Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-08-27 / 35. szám

b „nőkérdés”: thai csak lehelen, hesreléének, véleményt, tapasztalatot cseréltek n résztvevők. I :. úttal a nairobi egyetem bejárata előtti h ■ (i. I’revrátilová Nairobi litikus és időszerű volt: a békeharc. a leszerelés, a biztonság kérdése hatotta át. Egy-egv nap annál is izgalmasabb volt. mert közben azt figyeltük, hogy mi folyik éppen a Békesátorban. de az is megtör­tént, hogy műsoron kívüli beszélgetésre került sor olyan neves küldöttekkel, mint Angela Davis vagy Hortensia Allende, és Betty Friedannel, az amerikai feminista mozgalom megalapítójával, vagy Sally Mugabéval, a zimbabwei küldöttség ve­zetőjével. Sokunk számára felejthetetlen volt a találkozás a Dél-afrikai Köztársaság asz­­szonyaival. lányaival, akik egyúttal az Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC) is képviselték. Egyikük. Mavis Nhalpe tra­gikus sorsa tükre az apartheidnek. Mavis orvostanhallgató volt a feketék egyeteméit Por! Hart-b-»*», s ő ;> rászí veti az egyetemi diákok felkelésében 1976- ban. A lázadást kegyetlenül leverték. Mavis öccsét megölték a rendőrök, s ő hosszú ideig gyötrődött bizonytalanság­ban és rettegésben, minden percben vár­ta. hogy letartóztassák.. Végül is illegali­tásba kellett vonulnia, el kellett hagynia az országot, a családját. Már a száműze­tésben tudta meg, hogy édesanyja rövid­del távozása után meghalt. Mavis ma az Afrikai Nemzeti Kongresszus nőbizottsá­gában dolgozik, az a feladata, hogy fo­gadja a menekült nőket és segítse beil­leszkedésüket a mozgalomba. — Hogy mit jelent apartheidben élni? — ismételte meg elgondolkodva a kérdé­semet, s válaszolt is rögtön. . — Nos, jogfosztottan tengődni a ban­­tusztánokban. ahol nincs kereseti lehető­ség. nincsenek eszközeink sem, amivel a tőidet megművelhetnénk. S hogy mik a bantusztánok? A mi korunk koncentráci­ós táborai, s Dél-afrikai Köztársaság fe­kete bőrű polgárainak „gyűjtőhelyei”. A férfiaknak munka után több száz kilomé­terre kell utazniuk, a nőknek külön enge­dély nélkül nem szabad eltávozniuk la­kóhelyükről. A néger nők több mint 80 százaléka él így a zárt bantusztánokban. Azok a kevesek, akiknek munkaengedé­­lyük van. a legrosszabbul fizetett, legne­hezebb munkákat végzik, s írásban kell kötelezniük magukat, hogy munkahe­lyükre nem viszik magukkal gyermekei­ket. A bantusztánok: lassú kiirtása né­pünknek. Geraldine Twal, vékony, törékeny ter­metű. de annál határozottabban egészíti ki Mavis szavait: — Számunkra öröm és elégtétel, hogy itt. Nairobiban beszélnek a mi gondjainkról, annak ellenére is, hogy voltak, akik megkísérelték ezt meg­hiúsítani. A Dél-afrikai Köztársaságban--------'»lo,- - "l-órr|jic ^|c7ljK<irlnl. CSitK CgVC,,. .| II ni az apartheid gyilkos igája alól! Rigoberta Menche a világ másik csücs­kéből. Guatemalából jött a nők világ­­kongresszusára. Ő is azokhoz a nőkhöz tartozik, akik életüket népük szabadság­­harcának szolgálatába állították. Öt esz­tendővel ezelőtt az élete még semmiben sem különbözött a vele egyívású lányo­kétól. anyjával járt a kávé- és a gyapotül­tetvényekre dolgozni, apja cukomád-szü­­retelő idénymunkás, és az év legnagyobb részét távol töltötte családjától. Rigoberta ekkor még csak a quiche indiánok nyel­vét beszélte. — Mi sem éltünk különbül, mint sok ezer más indián család, a nagybirtokosok azt csináltak velünk, amit csak akartak, a katonaságuk felgyújtotta falcainkat, haj­tóvadászatot indítottak ellenünk, kiszorí­tottak bennünket őseik földjéről mert errefelé is terjeszkedtek a nagy multina­cionális vállalatok. Egy ilyen „tisztogató” akció alkalmával A felemelő érzés, hogy az ember törté­nelmi és megismételhetetlen órákat, napokat él át, furcsa módon egyben nyomasztó is: egy percre sem szabadul­hattam attól az érzéstől, hogy amíg ezen vagy azon a beszélgetésen, sajtótájékoz­tatón vagyok, addig valahol másutt vala­mi borzasztóan fontos dolog történik, amiről éppen lemaradok ... Az újságírók mindennapi maratonja reggel kilenc óra előtt vette kezdetét a nairobi egyetem dísztermében, itt volt kifüggesztve az aznapi program, a sajtó­­értekezletek, beszélgetések, viták stb. Az újabb híreket fél tizenegykor függesztet­ték ki, s ugyanez délután is kétszer meg­ismétlődött. S ha az ember a bőség zavarában végül döntött,1 hátra volt még a helyiség megkeresése az egyetem út­vesztőiben, esetleg a rohanás a kongresz­­szusi központba, vagy valamelyik szállo­dába ... S nem érdektelen megjegyezni, hogy a viták, beszélgetések legtöbbje po­(jtőD II :tJf (I t«*v rím 1 1 T •' -T-- 1 WIJ J ' k -> I®.

Next

/
Thumbnails
Contents