Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-17 / 38. szám
A SZÍV NÉLKÜLI ÓRIÁS az idősebb fiú —, de ne menj túl messzire, hiszen láthatod, a szemük olyan magasan van, hogy ha a hátuk mögé kerülök, nehezen vesznek észre. A fiú előreszaladt, a troliok meg utána. Közben a bátyja a hátuk mögé került, s a kisbaltával a hátulsó troli bokájába vágott. Az rémületeset ordított, mire az első úgy megijedt, hogy elejtette a szemet, a fiú meg nem volt rest, és felkapta. Nagyobb volt ez a szem, mint két egymásra helyezett tál, és olyan fényes, nogy aki belenézett, a legsötétebb éjszaka is úgy látott, mint fényes nappal. Amikor a trollok észrevették, hogy oda a szemük, és egyiküket még meg is sebesítette a fiú, fenyegetőzni kezdtek. — Nem félek én sem a trolloktól, sem a fenyegetőzéstől — mondta a fiú. — Nekem magamnak három szemem van most, nektek hármótoknak meg egy A kisfiúk, akik trolit láttak a hedali erdőben Élt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony fent északon. Sok gyerekük volt, nem mindig tudták őket jóllakatni, ezért a két legnagyobb fiuk állandóan a környékbeli falvakba járt kéregetni. így aztán jól ismertek minden utat és ösvényt, azt is, amelyik a hedali erdőbe vezet. Egy alkalommal is ezen az erdőn haladtak át, de korán rájuk esteledett, nem találták az ösvényt. Nem juthattak tovább, nekiálltak hát ágakat vágni, tüzet raktak, és gallykunyhót építettek maguknak. Fekhelyet hangából és mohából készítettek. Lefeküdtek, ám egy idő múlva erős szuszogást hallottak. A fiúk hegyezték a fülüket, hogy megtudják, állattól-e vagy erdei trolitól ered a hang. Aztán a szuszogás erősödött, és valaki azt mondta: — Emberszagot érzek! Súlyos léptek alatt rengett a föld, és a fiúk most már tudták, hogy trollok járnak odakünn. — Isten segítsen, most mit tegyünk? — esett kétségbe a kisebbik fiú. — Te bújj a fenyőfa mögé, és ha jönni látod őket, szaladj el a zsákokkal. Én meg fogom a kisbaltát — mondta a bátyja. Ebben a pillanatban meglátták a trollokat közeledni. Olyan hatalmasak voltak, hogy a fejük a fenyők csúcsáig ért, de hármuknak csak egy szeme volt, amelyet felváltva használtak, a homlokukon lévő mélyedésbe illesztve. Mindig annál volt a szem, amelyik elöl járt, a másik kettő meg belekapaszkodott, úgy ment utána. — Szedd a nyakadba a lábad — szólt sincs, ráadásul ketten még cipelhetitek is a sebesültet. — Ha nem adod azonnal vissza a szemünket, kővé változtatunk! — kiáltoztak a trollok. A fiú azonban úgy gondolta, nem megy az olyan gyorsan, nem fél ő sem a trolloktól, sem a hencegéstől, mondta, ha nem maradnak nyugton, mindhármukat úgy összevagdossa, hogy csúszni-mászni fognak, mint valami szerencsétlen férgek. Amikor a trollok ezt meghallották, megijedtek, és mindjárt másképp beszéltek. Esedezve kérték a fiút, adná vissza a szemüket, kap érte aranyatezüstöt és mindent, amit csak akar. A fiú ráállt az alkura, de előbb látni akarta az aranyat meg az ezüstöt. Megparancsolta, hogy az egyik troli menjen haza az aranyért és ezüstért, és hozzon még két jó acélíjat is, akkor visszakapják a szemüket. A trolloknak nem tetszett a dolog, bizonygatták, hogy egyikük sem tud elmenni a szem nélkül. Sehogy se jutottak dűlőre, végül valamelyikük elkezdett kiabálni a feleségüknek, mert nemcsak a szemük, a feleségük is közös volt. Egy idő múlva messzi északról meghallották a választ. A troliasszony hamarosan meg is érkezett a két acélíjjal és két vödör arannyal-ezüsttel. Amikor aztán meghallotta, hogy mi történt, ő is varázslatokkal kezdett fenyegetőzni. A trollok azonban már úgy féltek, hogy kérték az asszonyt, vigyázzon ezzel az apró darázzsal, mert még az ő szemét is elszedi. Erre aztán az asszony ledobálta az íjakat, a vödröket az arannyal meg az ezüsttel, és hazavezette a trollokat. Azóta pedig senki sem hallott arról, hogy a hedali erdőben trollok szaglásznának az emberek után. Tudod-e, kik a trollok? Nem? Lapozd fel gyorsan A szív nélküli óriás című mesekönyvet — most jelent meg a Móránál, és boltjainkban is kapható —, abból megtudhatod. Egy titokzatos, távoli világról, a messzi északról olvashatsz ebben a kötetben, melynek meséit egy a múlt században közzétett norvég népmesegyűjteményből válogatta és fordította Damokos Katalin. A szív nélküli óriás gyönyörű illusztrációit Lendvai Antal készítette. A nyúl házassága Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyúl, aki kiment a zöld mezőre. — Hejhó, hurrá, hejhó! — kiabálta. Ugrándozott és futkározott, aztán hirtelen bukfencet vetett, és megállt két lábon a krumpliban. Arra osont egy róka. — Jó napot, jó napot! — köszöntötte a nyúl. — Olyan jó kedvem van, mert ma volt a lakodalmam, tudod? — Ez aztán jó hír — mondta a róka. — Azért annyira mégsem jó — így a nyúl —, mert egy boszorkányt kaptam feleségül. — Hát ez aztán rossz hír — sajnálkozott a róka. — De annyira azért nem rossz, mert nagy hozományt kaptam vele, volt egy tanyája. — Ez aztán jó hír — mondta a róka. — Azért annyira nem jó — ellenkezett a nyúl —, mert kigyulladt a ház, és mindenünk bennégett. — Ez bizony igen rossz hír — szomorodott a róka. — Annyira azért nem rossz — mondta a nyúl —, mert hát az asszony is bennégett.
