Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-01 / 40. szám
(Látogatóban az Fogyatkozik a kaszálni tudó ember Békén (Mierovo). gyomosodik a házak előtti virágágyás, gizgazos a szederfák tövében burjánzó réti fű a falu parkjában. Munkalehetőség, építkezésre alkalmas telkek híján levándorol a saját otthonra vágyó fiatal, a környező nagyközségek és a főváros elszippantja a falutól elszakadni csak nehezen tudó fiatalokat. — Kissé nagyobbra kellene nyitni a településfejlesztési olló szárát, hogy erőre kapjanak az apadó aprófalvak. Sokan már a fejlődés-fejlesztés első látható jelére visszajönnének, ritka az ilyen csöndes, kedvező fekvésű falu — mondja az elnökasszony. 1979 óta nő áll a helyi nemzeti bizottság élén. Szerda Mária. A településszervezésre, a falvak közéletére, lelki arculatára mindenkoron nagy hatással volt az elnök személye. Valamiféle riadt ellenkezés támadt benne, mikor megtudta, hogy őt szemelték ki szülőhelye közigazgatásának élére. S két hét múlva már az elnök hagyományos székében nő ült, fiatal és tapasztalatlan, de cselekvő és tettrekész. — Ha rólam kérdeznek, a faluról kérdeznek — állítja. Mindig volt olyan érzése, mintha Béke kiszakadt volna az időből. Az emberek itt egymással élnek, nem egymás mellett, érzéketlen szomszédságban. Nincsenek kilométeres fóliák, nem napi beszédtéma a paprika, a paradicsom felvásárlási ára. Nyugalmas, meghitt falu, de csápjaival már szorosan fonódik a terjeszkedő fővárosra és Somoijára (Samorín). Nemcsak a minőségi életvitel csábítja, legfőképp a minimális létfeltételek és a megfelelő környezet hiánya küldi-üzi el az embereket a faluból. — Addig nyújtózkodhatunk csak. ameddig a takarónk ér — mondja magabiztosan. — Nem akarunk mi gigantikus településsé nőni, nagyságunkat, kisközség voltunkat — a népességszám 450 fő — vállaljuk. Csak esélykülönbségünket szeretnénk csökkenteni a jobb életfeltételek kialakítására, mivel nem tartozunk a dunaszerdahelyi járás (Dun. Streda) kiemelt községei közé. Sajnos, évről évre kevesebb pénzt kapunk a járástól, csökken a költségvetés, alig tudunk úgy szorozni-osztani. hogy állandó kiadásainkra — az óvodai ellátás szinten tartására, a közvilágításra stb. — elég legyen. Saját bevételeinket nem tudjuk növelni, kis falu vagyunk. Nagy örömünkre, megvan az ígéret, hogy jövőre kétmillió korona ráfordítással modern üzlet és vendéglő épül. A vendéglő is. a művelődési ház is csak toldozott-foldozott, öreg épület, mindenképpen új kellene. Tízévi vajúdás, kérvényezés. panaszkodás után oldódott meg az idült óvoda-gond, nagy szükség volt rá, hiszen az asszonyok többsége dolgozik, csak az idősek és a nagymamák vannak otthon. Sajnos, fárad a nép. Társadalmi munkában épült fel az új agitációs központ, a sportöltöző és a ravatalozó, az embereknek mintha már elég lenne a sok foglalt hétvégéből, óraszámlálgatásból — jegyzi meg. ■&M