Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-24 / 39. szám

Bazár, ahol adták-vették a magukkal ho­zott szuveníreket és az így befolyó pénzt átutalták a szoüdaritási alapra. Nagysze­rű találkozóhelyek voltak a moszkvai parkok, ezekben sokan összejöhettek, és a beszélgetések közben gazdát eserélt nem egy jelvény vagy pionírkendő. A legszebb, legstílusosabb az összes között azonban a Vörös tér. a Kreml, a Lenin Mauzóleum volt. Ezeken a pontokon a nyüzsgés a nyolc napon keresztül valószí­­nüleg percre sem szünetelt. Városszerte kicsiben és nagyban, miniben és a maxi­ban a fesztivál kabalababája, a pufók, kedves Katyusa mosolygott a járókelőkre minden kirakatból, sarokról, épületről, táskáról, trikókról, jelvényekről. Mint a gondos vendégfogadó háziasszony, vi­gyázott. hogy ki ne fogyjon a jó hangulat, a beszélgető kedv, a mosoly. A Vörös téren nagyon sok fiatal járkált kezében jegyzettömbbel és aláírásokat gyűjtöttek a nukleáris háború ellen, s szinte hihetet­lennek tűnt, hogy rövid idő alatt itt százezernél is többet szereztek. A Vörös tér egyik alkalmi szónoka volt Vladimír Remek is, aki a köréje gyűlt fiataloknak egyszerű szavakkal beszélt a világ, szép Földünk jövőjéről, amely senkinek sem lehet mindegy, s főleg a fiataloknak nem, hogy milyen lesz. A jövő mindenképpen a fiataloké, és ők már ma mindent meg­tesznek azért, hogy az emberek ne ismer­jenek több háborút, rettegést, ínséget, erőszakot és agressziót. A fiatalok szívből tapsoltak Mihail Gorbacsovnak, aki a Luzsnyiki stadionban rövid beszédben ismertette a Szovjetunió atomkísérleti moratóriumát. Erről a legújabb, nagy horderejű szovjet kezdeményezésről a VIT minden fórumán sokat beszéltek, vitatkoztak. Megható volt Brian R. Ze­­garra amerikai fiatalember felszólalása a fiatal nők joghelyzetével, foglalkozó köz­pontban. Elmondta, hogy ő a maga ré­széről mindent elkövet azért, hogy az amerikai kormány a jövő nevében fogad­ja el ezt a kezdeményezést Egy amerikai fiú szájából hallani ezeket a szavakat szép volt, s megható, amikor láttuk, hogy a szónoki emelvényt mankóval hagyta el. A találkozás jó emberekkel mindig szép, kellemes és felejthetetlen élmény. Ilyen találkozásoknak Moszkvában se szeri, se száma nem volt. Ezek közé tartozott találkozásom Angela Davisszel, akit tizenhárom évvel ezelőtt láttam a berlini VIT-en. Az évek megviselték, de harcos lelkesedése a jó ügyért töretlen maradt. Élmény volt a sok afrikai kisgye­­rek, akiket fiatal mamáik magukkal hoz­tak, mert nem tudták őket kire hagyni. Csendben üldögéltek a tárgyalótermek­ben, többek között az imént említett központban is, ahol az sem számított ritkaságnak, ha éppen a fiatalemberek­nek volt mondanivalójuk. A moszkvai XII. Világifjúsági és Diák­találkozó gazdag műsoraival, eredmé­nyeivel igazi tartalmat adott a VIT jelsza­vának: Az antiimperialista szolidaritá­sért, a békéért és a barátságért! ELENA GÍRETHOVÁ--------------------------------------7----------JO és JO - a második házasság Josephine második férjével a háború utolsó telén ismerkedett meg: Jo Bouil­­lonnak nagy zenekara volt és ekkoriban, már a felszabadult Párizsban, éppen arra készült, hogy újból megnyissa saját mu­latóját. Josephine viszont új európai tur­néra készül, az esküvőre egyelőre nincs idő, de együtt dolgoznak, tervezgetik a jövőt. A turné után azonban Josephine régi baja kiújul: ileus, vérmérgezés, mű­tét, az orvos csak Josephine élniakará­­sában bízik. Nem hiába, most is győz Josephine rendkívüli vitalitása. A lába­dozás ideje alatt Les Milandes-ban — amely még nincs egészen kifizetve — arra gondol, hogy már nem tér vissza a színpadra, és az orvosoktól folyvást azt tudakolja, hogy ennyi betegség, műtét után nagyvenévesen lehet-e még gyer­meke ... Jo Bouillon győzi meg arról, hogy visz­­sza kell térnie a színpadra, mert sok pénzt kell keresniük, ha ki akarják fizet­ni a kastélyt. — Ez a kastély mintha csak arra épült volna, hogy sok gyerek éljen benne — mondja Josephine. S most ez az életcélja. A házaspár egy dél-amerikai turné mellett dönt. Brazíliában és Argentínában senki sem akarja vállalni a turné finanszírozá­sát, már mindketten kezdik elveszíteni a bátorságukat. De akkor találkoznak Hugo del Carriloval, a „tangókirállyal", aki azt javasolja, béreljenek maguk szín­házat, ö szívesen kölcsönöz rá. A siker a vártnál is nagyobb, a tervezett két hét­ből három hónap lesz és további szerző­dések: Chile. Mexikó, Peru, Kuba. És közben ismét remény és csalódás: Josephine áldott állapotának vesztés a vége. Jo Bouillon: A pihenés perceiben ter­vezgettük a gyermekszobát Les Milan­des-ban. Barátainknál voltunk egy haci­­endán látogatóban, amikor éjszaka rosz­­szul lett. Reggel jött az orvos, és Jose­phine tudta, hogy az anyaság álma ezút­tal sem válik valóra. Azt vártam, hogy sírógörcsöt kap, de tévedtem, fájdalmát némán viselte. Két nap múlva ismét színpadra lépett... Havannában meglepetés éri őket: amikor megérkeznek a szállodába, köz­ük velük, hogy hiába rendeltek előre szobát, nincs hely. Josephine kirobbant: „Nem fogadnak, mert néger vagyok!" A hotelban gazdag amerikaiak szoktak megszállni, s az igazgatóság nem akarta megsérteni a törzsvendégeket. Josephi­ne nem vonult el csendben, két óra múlva már egész Havanna tudta és há­borgott, ügyvéd vette jegyzőkönyvbe a történteket. És Josephine-t bárhova hív­ták, ő mindenütt kisebbfajta beszédet mondott arról, hogy a színesbörüeknek össze kell tartaniuk... Ekkor ötlött fel benne az a gondolat, hogy különböző KI VOLT JOSEPHINE BAKER? színű gyermekeket kellene örökbefo­gadnunk, és ezáltal bebizonyítanunk, hogy csak egyetlen faj létezik: az emberi faj. Amikor visszatértek Franciaországba, hozzáláttak Les-Milandes rendbehozásá­hoz, átalakításához, kiegészítéséhez. Jo­­sephine-héV- rengeteg ötlete volt, azt akarta, hogy Les Mitándes a világ köze­pe legyen! Már 1948-ban, tehát jóval a Disneyland előtt a felhőtlen öröm és vidámság és pihenés helyét akarta meg­teremteni. És pénz is volt, csak érte kellett menni: Milánó — ebből lesz az úszómedence. Anglia — ebből a labdarú­gópálya és így tovább. — Ha itt lesznek a gyerekek, nem rejthetjük őket el a világ elől — mondja Josephine. — Az embereknek látniuk kell, hogy a külön­böző színű gyerekek úgy élnek egymás mellett, mint az igazi testvérek! S hogy a fajgyűlölet egyáltalán nem a természet­től adott, hanem az emberek találták ki! Ahogy haladnak a munkálatok Les Milandes-ban, lemondják a külföldi meghívásokat, Párizs mint kereseti for­rás, közelebb van. A „Josephine Club 49" mulatójukat nemzetközi elit láto­gatja. Josephine énekel a rádióban, ké­szülnek a lemezei, a televízióban szere­pel, és közben mindenfele érdeklődik, hol hogyan lehet gyermekeket örökbe­fogadni. Az őszi idény a Folies-Bergére­­ben Josephine új revűjével, a Stuart Máriával kezdődik. Jo, a férje, úgy talál­ja, hogy sohasem volt még ilyen életerős és bájos. 