kocsikísérő lett a férje mellett. A fizetés, persze, nem volt nagy, betanitatlan segédmunkásnak könyvelték el. dehát ez is valami. A háztartás nem is szenvedett csorbát emiatt, hogy az asszonyka dolgozik. A gyerekek sem éreztek hiányt semmiben ... Zsófika pedig szinte újjászületett. Volt munkája, amiért rendes bért kapott, és emellett otthon is mindent rendben tudott tartani. Boldogok voltak, és úgy találták, hogy az élet gyönyürű! A férjnek meg külön boldogság volt, hogy felesége ugyanazon a munkahelyen dolgozik, mint ő s mi több, vele együtt! Itt hiba nem lehet! Nem is volt. Csakhogy... Az úgy volt, hogy... A férjet természetesen sehol sem kínálták meg egy kupa borral, vagy kupica töménnyel, mert sofőr volt. De ha már ilyen kedves és aranyos kocsikísérője van, akkor ő igazán megihat egy icipici pohárkával... Zsófika meg kacagott ilyenkor, csillogott a szeme és csilingelt minden szava, egy kicsit szabadkozott, aztán elfogadta, sértődés ne essék ... Nagyon rövid ideig tartott ez a „csilingelő, kedveskedő" együttműködés. Egyre gyakrabban történt meg, hogy Zsófika azt mondta a férjének, tudod mit, nagyon rosszul érzem magam, ma itthon maradok ... Ilyen napokon, amikor a férje hazajött a munkából, Zsófika a kanapén feküdt, sóhajtozott, beteg volt. Zsófika rosszullétei kisvártatva oly gyakran ismétlődtek, hogy végül is kénytelen volt föladni az állását. Még ekkor sem vett észre senki semmit... A legidősebb kislány internátusbán volt, a kicsik változatlanul rendesen jártak iskolába és változatlanul kitűnően tanultak. A ház is rendben volt. A kiskert is. Ki volt mosva a szennyes, megfőzve az ebéd. Csak Zsófika rosszullé-Aztán egyszerre csak felborult az egész házirend . .. Zsófika ivását és következményét, hogy elhanyagolja a három gyermeket, az anyja jelentette a nemzeti bizottság szociális osztályán. Jelentette ...?! Inkább segítséget kért... Mert már nemcsak a családját, a háztartását hanyagolta el, hanem úgy három-négy hetenként egy-két napra, éjszakára haza sem jött... Az anya és a férj titkolták ameddig lehetett, de nem lehetett örökké. A szóbeszéd szájára vette Zsófikát, és nem ok nélkül. Itt látták a városban, ebben a mulatóban találkoztak vele, amott látták, emitt vették észre, hogy tántorog. Nem lehetett többé tagadni, mentegetni még kevésbé. Zsófika anyja ekkor fordult végső kétségbeesésében a nemzeti bizottság illetékes osztályához. Segítsenek . . . A lányom iszik ... indez egy év leforgása alatt fajult idáig. Amikor a nemzeti bizottság "Illetékes osztálya közbelépett, már késő volt. Zsófika egyre többször s egyre hoszszabb időre maradozott el otthonról. A Zsófika tei voltak gyakoribbak. Aztán egyszer a mama, amikor eljött valamilyen kerti munkára, úgy találta, hogy a lánya valahogy nincs rendben. Csodálkozott és elkezdett szaglászni... BHH mondta, ide hallgass, nincs ez így rendjén! Amíg a férjed a munkában, a gyerekek az iskolába, te ... te ... iszogatsz ...? Zsófika ekkor még talált mentséget, nem is keveset. A gyomra. Az idegei. Reszket. Nem tud aludni. Gyenge. Ájul. És főleg reszket a keze, és akkor, tudod, mama, egy icipici pohárka segít. így kezdődött. Illetve talán az igazság az, hogy amikor Zsófika anyja észrevette, hogy baj van, az már csak a folytatás volt... Az anya hosszú ideig hiába beszélt a lánya lelkére. „Zsófika, ne tedd, hiszen itt van a két kisebb gyermeked, a férjed! Úristen, mi lesz, ha kitudódik!..." Kitudódott hát, a férj előbb megsejtette, s kisvártatva rájött az igazságra. Zsófika zugivó! Minden kérlelés anyától, férjtől, hiábavaló volt. Zsófika a háztartást egyelőre rendben tartotta, csak a „rosszulétei" szaporodtak. Mind gyakrabban fordult elő, hogy reggel nem kelt fel, a két kicsi maga indult az iskolába. Aztán az is. hogy Zsófika, nem várta ebéddel, vacsorával a háza népét. szociális ügyosztály a gyermekek szempontjából veszélyeztetettnek nyilvánította a családot. Fliszen Zsófika már tíz napig, két hétig sem járt haza ... De még okos és ügyes