Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-08-27 / 35. szám
Jacek Sawaszkiewicz SzM&BakiapessÁ Apa jókedvűen érkezett haza. — Húsz év után végre én is elismerésben részesültem — mondta önfeledten. Két beutalót kaptam üzemi üdülésre. A hír hallatára én is nagyon megörültem. — Mikor megyünk ? — kérdeztem apától. — Azonnal — válaszolt. — Az üdülés ugyanis már egy hete tart. Eredetileg a vezetőségből kellett volna mennie valakinek, neki szerencsére nem sikerült, így mi kaptuk meg a beutalókat. Örömmámorom egy kissé alábbhagyott. — Nem tudták hamarabb odaadni azokat a beutalókat? — kérdeztem szomorkásán. — Csak semmi búslakodás — vigasztalgatott apa. — Jobb későn, mint soha. Ne lógasd az orrod, inkább hozd a bőröndöket, hiszen kár minden elpocsékolt óráért Az üdülőbe másnap érkeztünk meg. A gondnok nem fogadott éppen a legszívélyesebben. Átnézte a beutalókat, kezét zsebébe süllyesztette, majd váratlanul ránkrivallt: Naum Labkovszkij — A nyavalyába, maguk is jókor jöttek! Apa kissé megrémült! — Tán történt valami? Mi történt volna ?! — dühöngött a gondnok. — Egyszerűen már nincs hely. Özönlenek a turisták, elszállásolási és étkeztetési lehetőségért könyörögnek, én meg tétlenül nézzem az üres, kihasználatlan szobát?! Ezt egyszerűen nem hagyta a szervezőképességem. — És most mi lesz? — kérdeztük szomorúan. A gondnok arcán megjelentek az együttérzés jelei. — Ha úgy gondolják, hat napon keresztül sátorban is ellakhatnak — mondotta. — Letelepedhetnek az épület közelében, a többi sátor mellé. Jól fogják érezni magukat sokan vannak ott a vállalatunktól. Na, jó lesz így? — Természetesen — tört ki belőlünk az elégedettség. A gondnok összevonta szemöldökét — A gumipárnát is kölcsönzőm maguknak — jelentette ki nagylelkűen. — Remek — örvendezett apa. — Valóban látni, hogy nagyszerű szervezővel állunk szemben. Bizonyára az étkeztetésünkről is gondoskodik majd. A gondnok bólintott. — Jöjjenek mindig azután, amikor már kiosztottuk az ételt. A többiek is olyankor járnak a sátrakból. A konyhában mindig akad valamiféle maradék. — Nagyon szépen köszönjük — hálálkodott apa. A gondnok előhúzta kezét a zsebe mélyéből, és legyintett. — Kicsiség — sóhajtott. Hiszen azért vagyok itt, hogy vállalatunk dolgozói részére biztosítsam a gondtalan üdülést. — Azt máris tapasztaltuk — szögeztük te egyhangúlag. És éppen ezért — folytatta nyomatékosan a gondnok — szigorúan megtiltom, hogy az üdülőközpont területére bármiféle alkoholt behozzanak! A gondnok apára nézett. — De ha mégis megkívánják az alkoholt — szólt kissé halkabban —, csak jöjjenek be az irodámba. Van ott egy kis készlet olcsó és nagyon finom vodkából. Ravaszul apára pillantott, majd elindult a sátorért. Elismerően néztünk utána. Ez aztán a szervezőképesség! Fordította Susla Béla Ivan Petrovics elhatározta, hogy megnősül. Valójában nagyon későn szánta rá magát, de nem tudott ennél jobb megoldást. — Szörnyű, mennyire elegem van a szürke agglegényéletből — panaszolja közeli ismerősének. — Neked csinos feleséged van. Főz rád, minden gombod felvarrja ... Nem ülsz egyedül a tv előtt... Ellenben én? Szaladj le kefirért, süsd meg a hússzeletet, szenderedj el a tv előtt egyedül... Kutyaélet!... — De hát miért nem nősülsz meg? Hisz annyi szép nő van a világon! — Hát ez az, hogy annyian