Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-17 / 38. szám
ALLA PFEFFER dxfoöü/ Cb /rna/nuxrrn, „Tegnap főzött a mamám" mondja. „Nagyon finom volt." Egyik lábáról a másikra áll. Barna bársonydzsekije derékon alul ér, lent kilátszik kötött szoknyájának széle. Tudom, hogy a kötött szoknya a nagynéni adománya, akit szeret, aki egy kicsit anyja helyett anyja. Persze, neki is van vagy három gyereke, és kétszer megjelent az iskolában, hogy itt személyesen eljárjon a kislány érdekében. Ez a nagynéni már felvilágosított egy s másról, a kislány is, bár eszem ágában sincs faggatózni. Az anya csak a kezét tördeli, visszanyeli a szavakat, igen, nem, zavart mosoly, önmagába forduló tekintet, tétova mozdulatok. Az üvegajtóban állok, felügyelő vagyok a nagyszünetben. A gyermek közelebb jön, testmelegre vágyik. Haját megmosták a hét végén, kétoldalt két kis elálló copf, mindegyik gumigyűrűn egy pár zöld cseresznye. A kislány hozzám húzódik, tekintetem keresi, a szememet, nekem az iskolaudvart kell figyelnem, kényelmetlen a makacs közeledés, elvon a feladattól. Ott hátul megint összekapaszkodva hemperegnek a földön, jobbra mögöttem valaki a falhoz nyekken, fülembe csattan az ordítás, védekező rúgások, az egyik engem talál el. Egyáltalán, zavar ez a felfordulás, ami körbefog az iskolaudvaron, amitől képtelen vagyok függetleníteni magam, ezek a pszichikus és motorikus kitörések körös-körül, mindenütt. Most valaki kér tőlem valamit, kénytelen vagyok megtagadni. A fiú és a mögötte álló másik kettő grimaszt vág; csalódottság az arcon, pökhendiség a szóban, kedvetlen vállrándítás. Érzem, mint nő bennem a feszültség, egy csésze kávé kellene, egy kényelmes szék. Mindjárt elered az eső, a gyerekek az épületbe tódulnak, fokozódik a hallószervi terhelöpróba meg a közöny. Megkísérlem a szabályos légzést, szedjük tudatosan a levegőt, csavarjuk följebb az ingerküszöböt. Nyakizmaim kissé meglazulnak, ismét észreveszem mellettem a kislányt. „Nagyon finom volt, amit a mama főzött" ismétli. Arca ragyog, egyébként is gyakran nevet, vidám az alaptermészete. Az is megfigyeltem, hogy sokszor hebeg el olyan dolgokat, amelyek számára fontosak és úgy véli, velük az én érdeklődésemet is magára vonhatja. Szeretné, ha figyelnék rá. Osztálytársaival nem szívesen beszél az otthoni dolgokról, a gyerekek nem fogadják be. Van amikor ö nem kap házi feladatot, a többiek viszont igen. Gondolkodása lassú, nem fogja fel, amit a társai már rég megértettek, egyes szavakkal bajlódik, míg a többiek folyékonyan olvasnak. Ő a hebegők csoportjába tartozik, az osztály többsége pedig dadog, ez igen nagy különbség. Megmosolyogják, utánozzák. Érzi, hogy lenézik. Pedig törekszik, hogy fölismerje a hangokat, megtanulja, hogyan kell kiejteni őket, de otthon senki se foglalkozik vele, ráparancsolnak, hogy pesztrálja fiatalabb testvéreit. Nyolcéves, de már tud pelenkázni, megfőzi a krumplilevest, bevásárol és felmossa a lépcsőt, de még nem tanult meg olvasni. Azt mondja: „Okosabb vagyok, mint a bátyám, aki folyton bosszant és mindent elvesz tőlem." A tanuláshoz se érkezése, se nyugalma, de remekül hányja a cigánykereket, tud táncolni, képein ott az élet színe és lendülete, a legújabb slágereket dudorássza. „Főzött a mamám" ismételgeti, „nagyon finomat, három tányérral ettem belőle". „Reggel Heinz bácsinál volt a mama, az nagyon kedves hozzá, nála mindig nevet a mama, kitakarítja a szobát és főz. De este megjött a papa a munkából, jól fölképelte a mamát, amiért Heinz bácsinál volt. EgéGyurák Éva rajza szén bedagadt a mamám szeme. Egyébként a papa gyakran van a kocsmában és gyorsan eljár a keze. Ma reggel ismét elment a papa dolgozni, mondtam is mindjárt a mamának: »Ne törődj vele, csak azért is elmegyünk Heinz bácsihoz, és újra főzöl valami jót.« De a mama nem szólt semmit, elküldött az iskolába. Jé, esik, ne menjünk be?" Az NSZK-beli írónő novelláját németből fordította Jávor Ottó MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL Pal'o Bohus Fölfedezés Daniel Hevier Aki szeret, benső húrjaiba gaba/yodik. Megjegyzések mint pókhálóba a légy. , a fűhöz Kiröppen belőle, Ladislav Stehlík kitépi magát. H a fű s zenévé, Ján Zambor Oly nagy csöndet... szárnyas híradássá változik. néma { és mozdulatlan Egy beszélgetésből A tücsökbanda hangol már, a mezsgyék közt bolyong az este. Kinyílva, mint a boglárka — fényre lobban, : bénán Egyre gyakrabban tűnik úgy, Az alkony fényt űz, harmat száll.. s elmondja, miről hallgatott, C horgonyoz hogy apám nehéz lépteit idézik az enyémek. Csönd s honvágy kél a szívemben. amikor oly remekül ! a földben Minél inkább távolodik tőlem, annál közelebb kerülök hozzá. Oly nagy csöndet szitál az ég. értették. ' reggelre mégis hogy szemem tőle könnybe lábad. A hiábavalóság venyigéje fölött En pedig a te járásodra ismerek Az éj az árnyak ezüstjét mint tisztító tűzvész körbefutja fiunk apró lépteiben. levágja a hold sarlójával. lángra kap. 1 a földgolyót Tóth László fordításai Fügedi Elek fordítása Koncsol László fordítása (nő 15)
