Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-01 / 40. szám
G äff or Ilona zongoraművész, a b ra tis lávái Zeneművészeti Főiskola adjunktusa, 1935 és 1937 között Budapesten Bartók magántanítványa volt. Azért kerestük fel őt, hogy elbeszélgessünk vele a Mesterről, aki negyven évvel ezelőtt, 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban.- Tudomásom szerint ma ön Bartók Béla egyetlen élő tanítványa Szlovákiában. Hogyan került kapcsolatba Bartókkal ? Mennyi ideig s melyik években tanult tőle zongorajátékot? — Zongoratanárom, Németh-Samorinsky István gyakran emlegette nekem volt tanárát, Bartók Bélát. Ő mint Bartók-tanítvány, jól ismerte a mester elvárásait, szokásait. Elsősorban azt a finom precizitást emelte ki, amit Bartók tanúsított egy-egy mü interpretálásában, s amit maga is megkövetelt tanítványaitól. Amint később én is tapasztalhattam, igen szigorúan vette az előírt tempó megtartását, erre különösen érzékeny volt, amikor valaki az ö művét adta elő. Mindjárt figyelmeztette növendékeit, ha azok megengedtek maguknak Bartók mágikus, magasfokú intelligenciáról és igazi zsenialitásról tanúskodó szeme volt, aminek mélységét egyetlen fényképe sem tudja visszaadni. Bartók nagy türelemmel meghallgatta játékomat és közölte velem, hogy elfogad tanítványának. Hetenként egyszer jártam hozzá a Mester utcából, ahol laktam. — Hogyan viszonyult önhöz, az akkor huszonegy éves lányhoz — aki már kész zongoraművésznő volt — Bartók, a tanár? — Bartók mindig a legnagyobb udvariassággal fogadott, s ha beszélgetéseink nem voltak is magánjellegüek, ahogyan most visszagondolok rá, egész emberi-tanári magatartására, úgy érzem, hogy Bartók — mintegy önmaga számára — hangsúlyozni akarta: ez a fiatal lány is valaki, aki possággal folytatta le. Akkor tehát egészen természetes volt számomra, hogy Bartók tanítási órái is ekképpen teltek el. — Voltak-e Bartóknak valamilyen különleges elvárásai ? — Bartók előbb minden új darabot .eljátszott nekem, ez most — annyi év olyan tempóváltoztatásokat, amikor ö nem írt bele a kottába. De egy kicsit elébe vágtam az eseményeknek ... Az utolsó főiskolai vizsgám után Németh tanár úr azt ajánlotta, hogy végezzem el a Tanárképzőt, ami persze csak úgy volt lehetséges, ha beiratkozom a nappali tagozatra rendes hallgatónak. Ezt meg is tettem, s így egy évig Pesten is laktam. A zongoratanárát mindenki maga választhatta meg, Németh István azt ajánlotta, vegyem magamnak a bátorságot, és menjek el Bartókhoz, s kérjem öt meg, fogadjon el növendékének, persze csak privát. Ma is emlékszem, a budapesti Tanárképzőben 1935. június 9-én felvételiztem. Ugyanazon a napon Németh István ajánlólevelével a kézitáskámban elmentem Bartókhoz is „felvételizni". A Csalán utca huszonhétben lakott. Mindjárt a bejáratnál megkaptak a gyönyörű faragásos festett bútorok. Az első emeleten egy kis szobában hallgatott meg Bartók. A legtöbb helyet egy gyönyörű lágy hangú Bechstein zongora foglalta el, s még arra emlékszem, hogy mindenféle rengeteg könyv volt a szobában. De ami a leginkább megragadott, s ami ma is egészen elevenen él bennem, az azon az úton próbálkozik haladni, amelyen én adok neki segítökezet. Az egész két esztendő alatt, amíg nála tanultam, Bartók nem ejtett ki egy hangos szót, nem tett egyetlen