Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-03 / 1. szám
élénkülés sem, amelyet 1983 végén, illetve 1984 első felében tapasztalhattunk. Az előrejelzés szerint a következő években Nyugat-Európában kétszázalékos, az Egyesült Államokban hat-hét százalékos gazdasági fejlődés várható. Ez mind kedvezőtlen hatással van a nők gazdasági helyzetére, szakmai érvényesülésére az európai kapitalista államokban. Ez annál inkább figyelemre méltó, mivel az európai államokat különösen a második világháború után a nők gazdasági tevékenységének fokozódása jellemzi. Igaz, hogy ez elsősorban a Szovjetunióra és a többi szocialista államra vonatkozik, hiszen a szocialista társadalom a nőnek mint önálló, gazdaságilag is egyenrangú embernek minden jogot és lehetőséget biztosított. A fejlett kapitalista államokban is komoly változásokra került sor, ami a nők munkához való jogát, s éppen a szocialista országokban végbemenő változások által itt is kivívott helyzetét illeti. Az iparilag fejlett európai államokban 1950 és 1980 között megnőtt a nőknek a gazdasági életben betöltött szerepe, a nemzetgazdaság fő ágazataiban — a mezőgazdazdaságban, az iparban és a szolgáltatásokban — pedig fontos szerkezeti változások következtek be. A mezőgazdaságban dolgozó nők száma ezekben az években jelentősen csökkent. Számuk ma az európai kapitalista és szocialista államok többségében viszonylag kis százalékot alkot. Az iparban más a helyzet. Némelyik kapitalista államban növekedett az egyes iparágakban dolgozó nők száma, másutt nem változott a helyzet, s voltak olyan országok is, amelyekben csökkent a számuk. A szocialista államokban viszont egyre nagyobb az iparban foglalkoztatott nők száma. A legnagyobb változások a szolgáltatásokban álltak be. A MUNKA TÜKRÉBEN Minden európai államban, függetlenül annak társadalmi rendszerétől, jelentősen megnőtt a szolgáltatásokban dolgozó nők száma. Ezt az ágazatot szinte „kisajátították" a nők, gondoljunk csak az oktatás- és egészségügyre, a szociális gondoskodásra, a kultúrára stb. A női munkaerő számának növekedése ebben az ágazatban sokkal gyorsabb ütemű, mint a férfiaknál. A kapitalista államokban azonban a nők foglalkoztatottságának növekedése komoly gondokkal jár. Ezek egyike a munkanélküliség. Ezen országok többségében a munkanélküli nők aránya megegyezik a férfiakéval sőt, van ahol nagyobb, pedig a nőknek kevesebb bérre van joguk. A munkanélküliek száma pedig évről évre több lesz. A felmérések adatai változóak és pontatlanok, ugyanis nem számítják a munkanélküliek közé azokat a nőket, akik szeretnének munkába állni, de mivel nem kapnak állást, otthon maradnak, s a munkához való joguknak nem tudnak érvényt szerezni. A kapitalista államok néhány küldötte joggal nevezte a nem teljes beosztásban végzett munkát és a házimunkát a munkanélküliség és a kizsákmányolás egyik formájának. A szocialista államokban a nők kis százaléka elsősorban a kisgyermekes anyák és a beteg hozzátartozójukat ápolók használják ki a rövidített munkaidő lehetőségét, habár a legtöbb vállalatnál nem okoz gondot ilyenfajta beosztás biztosítása. A kapitalista államokban azonban azok a nők, akik teljes beosztásban is dolgozhatnának, négy-, öt- vagy hatórás munkát kapnak csak. így kevesebb bérre van joguk, nem kerülhetnek magasabb beosztásba, vagyis a munkaadónak nagyon kedvező, ha nem teljes beosztásban alkalmazza a nőket. Sok fejlett kapitalista államban nagyon nagy ezeknek az aránya, Nagy-Britanniában, Írországban, Dániában és Svédországban például a foglalkoztatott nők mintegy negyven-ötven százaléka. Az otthoni munka is a munkanélküliség és a kizsákmányolás leplezésének egyik formája. Nemcsak a fejletlen államokra jellemző, hanem a fejlett kapitalista országokra is, főleg Belgiumra, Hollandiára, Írországra, Olaszországra. A kapitalisták ezt a piac „rugalmasságára" használják ki. Nagyobb kockázat nélkül, kis tőkebefektetéssel biztosítják