1949. szeptember 4-én Les Milandes­­ban az utolsó szög is a helyére került, ez a megnyitó napja. A gyerekek persze még nincsenek itt, de az egész világ tudja, mi a kastély és a birtok célja. Az eseményre vagy hatezres tömeg gyűlt össze, Josephine fellépése volt a nap fénypontja, a gyermekek számára tár­sasjátékok voltak, volt futóverseny és tűzijáték. És két és fél millió frank bevé­tel. Josephine boldog. Szembeszegülés a fajgyűlölőkkel Jo Bouillon: Les Milandes óriási pén­zeket emészt föl, Josephine hagyja, hogy reklámokhoz fényképezzék. Elő­ször van nézeteltérésűnk: nem lehet ke­resni is és Les Milandes-ban dolgozni a világ első sokszínű gyermekfalujának megalapításán. Nem marad más hátra, mint mégint a turné ... Nem könnyű. De ha összeházasodtam vele, összeháza­sodtam az álmaival is. Európa után ősszel mexikói és kubai turnéra kísérem. Havannában fantaszti­kus sikere van, nyilván azért is, mert oly szenvedélyesen száll síkra a színesbőrű­­ekért. Az Egyesült Államokból is kap ajánlatokat. „Oda soha! Minden lépésnél belebotlik az ember a fajgyűlöletbe!" Egy napon azonban neves New York-i színházi ügynöktől kapunk táviratot, amelyben mesés gázsit ajánl föl a miami Copa City-ben való fellépésért. Josephi­ne érdeklődik a körülmények iránt, s amikor megtudja, hogy ezt az előkelő mulatót színesek nem látogathatják, az ajánlatot visszautasítja. Néhány nap múlva megjelenik a tulajdonos, és csilla­gászati összeget kínál: tízezer dollár he­tente ... Josephine nem válaszolt rögtön. Az­tán nagyon nyugodtan mondta : „Lehet, hogy tévedek, de közölték velem, hogy Miamiban az éjszakai mulatókat színe­sek nem látogathatják. Bizonyára meg­érti, hogy ilyen helyen nem énekelhe­tek." Megdermedtem. Josephinnek iga­za van, de ennyi pénz, s milyen szüksé­günk van rá ... Ö természetesen hajtha­tatlan maradt. A bártulajdonos sem hagyta magát. Josephine engedett, az­zal a kikötéssel, hogy aláírja a szerző­dést, ha biztosítják, hogy előadásaira színesek is bemehetnek. Talán lehetsé­ges lenne, de Miamiban csatorna vá­lasztja el a néger és a fehér negyedet, s a négereknek esti kilenc óráig vissza kell térniük városnegyedükbe. Josephi­ne hazafelé készülődik. Néhány nap múl­va ismét megjelent a bártulajdonos; ügyvédek ármádiáját hajszolta fel, s ők Florida állam törvényei között nem talál­tak olyat, amely határozottan megtilta­ná a feketéknek, hogy beléphessenek éjszakai mulatókba. Legendás hírű premier volt. Josephine előtte két napig fehér sofőrrel járta a négernegyedet, ellátogatott a házakba, családokhoz, meghívta őket. Rengete­gen jöttek a bemutatóra, és a bártulaj­donos különrepülőgéppel a fehér és a néger gazdag előkelőség néhány képvi­selőjét is elhozta. Josephine mikrofon­nal a kezében járkált az asztalok között és nagyon sokszor elmondta: „Ez életem legszebb perce ... Boldog vagyok. Olyan városban lépek föl, ahol láthatnak az enyémek is, nagy nap ez mindannyiunk­nak, és ezalatt az egész emberi fajt értem!" A Copa City-i diadal után Josephine három évre köti le magát az Egyesült Államokban, a szerződés évi százezer dollár gázsit helyezett kilátásba. 1951- ben New York négernegyedében, a Har­lemben „Baker Day"-t tartottak, ame­lyen tízezrek, persze színesbörűek, gyűl­tek össze. Josephine mindenütt beszé­det mondott, közéleti személyiségekkel találkozott s mint fajvédő is szép sikere­ket aratott. Ez a faji elkülönítés híveit is sorompóba szólította: mind több fenye­gető levelet kapott, lemondta atlantai fellépését, mert három szálloda is visz­­szautasította, a New York-i tekintélyes Stork klubban nem szolgálták ki. Bot­rány, sajtóvisszhang stb. És felbomlott a nagy gázsival kecsegtető filmszerződés. Josephine teljes szívével a fajgyűlölet elleni harcba vetette magát, s ezt Ame­rikában rossz néven veszik. (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents