Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-08-27 / 35. szám
Evek, melyeket elfelejteni nem lehet Moszkvában találkozunk. Soha nem láttuk még egymást, Olga Dimitrijevna Kovalenko mégis régi ismerősként ölelt magához: — Szlovákia az én második hazám. Aki onnan jön, az számomra nagyon kedves vendég. Felidézi életem legnehezebb, egyben legizgalmasabb szakaszát. Az ifjúságot, amely gondokkal, küzdelmekkel telt el, de nem értelmetlenül. Gondolatban gyakran visszatérek ezekhez az évekhez. S így az emlékezés szárnyán elkalandozok Szlovákiába is, amely ma már biztosan egészen más, mint negyven évvel ezelőtt volt... Nem kellett sokáig biztatni, meséljen ezekről az évekről, Szlovákiához fűződő élményeiről. Nem először tette ezt, hiszen azoknak a száma, akik részt vettek Csehszlovákia felszabadításában, már nagyon meggyérült, nők meg kiváltképpen kevesen élnek közülük. Ő is betöltötte hatvankettedik életévét. Régen volt az már, amikor 1944 őszén a szlovák hegyeket járta ... De azóta nagyon sokat beszélt róla, főleg a fiataloknak, akiknek ma hihetetlennek tűnnek az akkor átélt borzalmak. Néha neki is úgy tűnik, át sem lehetett azt valójában élni. Kijev mellől származik. Tizennyolc éves volt, amikor kitört a háború. Egy cukorgyárban dolgozott, főiskolára készült. 1941. július 5-én evakuálták városkájukat. Ki merre látott, arra menekült. Voronyezsig jutott. Komszomolistaként a helyi pártbizottságon jelentkezett, ahol rádiósnak képezték ki. Ám a németek csakhamar eljutottak Voronyezsig, nekik tovább kellett menniük. 1942 júliusában már Moszkvában a különleges felderítő tanfolyam hallgatója volt. S 1943 szeptemberében Harkovnál egy rádióval a nyakában ugrott ki ejtőernyővel a repülőgépből. Itt szolgált Ukrajna felszabadításáig. 1943 novemberében Lengyelország felé tartottak. Egyedül volt lány a sok férfi között. Nehéz heteket élt át. — A férfiak, ha nagyon szomorúak voltak, vagy teljesen kilátástalan helyzetbe jutottak, ittak. De mit csinálhat egy lány? ... Nem volt könnyű dolgom. Olyanok is akadtak, akik vissza akartak élni a helyzettel, szerencsére, mindig volt, aki megvédett. Végül is hogy elejét vegyük a félreértéseknek — Lengyelország hegyeiben házasságot kötöttünk Vologyával. Ezzel aztán megoldódtak az ilyenfajta gondjaim. Csehszlovákiába háromszázunk közül hatvanan kerültünk. Amikor a zvoleni repülőtéren kiszálltunk, úgy fel voltam pakolva, hogy alig tudtam mozogni. Rádiófelszerelés, gránátok, puska, élelem — s aztán mindezzel nekivágni a hegyeknek ... Ezeket a napokat nem lehet elfelejteni. Donovalynál kapaszkodtunk fel a meredek hegyre. Hidegben, esőben, sárban. Hányszor éreztem úgy, hogy már egy lépést sem bírok tenni... A magas szárú lengyel csizma véresre törte a lábam. Volt a hátizsákomban egy pirospöttyös blúz, a férjem azt akarta, csavarjam ebbe a lábam. De én sajnáltam a blúzt eltépni, inkább feltört lábbal kínlódtam tovább. Este tüzet raktunk, kiöntöttük a csizmából a vizet, és a tűz mellé tettük a kabáttal együtt száradni. Az enyém tüzet fogott. Ebben a megégett kabátban jártam kilenc hónapon át a szlovák hegyeket. Úgy beszél a szlovák tájakról, mintha tegnap jött volna onnan. Pedig utoljára húsz éve járt azokon a helyeken, amelyeken a háború alatt végigvonult. Emlékezetében mégis tisztán élnek. Topolcany előtt váratlanul megtámadtak a németek. A támadás szétvert minket. Sokáig egyedül bolyongtam az erdőben, míg rátaláltam egy csoport katonára. Kiderült, hogy nem szovjetek, hanem szlovákok. Velük folytattam az utat, amíg megtaláltuk a mieinket. Egyszer a Garam folyón átkelve pihenőt tartottunk. A falu nevére már nem emlékszem, csak arra, hogy az egyik háznál, ahol enni adtak, a háziasszonynak két kislánya volt. Margitka és Dorotka. Azóta is sokszor eszembe jut a két kicsi. Vajon mi lett a sorsuk, hová jutottak? Ilyen, szeretettel gondolok egy cicmanyi családra is. Már két hete nem ettünk főt ételt, amikor darakását főztek nekünk. A háziasszonynak volt egy Irma nevű unokája. Megbarátkoztunk. Húsz év múlva, amikor Rajecban jártam és az ottani nőszövetség elnöknöjével elmentünk Cicmanyba, Irma már meszsziről megismert, örömmel kiáltott fel: Te vagy Olinka, a katonalány. Csehszlovákia felszabadulásának negyvenedik évfordulóján Valasská Bélába kaptam meghívást egy fiatalembertől. Azt írta, másfél éves volt, amikor náluk jártam. A szülei mesélték, hogy nagyon ragaszkodtam hozzá. Szeretne megismerni, o > o o o <D CD •O o LL Irta. Sajnos, akkor nem tudtam elmenni hozzájuk, de remélem, egyszer még lesz alkalmam meglátogatni ezt a Tomás nevű fiatalembert és családját, aki ennyi év után olyan kedvesen invitált magukhoz... Olga Dimitrijevna a háború után szerencsésen visszajutott hazájába. A kitüntetéseken kívül mást is hozott magával : rövidesen fia született. Majd kislánya. Mellettük fejezte be tanulmányait. 1948-tól Moszkvában élnek, férje nyugdíjas, ő fizikát tanít az egyetemen. Fia diplomata, lánya újságíró. A több mint negyven éve átélt eseményeket gyakran felidézi, mert nem lehet és nem is szabad elfelejteni, milyen szanvedés és kin, de egyben összefogás és egymás támogatása árán született a béke, a mai fiatalok gondtalan élete. Olga Dimitrijevna Kovalenko ezt akarja bizonyítani élete példájával azoknak a komszomolistáknak, akik gyakran hallgatják öt. Ezt magyarázta nekem is, hogy továbbadva egyesüljön bennük a kívánság: soha ne kelljen embernek átélni a háború borzalmait. H. Zsebik Sarolta Nyári fejtörő — nyári játék — Nyári fejtörő — nyári játék 10. forduló MINDEN, JÓ, HA JÓ A VÉGE! S ezzel játékunknak is vége, de remélhetőleg nincs vége a nyárnak, nem szakad vége a játékos kedvnek, hiszen nemsokára újra folytatjuk „totónkat" lapunk 18. oldalán. Igaz, ott majd csak nyelvünk csodálatos világában barangolunk, mert nyári játékunk során úgy láttuk, ez a terület érdekli olvasóinkat, s ezen a területen jócskán akad még számunkra is feltárni, felfedezni való hétköznapi, mégis érdekes, vagy egyenesen szokatlan, furcsa dolog. És most következzenek nyári utolsó fordulónk kérdései, melyek a sporttal, a legnemesebb sportvetélkedőkkel, az olimpiákkal kapcsolatosak. AJ Az első archaikus olümpiai játékokat i.e. 776-ban tartották, egyetlen versenyszáma volt, annak győztese az éliszi Koroibosz lett Mi volt ez a versenyszám ? 1. birkózás 2. stadionfutás 3. a négyes lófogatok versenye B) Az első újkori olimpiát 1896-ban rendezték, kilenc sportág negyvenhárom versenyszámában, tizenhárom ország háromszáztizenegy versenyzője mérte össze tudását Melyik város volt a helyszíne ennek az olimpiának ? 1. Athén. 2. Chamonix 3. Róma C) Az újkori nyári olimpiai játékok közül háborúk miatt eddig három maradt el: 1916-ban a Berlinben tervezett VI., 1940-ben a Tokióban tervezett XII., valamint 1944-ben a Londonban tervezett XIII., addig és azóta több-kevesebb résztvevővel minden olimpia lebonyolításra került. Kérdésünk az, az újkori olimpiák közül melyiken vett részt a legtöbb ország {122) és legtöbb versenyző (8 000)? 1. A huszadikon, Münchenben. 2. A tizenkilencediken, Mexikóvárosban. 3. A huszonegyediken, Montrealban. Ötödik fordulónk — Regék, mondák, hősök — kérdéseire a helyes válaszok alábbiak: A — 2; B — 3; C - 1. Sorsolással ajándéktárgyat nyert: Zsámbók Csilla, Safárikovo: Illés Gizella, Serke (Sirkovce); Holík József, Bé/y IBiel); Tóth Mária, Ragyolc (Radzovce); dr. Képes András, Rimaszombat (Rim. Sobota). Megfejtéseiket egy héten belül postázzák szerkesztőségünk címére, s mellékeljék a versenyszelvényt is! (nőT)