türelmetlen mozdulatot s a legkisebb jelét sem adta annak az óriási különbségnek, ami közöttünk volt. — Hogyan zajlottak a zongoraórák Bartóknál? Volt-e valamilyen sajátságos tanítási módszere? — A zenészek esetében nagyon nehéz arról a bizonyos „módszerről" beszélni... A két év folyamán nagyon sok előadási darabot vettünk át a zongorairodalom különböző korszakaiból. Technikai gyakorlatokkal, etűdökkel mi együtt már nem foglalkoztunk, mert azok az előző tanulmányaim tárgyát képezték ... Viszont nagyon sok tanácsot adott Bartók a technikai nehézségek leküzdésére. És itt „gyűrűzik be" az a bizonyos „módszer" ... A gyakorlati tanácsai, azok átadásának hogyanja az előző tanárom, Németh István módszerével voltak azonosak, aki évekig az ö tanítványa volt. Gyerekkorom óta hozzászoktam Németh tanár nagyszerű, emlékezetes óráihoz. Ö az egész órát a legnagyobb koncentrációval és alaután — is elevenen él bennem. Bármilyen stílusban játszott, zongorajátéka mind zeneileg, mind technikailag tökéletes volt, telítve azokkal a finom agogikai nüanszokkal, amiket a zeneszerző nem tud leírni, amik szorosan összefüggenek az interpretáló művész lelkivilágával. Az egyes darabokat jóformán hangonként dolgoztuk ki, s magyarázat helyett állandóan helyet cseréltünk, s Bartók többször is eljátszotta nekem az egyes részeket. Mondhatom, elragadó, lelkesítő, gyönyörű munka volt kidolgozni egy-egy zenemüvet a legapróbb részletekig, a legfinomabb árnyalatokig. Mintha csak tegnap lett volna mindez, most is itt cseng bennem gyönyörű, lágy hangú Bechstein védjegyű zongorájának felejthetetlen hangja ... Bartók nem volt merev, csak alig észrevehetően kimért, mindig pontosságra törekedett, elvárta, hogy az előadásban érvényesüljenek a szerző intenciói, amiből szinte nyilvánvaló, hogy tiszteletben tartotta a komponista írásos megjegyzéseit, akaratát. Ez a saját szerzeményeire is vonatkozott. Emlékszem, Németh István tanácsára egyszer megkértem Bartókot, hogy tanítsa be nekem valamelyik saját szerelképzelését. Tanítási óráin mindig a lehető legtöbbet nyújtotta. A foglalkozások általában tovább tartottak a megszabott időnél, sohasem nézte az órát. — Hogyan foglalhatná össze Bartókhoz fűződő emlékeit ? Mit jelent ön számára Bartók, a zongoratanár? — Az azóta eltelt hosszú idő ellenére ma is elevenen él előttem Bartók finom, kedves törékeny alakja, ma is pontosan emlékszem a hangjára, hangja sajátos színére, s talán minden szóra, amit hozzám intézett. Csak most, ha visszagondolok rá, tudom igazán értékelni, hogy ez a nagy ember ennyi erőt, türelmet és energiát áldozott nekem. Úgy gondolom, hogy nem is tudott volna más lenni, mert amit a tanítványaiért tett, a zene érdekében tette. Ami pedig Bartókot, az előadóművészt illeti... Játéka élvezetes volt, ám egyszersmind állásfoglalásra kényszerítette a hallgatót. Ha játszott, a zongora hangján át mintha csak érzékeny, törékeny és szuggesztiv lelke beszélt volna a hallgatósághoz ... KÖVESDI JÁNOS Könözsi István felvétele (nő 17) zeményének az eljátszását. Bartók az Allegro barbarot választotta ki számomra. Bartók soha — sem a saját müve esetében, sem máskor — nem nyilvánította nemtetszését, de megkövetelte, hogy lehetőségeimnek, képességeimnek megfelelően megközelítsem, s ha lehet, megvalósítsam az ő