tudott lenni. Hamar rájött, hogy a gondozónő általában csütörtökönként jár ellenőrzésre. Olyankor a ház a legnagyobb rendben volt, az ellenőrzés Zsófikát teljesen józanul találta, ahogy éppen főzött, nagymosást csinált, takaritott vagy vasalt. A májusi bejelentéstől októberig az ellenőrzés meglehetősen szűkszavú tárgyilagos feljegyzései szerint józan volt, háziasszonyi teendőivel foglalatoskodott, minden rendben ment... Aztán egyszercsak a férj jelentkezett: kérem, keressék a feleségemet, ide és ide szokott járni, és mindannyiszor (következett a hozzávetőleges dátum szerinti felsorolás) olyan részegen jött haza, hogy másnap nem képes semmire, csak fekszik ... A nemzeti bizottság illetékes osztályának dolgozója folytatta a vizsgálatot. Nem elégedett meg a csütörtöki ellenőrzésekkel. Körülnézett a város „éjszakai életében" is. S nemsokára a város alvilágában is ... Zsófika otthon, ha józan volt, a tökéletes háziasszony, feleség és anya volt. Ez volt az egyik élete. S az, amelyiket igazán, őszintén szeretett. A másik élete az olcsó és gyorsan ható mámor, az alkohol uralma alatt volt. Hol egy kórházi ágyon tért magához, hol a kijózanítóban ébredt fél szeszes önkívületéből. A három év alatt, amíg a hivatal elsősorban annak lelkiismeretes dolgozója törődött az életével és megtett mindent a gyógyulásáért — hét ízben vitték be a kijózanítóba, húszszor kezelték a belgyógyászaton, kétszer töltött hosszabb időt a pszichiátrián és kétszer volt — mindkétszer hathónapos — elvonókúrán. Minden hiába. Nagyobbik leánya közben felnőtt és önállósította magát, a két kisebbet Zsófika anyja és nővére vállalta. A férje tiltakozása ellenére a házasságot a bíróság fölbontotta. Zsófika időnként megpróbált valahol elhelyezkedni mint segédmunkás vagy takarítónő, de igazolatlan hiányzás miatt sehol sem tűrték meg. És Zsófika, mivel haza szégyellt menni, pénzre viszont szüksége volt, odáig süllyedt, hogy a rendőrség prostitúción érte tetten. (Nagyon szép nő volt, bár az arcvonásain félreérthetetlen nyomokat hagyott alkoholizmusa — mondta a szociálisügyi osztály dolgozója. — De egyszer én magam, saját költségemen, taxin vittem be a pszichiátriára, s akkor, amikor ott levetkőztették, láttam, hogy az alakja olyan tökéletes, mint egy görög szoboré...) árom év. Sok is, kevés is. Ez alatt az idő alatt ez a fiatal, harminc egynéhány éves nő megjárta a pokolba vezető út minden gyötrelmes. szégyenteljes stációját. Megismerte a prostitúció minden gyötrelmét, mert pénzt kellett szereznie az alkoholra, megismerte a nagyváros alvilágának minden titkos zugát (titkos azért, mert ezekben a házakban, sötét udvari lakásokban törvényellenes kis szeszfőzdék működnek, amit közönségesen „bögrecsárdáknak" neveznek, s ha rendőr kopogtat az ajtón, akkor minden jelenlévő barát és rokon)... Három év. Sok is, kevés is. De ez alatt az idő alatt Zsófika — a szépségéért, a csinos házáért, a rendes férjéért, az okos gyermekeiért, a jólétéért oly sokak által és oly sokszor irigyelt fiatalasszony — eljátszotta az életét. Eljátszotta?Talán nem is, pontosabban föláldozta az Alkohol oltárán. Mert ma — semmije sincs. Zsófika ma nem tud nevetni. Nem tud örülni, mert már nem tudja: mi az. Zsófika, ma báb. Nem érdekli mi van a gyermekeivel, a férjével, mi történik a nagyvilágban. Zsófika, ma már arra a kérdésre sem tudna válaszolni, hogy mi a bánat... Anyja és nővére gondozza, s ha minden gondosságuk ellenére néha eltűnik két-három napra, végigtelefonálják a kórházakat- Rendszerint a kijózanítóból viszik öt haza. Törődnek vele, gondoskodnak róla. ahogy tudnak. Amíg bírják, nem kérik intézeti elhelyezését. Három óv. Nem sok, nem is kevés. Zsófikéért mindenki többet, sokkal többet tett, mint amennyit bármilyen hatóság vagy törvény előírhat. Zsófika szerettei számára elveszett. S mégsem ök a vesztesek: Zsófika vesztette el az egész világot. Három év. Nem sok, nem kevés. Ám ebben az esetben elég volt ahhoz, hogy a lélek kialudjék. LÁNG ÉVA (nő 10)
