Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-01 / 40. szám
TÁJOUO KALENDÁRIUM 1895. október 3-én született Szergej Jeszenyin orosz költő. 1880. október 5-én halt meg Jacques Offenbach francia zeneszerző. Október 6-a a csehszlovák néphadsereg napja; 1944-ben ezen a napon kezdődött a duklai csata. Október 6-a az aradi vértanúk napja. Október 7-e a Német Demokratikus Köztársaság állami ünnepe. 1885. október 7-én született Niels Bohr Nobel-dijas dán atomfizikus. KÖNYV Körök Kamasz voltam még és nagyon nem érdekelt a költészet, amikor 1963-ban megjelent Tözsér Árpád első verseskönyve, a Mogorva csillag. Négy év múltán egy kicsit már más volt a helyzet, sőt magam is kezdtem verseket irogatni, de azért még nem jutottam annyira a líra, különösen a csehszlovákiai magyar lira közelébe, hogy verseskötetek után fussak. így lekéstem Tözsér második könyvéről, a Kettős űrben-ről is. Volt aztán hamarosan nagy az én bánatom. Balzac, Maupassant és Flaubert regényeinek, új barátom versszeretetének, az én hangulataimat, érzéseimet is kifejező fiatal költők szövegeinek hatására úgyszólván egyik napról a másikra szenvedélyes szerelembe estem a költészettel, s ez a — bevallom. romantikus színezetű — érzés szinte lökött a versek felé, melyek között, például lapozgatva az Irodalmi Szemle régebbi számaiban, elém-elém bukkant egy-egy Tőzsér-opusz is. Ó, milyen élmény volt az nekem! A Férfikor, a Mogorva csillag. A költő „szétdobott ingnyakkal ebben a csokornyakkendős világban". Más volt a liraeszményem, az érzelmeket nem kikiáltó, lecsupaszított költészet, mégis megfogtak ezek a versek, tiszta eqyszeriiséqük. őszinteségük, a TSzsér Árpád Korok Madád) * belőlük arado természetes hév. Meg kell ismernem ezt az embert, mondtam, a többi versét, valamennyit. Igen ám, de hogyan, honnan? Nem voltak meg a kötetei. A Kettős űrben tulajdonképpen még meg lehetett volna, de a példányszám, úgy látszik, már akkoriban is úgy alakult, hogy a később ébredő hiába keresgélt a könyvesboltok polcain. Nem ismerve még az idő tájt könyvterjesztésünk mechanizmusát, hosszú esztendőkig reménykedtem — én naiv ifjú —, hogy lesz második kiadása a Mogorva csillagnak és a Kettős űrben-nek. Első Tőzsér-könyvem Az irodalom valósága cimű tanulmánykötet volt, egyúttal izgalmas, tanulságos olvasmányom, mely problémaérzékenységével, naprakész, de határozott. férfias kiállású, sablonokat feszegető, az ész és az igazság érvényesüléséért perelő jegyzeteivel gyakran eszembe jut mostanság. Vajha születnének, illetve napvilágot látnának ilyen írások ma isi De térjek vissza a verseskönyvekhez. Az Érintésektől kezdve megvan polcomon Tözsér Árpád minden kötete. A vázolt előzmények után talán mondanom sem kell, külön örültem a Genezisnek, mely a költő korai verseiből is tartalmazott néhányat; és talán még nagyobb örömmel fogadtam legutóbb a Köröket, mely a Csehszlovákiai Magyar írók sorozatban jelent meg. Alcíme: Válogatott versek 1953—1982. Végre: a több mint másfél évtizede hiányolt, hiányzó versek! Is. Hagyományos formák, érzelmi kitörésekkel „húzott", mégis karakterisztikus rajtvonalai egy, gondolatilag fokozatosan befelé mélyülő, közép-európai tereket és időket befogó költői (pálya)futásnak. Ez a könyv egy ember, egy lélek, egy szellem története — amely folytatódik. Tözsér Árpád ötvenéves. Bodnár Gyula Láz Dr. Charles Martelt, a Weinburger Kutatóintézet rákkutatóját villámcsapásként érik a sors váratlannál váratlanabb ütései. Munkahelyén nem talál megértésre, ugyanis más jellegű kutatómunkával bízzák meg, mint amilyennel foglalkozni szeretne. Az