Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-10-01 / 40. szám

pOSTM^L-—­Ismert és kedvelt fűszernövényün­ket, a majoránnát eddig többnyire a kistermelők termesztették, a Nyitrai (Nitra) járásban idén először termelték nagyüzemileg is. A Dolná Nitra-i efsz golianovói kertészetében fél hektár­ról gyűjtötték be a vetőmagot, mely­ből 50 kilogrammot a Semex kereske­delmi vállalatnál értékesítenek, s to­vábbi fél hektárról pedig mintegy 250 kg szárított majoránnát adnak el a húskombinátnak. A felvételen Irena Sabová, Helena Caládiová, Olga Ko­­vácová és Jana Guzmická a szárított majoránnát tisztítják és osztályozzák. (Pavel Matis) alatt megismerkednek az iskolával, leendő tanítójukkal, meglátogatják leendő tantermüket is, így a szep­temberi tanévkezdet szinte mindig zökkenőmentes. Az óvoda pedagó­gusai pedig figyelemmel kísérik, ho­gyan haladnak az iskolában volt növendékeik. Az Ady utcai óvoda a járási szervektől külön feladatot is kapott: kiemelten kell foglalkoznia az óvodás korú gyermekek manu­ális munkára való nevelésével. E téren sokat segít nekik az alapisko­la és a város több üzeme is. Az óvodások maguk gondozzák óvodá­juk virágoskertjét, fával, fémmel, textillel, agyaggal dolgoznak, emel­lett tanulmányi kirándulásokat tesznek egyes üzemekbe, hogy megismerjék a termelés menetét is. A munka érdekessé tételéhez a mű­vészeti népiskola nevelői karától kapnak jó tanácsokat Természete­sen, az óvodai nevelési terv többi pontját is megvalósítják, s lelkiis­meretes munkájuknak köszönhető­en Doma Katalinék jól felkészített, iskolaérett gyermekeket bocsáta­nak útra az óvodából. (Hajtman Kornélia) A stúrovói Ady utcai magyar ta­nítási nyelvű óvoda jó kapcsolatot tart fenn a magyar tannyelvű alap­iskolával. Doma Katalin igazgató és a nagycsoportosok tanító nénije fő­képp az elsősök tanítóival dolgoz­nak szorosan együtt. A leendő isko­lások utolsó óvodai esztendejük Szepsiben (Moldava nad BodvouJ a városi művelődési ház idén nyáron fő­zőtanfolyamot szervezett a cigány lá­nyoknak és asszonyoknak. A tanfolya­mot harminchétén kezdték el és hu­kultúráról és a gyermeknevelésről is, s nem kerülték el a családtervezés kérdé­sét sem. Még illemtanórájuk is volt a lányoknak, bár nem így nevezték hiva­talosan. Megismerkedtek az emberi szonhárman fejezték be. főképp férjhez menendő lányok, akiket fíybár Rudolf és Rybár Éva — maguk is cigányok — győztek meg arról, hogy a főzés és a háztartásvezetés alapjait fontos elsajá­títaniuk. Rybár Éva szinte osztályfőnöke volt a lányoknak, személyes jelenlétével segíti már évek óta a tanfolyamok munkáját Főzőcskézés közben szó esett az általános higiéniáról, a lakás­érintkezés alapvető formáival és íratlan törvényeivel, s a záróvizsgán nemcsak főzési tudományukat mutatták be, ha­nem azt is, amit terítésből, kulturált étkezésből, tálalásból-kínálásból meg­tanultak. (Kis-Csáji Árpád) A Rimaszombati (Rim. Sobota) já­rás békeünnepélyét ebben az eszten­dőben is Ajnácskön (Hajnácka) ren­dezték meg az illetékes szervek. A helyi nőszervezet is hozzájárult a ren­dezvény színvonalának emeléséhez. Szépséges kézimunkáikból mutatták be a legszebbeket, s mellette még a nép, főleg a nők egykori munkájának eszközeit. Képünkön ezekből adunk ízelítőt. (Farkas Ottó) Az SZNSZ megalakulása 40. évfordulójának ünneplését kö­vetően Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNSZ KB elnöke fogadta Mirjana Cepincic írónőt, a Pro­­svetená zena jugoszláv nőlap főszerkesztőjét, aki arra volt kí­váncsi, milyen a nők helyzete ma nálunk, mi a nöszövetség küldetése szocialista társadal­munkban, melyek a legfonto­sabb, legégetőbb feladatai. Szó esett a nöszövetség munka­­módszereiről, szervezeti felépí­téséről, a szolgáltatások fej­lesztésében és színvonalának javításában játszott szerepéről, a kömyezetszépitésben és -vé­delemben elért eredményeiről és számos további, konkrét munkaterületen végzett tevé­kenységről. Mirijana Cepincic arról is elbeszélgetett Elena Lit­­vajovával, hogy milyen szerepet játszottak a nők az ellenállás­ban és a nemzeti felszabadító mozgalomban. (ei) Nyári fejtörő — Nyári játékunk utolsó, 10. fordu- j I lójának helyes megfejtése az aláb-I bi: i A—2.: stadionfutás | B—1.: Athén [C—1.: a huszadikon, Münchenben! Sorsolással ajándéktárgyat nyert: I Hollósy Tibomé. Szombathely;! I Krokhely József, Péder (Pederj; Sol­­(tész Zoltán, Tiszacsemő (Ciema I n. T.); Zsélyi Katalin, Rimaszombat I (Rim. Sobota); Homyák Tímea, Csi-! I cser (Cicarovce). nyári játék

Next

/
Thumbnails
Contents