vannak! — sóhajtott Ivan Petrovics. — Összetéveszthetők! Ha rosszul választasz, örök életedre sírhatsz ... Képzeld, nemrég megismerkedtem egy nővel a parkban. Érdekes, izgalmas nő! Kutyát sétáltatott. Megszólítottam: „Nagyon szemrevaló kutyája van. Pincsi vagy foxterrier?" — „Bernáthegyi" NAGY ZOLTÁN illusztrációja — javított ki a nő méltatlankodva, s rögtön a kutyájához fordult: — Rex, mutatkozz be! Rex odajött hozzám, felém nyújtotta hatalmas mancsát. Megismerkedtünk. Részletesebben: a kutya 13, gazdája 30 éves, özvegy, szövetkezeti lakása van, kétszobás, s egy zöldségtelephely vezetője, rendezett anyagiakkal. — Akkor meg mire vársz? A hölgy kifejezetten menyasszonynak való. — Fején találtad a szöget! Szombatra meghívott magához. Nem tudom, menjek vagy ne menjek? Tudod, ha az embernek röntgenhez hasonló készüléke lenne, amivel beláthatna egy ilyen menyasszonyfélébe, s megtudhatna róla mindent... A jellemét, jó és rossz tulajdonságait, szokásait, s ami ugye a fejében van ... — Ide figyelj! — szólt Ivan Petrovics ismerőse. — Neked roppant könnyű dolgod van. A hölgy kutyás, márpedig — s ezt te is tudhatnád! — a kutya átveszi gazdája minden szokását, nemcsak a hangulatát. Figyeld csak jól meg azt a kutyát! Hidd el, egy röntgenkészülékkel is felér. Rajta keresztül sok mindent megtudhatsz! Ivan Petrovics a megbeszélt napon egy csokor ibolyával és egy Mese-tortával beállított újdonsült ismerőséhez, aki szívélyesen fogadta. — Csak nem vár valakit, hogy le sem ül? — kérdezte a háziasszony. — De igen! Nem látom a kedves kutyáját. Pedig neki is hoztam valamit: egy darab félkész rostélyost. — Rex az udvaron levegőzik, de mindjárt behívom. Az ajándékát adja csak ide. A húst kihámozta a celofánból, az előszobában lévő tálba dobta, ráöntött valami löttyöt, amiből orrfacsaró halszag áradt. — Rex, vacsorázni! — kiáltott ki a nő az ablakon. A bejárati ajtó kinyílt, s az előszobában megjelent Rex, bokáig sárosán. Végigcammogott a szobán, koszos lábnyomokat hagyva maga után; szuszogva letelepedett az ágyra, és elmélyülten vakarózni kezdett. — A tálkádban ajándék husika van — szólt ki az asszony a konyhából. Rex feltápászkodott, kicammogott az előszobába, s koszos mancsával kihalászta a rostélyosdarabot. Pillanatok alatt befalta, utána eltüntette a hallevet, mancsával megtörölte a száját, megugatta a vendéget, majd minden átmenet nélkül képen nyalta. Ivan Petrovics egy mukk nélkül ült. Rex nyálas pofáját belefúrta vendége zsebébe, kicibálta irattárcáját, és fogaival tépdesni kezdte. A papírok közül kihalászta a pénzt, a párnája alá dugta, aztán farkcsóválva felmászott újra az ágyra. Egy kicsit még forgolódott, s néhány perc után jóízű horkolásba kezdett. Ivan Petrovics óvatosan fölszedte a tárcáját, szétszórt papírjait, és amilyen gyorsan csak tehette, kereket oldott. Magából kikelve rohant ismerőséhez. — No, milyen a menyasszony? — érdeklődött frissiben amaz. — A menyasszony? Nem fér bele semilyen paraméterbe! Ha bejön kintről, nem törli le a lábát. Egyből levágja magát az ágyra, hús után eszi a levest, a száját a kezével törli, minden ok nélkül vicsorog, majd se szó se beszéd, csókolózni kezd, miközben a zsebemben matat, s miután megtalálta, amit keresett, istentelen hortyogások közepette mély álomba szunynyad. Fordította Baraté Rozália (nő 14)