életöröm kibontásában otthoni problémái is gátolják. Egyetemen tanuló fia. Chuck tandíját sosem tudja a meghatározott időpontban megfizetni. A keserűségsorozatot hatványozza a hír, hogy tizenkét éves lányának, Michelle-nek leukémiája van. Csoda hát, hogy az első feleségét szintén rákban elveszítő Charles a téboly határáig sodródik? Még szerencse, hogy második felesége, Cathryn személyében szilárd támaszpontra talál. Cathryn a legmélyrehatóbb elszántsággal vállalja a feleség és az anya szerepét, sőt... Az idegfeszítő hírek tudomásulvétele után Charles még nagyobb odaadással küzd a rákkutatás sikeréért. A kutatómunka során rájön, hogy lánya leukémiáját az a benzol okozta, amellyel a közeli Anyagfelújitó Rt. szennyezte a Chariesék háza közelében található folyót. Michelle ugyanis gyakran játszadozott a folyónál. Charles leghőbb szándéka ellenére sem tudja elérni, hogy a szennyeződést okozó társaságot felelősségre vonják. S ezzel hármas súly nehezedik a vállára: küzd a rák ellen, s harcot vív részben a Weinburger Kutatóintézet szűk látókörű vezetőségével, részben pedig az Anyagfelújító Rt. maffiaszerű hatalmával szemben. Dührohamai addig csúcsosodnak, hogy a kórházból elrabolja a sikertelenül gyógykezelt, szinte a halál szélére sodort Michellet. Az a szándéka, hogy otthon saját maga fogja gyógyítani kislányát. A helyzet azonban otthon sem bonyodalommentes. A kislány állapota néha javul, máskor rosszabbodik. Végül a szakemberi igyekezet és az apai ösztön társulása meghozza az áhított gyümölcsöt — a sokak által zavaros elméjűnek mondott Charles leukémia elleni harca sikeresnek bizonyul. Robin Cook regényében a cselekményláncolat egészét végigkíséri a Charles hármas küzdelméből adódó izgalom. A szerző jól érzi a helyszín- és témaváltás szükségességét, ami által még jobban kifejezésre juttatja Charles (és tulajdonképpen az egész Martel család) küzdelmét a huszadik század egyik legrémisztöbb betegsége, a rák ellen. De Cook ezzel a harccal párhuzamosan rámutat az üzleteskedés haszonleső hátterére. A Láz cimű regényt Vámosi Pál fordításában az Európa Könyvkiadó jelentette meg, s nálunk is megvásárolható. Susia Béla FILM Versenyfutás a halállal Biztosan vonz majd mindenkit a filmcím, s lepereghet lelki szemeink előtt a bűnügyi filmek minden kelléke. Csakhogy ilyen szempontból a Versenyfutás a halállal csalódást okoz. A hátborzongatásnak egy egészen más, komolyabb — ha lehet igy nevezni — válfajával találja magát szembe a néző. S ahogy ül a vászon előtt, egyre zsugorodik a rémülettől... Érdekes tudni az angol rendező, John Irvin filmjéről, hogy megtörtént eseményt dolgoz fel. Bob Championról, az egyik legjobb angol zsokéról szól a film, aki pályafutása csúcsán, 1979-ben megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg. A film egyébként Bob Champion és Johnatan Powell nagy sikerű regénye nyomán született. A 31 éves sikeres versenyző egy jelentéktelennek tűnő sérülés után megtudja, hogy rákja van. Az orvosok választás elé állítják: vagy elfogadja, hogy még néhány hónapot él, vagy hosszadalmas és bizonytalan kimenetelű kezelésnek veti alá magát. Champion a második lehetőséget választja. John Hurt megszemélyesítésében szemünk láttára öregszik a kórházi ágyon, s majd vidékre kerül, de rohamai csakhamar ismét a klinikára kényszerítik. Viszont a hosszadalmas kezelésnek eredménye van. Bob fokozatosan gyógyul. Végül óriási akaratereje és szerencséje — az a kis százalék, amely a gyógyult rákosoké — eredményeként 1981-ben visszatérhet a lóversenypályára. Valószínű, hogy aki nem tudja, hogy megtörtént