Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-24 / 39. szám
A Helikon Kiadó gondozásában tavaly jelent meg Erich Fromm A szeretet művészete című könyve, s nemcsak nálunk tűnt el napok alatt a boltokból. Már a második kiadás is elfogyott, ami nemcsak arról beszél, hogy az olvasóközönséget erősen foglalkoztatja a szeretni és szeretve lenni kérdése, de arról is. hogy a lélektan e kiváló ismerője közérthetően ír. Válogatásunk bizonyára meggyőzi olvasóinkat arról, hogy Fromm az ellen az elidegenült világ ellen harcol, melyben a humanizmus megszűnőben van, miközben hasznos tanácsokat is ad. Müvészet-e a szeretet? Ha igen, akkor tudást és erőfeszítést igényel. Vagy kellemes érzés, amit megtapasztalni a vaksors müve, olyasmi, amibe az ember, ha szerencsés, „beleesik"? Ez a könyvecske az előbbi előfeltevésen alapul, noha az emberek nagy többsége manapság kétségkívül az utóbbi nézetet vallja. Nem mintha nem volna nekik fontos a szeretet. Élnek-halnak érte; boldog és boldogtalan szerelmi történetek garmadáját nézik végig a moziban, a szerelemről szóló bárgyú dalok százait hallgatják meg — azt azonban jóformán senki sem hiszi, hogy szeretni meg kellene tanulnia. Ezt a jellegzetes magatartást különféle, önmagukban vagy együttes erővel ható előfeltevések támasztják alá és tartják életben. A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, és nem abban, hogy ő szeret, hogy képes a szeretetre. A probléma ezért számukra abban áll. hogy miként érjék el, hogy szeressék őket, hogy miként legyenek szeretetre méltók. Ezt a célt különböző úton-módon igyekeznek elérni... és az elemzés véget ér a döntő lépés megtétele előtt. * * * Először is a művészet gyakorlásához szükség van fegyelemre. Semmiben nem viszem sokra, ha nem fegyelmezetten csinálom; amit csak „a kellő hangulatban" tudok megcsinálni, az lehet kellemes vagy szórakoztató hobbi, de sohasem leszek benne mester. De a fegyelem nemcsak az illető művészet gyakorlatában szükséges (mondjuk, naponta egy bizonyos számú órát gyakorolni), hanem az ember egész életében. Azt hihetnénk, hogy a modem embernek semmit sem könnyebb elsajátítani, mint a fegyelmet. Mégis úgy áll a dolog, hogy a modem emberben a munka területén kívül szerfölött kevés az önfegyelem. Amikor nem dolgozik, lustálkodni akar, elereszti magát, vagy — finomabban szólva — „lazít". Fegyelem nélkül viszont az élet töredezett, kaotikus, és hiányzik belőle a koncentráció. Hogy a koncentráció szükséges feltétele egy művészet elsajátításának, ez aligha szorul bizonyításra. Aki tanult valamilyen művészetet, az tudja. Kultúránkban azonban a koncentráció még az önfegyelemnél is ritkább. Ellenkezőleg, kultúránk olyan fellazult és szétszórt életmódot eredményez, aminek máshol alig találni párját. Egyszerre több dolgot csinálsz; olvasol, hallgatod a rádiót, csevegsz, dohányzol, eszel, iszol. Te vagy a tátott szájú, mohó fogyasztó, aki elnyelne mindent — képeket, alkoholt, tudást. Ez a koncentrációhiány világosan megmutatkozik abban, ahogy nem szeretünk egyedül maradni önmagunkkal. Harmadik tényező a türelem. Megint csak: aki tanult valamilyen művészetet, az tudja, hogy türelem nélkül itt nem lehet semmire menni. Aki gyors sikerben bizik, az sosem foglalkozott művészettel. Mégis, a modern ember számára a türelem gyakorlása éppoly nehéz, mint a fegyelem és a koncentráció. Végül feltétele bármely művészet elsajátításának, hogy a mesteri tudás megszerzése mindennél előbbre való gond legyen. Ha a művészet nem fontosabb mindennél. az inasból sohasem lesz mester. Megmarad, legjobb esetben, jó dilettánsnak. Ez a feltétel a szeretet művészetében éppoly fontos, mint bármely más művészetben. Ügy rémlik azonban, hogy mesterek és dilettánsok aránya a szeretet művészetében még kedvezőtlenebb a mesterekre nézvést, mint a többi művészet esetében. A tanulás általános feltételei közt még egy szempontot figyelembe kell venni. A tanuláshoz az