Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-24 / 39. szám
Herman lovag máris kitépte az örömapa karjából a szép Csáky Fruzsinkét, nyergébe emelte, s úgy ahogy jöttek, mind a huszonnégyen szélsebesen el is vágtattak. A szél sem bírta utánuk fújni az út fehér porát! Alighogy felocsúdott a vőlegény, Komjáthy Dénes, paripára ugrott, s fergetegként iramodott utánuk Csejte felé. De mintha az egek is közbe akartak volna avatkozni a lakodalomba, a nap elsötétült, a szél felkerekedett, záporként hullott a jégeső. Zúdult a víz a szúcsai hegyekről, kiöntött a Vlára, a Szúcsa, a Klanecsnica. Valahány patak volt. mind útját állta a vőlegénynek s az ő tizenkét társának. Mire Csejte alá vergődtek volna. Csejte kapuja rég bevágódott Herman lovagék mögött. Eltűnt Herman lovag, s vele együtt a menyasszony. Komjáthy Dénes lova összerogyott. Álló napba telt, amíg a vőlegény hazavergődött, újabb napba az is. hogy sereget gyűjtött, ostromló sereget. Vonult ádáz dühével Csejte vára ellen. Körülfogták a várat, tüzes nyilakat röppentettek a zsindelytetőkre, kőágyúkkal lövették a hatalmas kaput, omlasztották a falat. A szép menyasszonyt, Csáky Fruzsinát pedig Herman lovag a legmélyebb szobá-Ijedten ugrott ki sátrából Dénes úr, de rémülete örömmé változott azonnal, mert egy kardnak hegyén Herman fejét látta, aki meg tartotta, menyasszonya volt az. — Miénk Csejte vára — kiáltott Dénes —, s enyém a menyasszony! Örömujjongás tört ki az ostromlók között. Elveszett Herman úr, nem fogja a népet többé sanyargatni. Csejte is övék lett. Most már aztán a lakodalmat kétszeres vigalommal ülték meg, pünkösdtől szüretig folyton-folyvást tartott. Csejte falu alatt, fel talán a várig, kusza barlangfolyosók szövevénye kanyarog ide-oda ma is. Ki tudja, mikor, ki tudja, kik ásták. Visszhangzik az egész, bárhová is állsz, ha egyet kiáltasz, a hangok összevissza ütődnek, messzire hallanak. Néha úgy vélik, Báthori Erzsébet lába koppanását verik vissza a falak, jobbágylányok sóhajtoznak kínzatásuk éjfelén máskor meg kacaj, muzsika szökdös ide-oda fürgén, lakodalmi nép, szép menyasszony vigad láthatatlanul. Fényképezte: NAGY LÁSZLÓ A várat okiratok a XIII. szazadban említik először; valószínűleg a tatárjárás után építették ba zárta, és ostromolt ő is. De az ő ostroma szerelmi ostrom volt. — Légy a feleségem, szépséges Fruzsinám! — könyörgött a lovag. — Minden kincsem, drágaságom elibéd szórom, legyen tiéd Csejte. Berencs és Verbó. — Hiába kérsz, hiába könyörögsz, ha itt halok meg is, tiéd sose leszek! — felelte Fruzsinka. A lovag csúfondárosan nevetett. — A vőlegényed ostromolja Csejtét, azt hiszi, beveszi. De Csejte vára erős, falai kibíiják, a te vőlegényed nem juthat be soha. Hozatom a papot, feleségül veszlek. Át akarta ölelni a szépséges Fruzsinát, de a leány, miként a gyík. kisiklott Herman úr kaijából. s egy szempillantás alatt kirántotta hüvelyéből a lovag kardját. Bátor leányzó volt — így mondja a mese —-, egyetlen suhintással vágta le a fejét a nyughatatlan Herman lovagnak Feltüzte a fejét a kard hegyére, szaladt vele a vár nyitott bástyájára. Jtémühen húzódtak cl előle a várbeli katonák, az ostrom ellen védők. A barackvirágarcú, hajnal gyöngeségü szépséges Fruzsina felmutatta Herman lovag fejét a magas bástyáról. — Fehér ruhás lány a bástyán, kísértet fejével! — rohant egy katona a vőlegény sátrába. — Gyere uram. nézd meg! DLKeffléL vPte