eseményről van szó, körülbelül azoknál a jeleneteknél, amikor már nem fér kétség Champion felépüléséhez, elhagyja a mozit mondván: ne etessék a melodráma és a giccs ilyen arcpiritó változatával. Nem mintha az ember nem örülne a zsoké felépülésének. Véleményünket mindenképpen módosítja, ha megtudjuk, valóban megtörtént az eset. Hogy mi ennek az oka? Nyilván az is, hogy a (nőé) gyógyult esetekről keveset tudunk a tudományos-ismeretterjesztő lapokból. Kétségtelen, a miliő látványos, a lóversenypálya izgalmaiból is kijut a nézőnek, a téma pedig egyike azoknak, amelyek mintha az utóbbi időben több alkotó rendezőt ihlettek volna meg, hogy csak két nálunk is vetített film címét említsük: Gary Copper, ki a mennyekben vagy, A legértékesebb, amid van. Egészében véve nézhető, habár nehezen emészthető, dramaturgiailag dermesztőén angol filmet láthatunk. A lovakon, a lóversenypályán, az angol vidéken kívül még a szerelmi szálnak is örülhetünk — de nem emiatt nem ajánlották a filmet a fiatalkorúaknak —, és boldogan szemlélhetjük a film végét, miként nyeri meg Champion Liverpoolban az angliai nagydíjat. De még itt is ki vagyunk téve a borzongásnak, hiszen azért kell izgulnunk, nehogy a zsoké véletlenül ennyi megpróbáltatás után leessen a lóról, és kitörje a nyakát. Friedrich Magda TELEVÍZIÓ Ólomból voltam Évekkel ezelőtt a Vecemík hasábjain olvastam elbeszélésként. Két évvel ezelőtt, amikor tévéjátékot készítettek belőle, kíváncsian ültem a készülék elé, vajon mit sikerült megvalósítani abból az igaz történetből, amit Hilda Gábrisová olyan élethűen vetett papírra? S most, amikor a Duna-díj versenyműsoraként újból vetítésre került a televízióban, nem mulasztottam el az alkalmat. Jó volt látni — s egy pillanatra elhinni, hogy ilyen is létezik — azt a munkaközösséget, melyben igazi értékek, őszinte kapcsolatok tartják össze az embereket a legnehezebb helyzetekben is. A laboratórium egyik dolgozója, egy reggel arra ébred, hogy nem tud mozdulni. Mintha ólomból lenne az egész teste. Az orvosok megállapítják: teljes bénulás. A hír nemcsak a családot, a fiatal férjet és a két kislányt sújtja le, hanem a munkatársakat is. Darina a laboratórium „lelke", nélküle megáll a kutatás, az eredmények felismerése. S fordítva is igaz: Darínának mindene a munkája, a kollégák. Egymás nélkül nincs élet. Jól tudják ezt a munkahelyen, s úgy határoznak: segítenek. Segítenek visszahozni Darinát az életbe. Engedélyt kémek a főorvostól, hogy naponta bejárhassanak hozzá. S mennek is annak ellenére, hogy munka után mindnyájukra vár még a család, az otthoni teendő. Etetik, szép szóval biztatják, optimizmussal töltik fel napról napra. És megtörténik a csoda. Darina erős akarata, kollektíva támogatása meghozza az eredményt. Állapota hétről hétre javul. Végül lábra áll, s elérkezik az idő, hogy hazamehet. Úgy látszik, rokkantként. De a munkatársak segítsége ekkor sem marad el. Darínának dolgoznia kell. Meg kell maradnia a laboratóriumban. Ez nemcsak közös érdek, Darina éltető ereje is. Vannak ilyen munkaközösségek. Nemcsak a képernyőn, az életben is. A bemondónö is ezzel jelentette be a műsort: igaz történet. S jó lenne, ha minél több olyan munkahelyről hallhatnánk, ahol ilyen emberséges, baráti a kapcsolat, ahol magától értetődő a másoknak nyújtott segítség, az egyéni érdek és a társadalmi szükséglet egysége. Ha az egymáshoz való viszony kedvezően hatna mindenkire, s ez örömtelibb munkára, jobb eredményekre késztetne. Ez a tévéjáték erre ösztönöz. Bizonyára ezért is sorolták be az idei Duna-díj versenyműsorai közé. H. Zsebik Sarolta