ember, mondhatni, közvetve és nem közvetlenül fog hozzá. Mielőtt magának a mesterségnek nekilátna, meg kell tanulnia egy csomó más és gyakran oda nem tartozónak látszó dolgot. Az ácstanonc először azt tanulja meg, hogyan kell gyalulni a fát; a kezdő zongorista a skálákat gyakorolja; a zen Íjászatban az inaskodás légzögyakorlatokkal kezdődik. Aki mester akar lenni, annak rá kell szánnia az egész életét de legalábbis ehhez kell igazítania. Az ember személye eszközzé válik a művészet gyakorlásában, és azoknak a sajátos funkcióknak az érdekében kell karbantartani, amelyeknek meg kell felelnie. A szeretet művészetére nézve ez azt jelenti, hogy aki benne mester akar lenni, annak először is gyakorolnia kell a fegyelmet, a koncentrációt és a türelmet élete minden szakaszában. » • • Az objektív gondolkodás képessége az értetem; az értelem mögötti érzelmi magatartás az alázat. Objektivnek lenni, az érte-ERICH FROMM Művészet-e a szeretet? A mögött a beállítottság mögött, hogy szeretni tanulás nélkül is tud' mindenki, másodjára az az előfeltevés rejlik, hogy a szeretet tárgy és nem képesség kérdése. Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerű; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz. .Első lépésként tisztába keli vele jönnünk, hogy szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet; ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más művészetet vagy mesterséget akarunk elsajátítani, mondjuk zenét, festészetet, ácsmesterséget vagy az orvosi, a mérnöki tudományt. S S most egy jóval fogasabb kérdéssel találjuk szemben magunkat, nevezetesen a szeretet művészetének gyakorlatával. Meg lehet tanulni bármit is egy művészet gyakorlatáról, ha nem gyakorlás közben ? Bonyolítja a kérdést az a tény, hogy manapság a legtöbb ember, tehát e könyv jó néhány olvasója is „hogyan csináld magad"-féle használati utasításokra számit, és ez esetünkben annyit tesz, hogy meg kellene őt tanítani szeretni. Félek, hogy aki ebben a szellemben közelíti meg a kérdést, az súlyosan csalódni fog. Szeretni személyes élmény, amelyet mindenki csak magától és magának szerezhet meg; valójában alig is akad valaki, aki legalább csökevényes formában át ne élte volna, gyerek, serdülő vagy felnőtt korában. A szeretet gyakorlatának taglalásakor nem taglalhatunk egyebet, mint a szeretet művészetének előfeltevéseit, mintegy az utakat hozzá, és ezeknek az előfeltevéseknek és utaknak a gyakorlatát. A további lépéseket a cél felé már csak önállóan lehet gyakorolni, (nőio) lemre hallgatni csak akkor lehetséges, ha az emberben kifejlődött az alázat, ha kigyógyult a mindentudás és mindenhatóság gyerekkori álmaiból. A szeretet művészetének gyakorlatáról szólva ez azt jelenti: a szeretethez, mivel feltétele a nárcizmus viszonylagos hiánya, szükséges a kifejlett alázat, tárgyilagosság és értelem. Az ember egész életét ennek a célnak kell hogy szentelje. Az alázat és a tárgyilagosság oszthatatlan, akárcsak a szeretet. Nem tudok igazán tárgyilagos lenni a családommal, ha nem tudok tárgyilagos lenni az idegennel, és vice versa. Ha meg akarom tanulni a szeretet művészetét, minden helyzetben tárgyilagosságra kell törekednem, és érzékenynek kell lennem az olyan helyzetekre, amelyekben nem vagyok tárgyilagos. Igyekeznem kell meglátni a különbséget egy személlyel és a viselkedésével kapcsolatban az én nárcisztikusan eltorzított képem és az ő valóságos létezése között, amely utóbbi független az érdekeimtől, szükségleteimtől és félelmeimtől. Szert tenni a tárgyilagosság és az értelem képességére már a fele út megtétele a szeretet művészetének elsajátításához, de szert kell tenni rá mindenkire nézve, akivel az ember kapcsolatba kerül. Ha valaki a tárgyilagosságát fenn akarná tartani a szeretett személy számára, és azt hiszi, hogy a világ többi részével kapcsolatban nélkülözni tudja, csakhamar rá fog jönni, hogy itt is. ott is kudarcot vall. Könözsi István felvétele