így sok termék gyártását, anélkül, hogy megnövekednének a gépi berendezéshez és a munkaerőhöz szükséges kiadásaik. Ugyanakkor megszabadulnak a szakszervezetekkel járó gondoktól is, továbbá a szociális biztosítás kiadásaitól, amely a munkásnök e csoportjánál korlátozva van, vagy egyáltalán nincs meg. A szeminárium megállapította azt is, hogy a kapitalista államokban a női munkaerők alacsony képzettségűek. A Szovjetunióban és a többi szocialista államban a nők szakmai és kulturális színvonala magas — a közép- és főiskolai végzettségű szakemberek hatvan százalékát alkotják ezekben az államokban a nők, Franciaországban viszont csupán harminckilenc, Olaszországban tizenkét, az NSZK-ban pedig harmincnyolc százalékát. Az NSZK-ban dolgozó nők több mint 91 százaléka a legalacsonyabb kategóriákba van besorolva. Ez a bérezésükben is tükröződik. A Közös Piac országaiban a nők bére a férfiakénak 60—70 százaléka, sőt, gyakran kevesebb. Olaszországban a nők kétszer kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak. Az Egyesült Államokban a férfiak minden egy dollárja helyett 59 centet kapnak a nők. Sok vállalatnál nem megfelelők a munkakörülményeik sem. A munkanélküliség miatt azonban nem tiltakoznak határozottabban a munkahelyi zaj, por, hideg ellen. Az ENSZ Gazdasági Bizottságának szemináriuma jó alkalom volt arra, hogy a nők helyzetét összehasonlítsuk. Bebizonyosodott, hogy a szociális biztonság, amelyet a szocialista államokban élő nők élveznek — s amely lényege a munkához valójog, alapja pedig a szocialista termelési viszonyok —, a kapitalista államokban nem érhető el. A kapitalista államokban élő nők egyenjogúságáról szóló kijelentések érvényüket vesztik, amint a munkanélküliség, az alacsony képzettség, a nőknek, a családoknak és a gyerekeknek nyújtott szociális juttatások kerülnek szóba. Ezekben az államokban a haladó erők is nehezen találnak módot arra, hogy javítsanak a helyzeten. A nők helyzete minden társadalomban függ a számukra megteremtett körülményektől. A piaci gazdálkodású államokban azonban nem a dolgozó nők érdekeit tartják szem előtt, hanem a hasznot. A munkanélküli nőket bármikor alkalmazhatják, de ugyanúgy bármikor haza is küldhetik őket. Igaz, hogy ezekben az országokban egyre nő azoknak a száma, akik követelik, hogy gazdasági és szociális helyzetükön változtasson a társadalom, de ugyanakkor a burzsoá ideológia képviselői arról akarják meggyőzni a nőket, hogy az ő igazi világuk a család és a háztartás, s az a dolguk, hogy gondoskodjanak férjükről és gyermekeikről. A szemináriumon sok más kérdés is szóba került, így például az európai népesedés kérdése. A hatvanas évek második felétől kezdve erősen csökkent a népszaporulat; ma 0,9 százalékos. Az egyes államok adatai között nagy eltérés mutatkozik. Belgiumban, Dániában, Norvégiában, Finnországban, Franciaországban, Cipruson, Magyarországon, az NDK-ban, Svédországban és Svájcban nem éri el a 0,5 százalékot sem. A szocialista államok többsége, néhány európai kapitalista állam, az Egyesült Államok és Kanada abba a csoportba tartozik, amelyben még aránylag nagyobb a népességnövekedés. Az előrejelzések szerint 2 000-ig még nagyobb gondot okoz majd az európai népesség növekedésének lassú üteme, s a lakosság elöregedésére számíthatunk. A családokban egyre kevesebb a gyerekek száma, ez a tény a nemzetközi és a belső helyzetet, továbbá a gyermekes családokról való gondoskodást tükrözi. A kapitalista államokban a gyerekek számának csökkenése szintén erősen befolyásolta a nők gazdasági helyzetét, akik közül többen kívánnak munkába állni, aminek nagy jelentősége van a jövő szempontjából is. A szocialista államok képviselői rámutattak arra az összetett helyzetre, amely az amerikai elsőcsapás-mérő rakéták európai elhelyezésével keletkezett. Felhívták a részvevők figyelmét arra, hogy a szocialista államok ratifikálták a nők mindenfajta megkülönböztetésének megszüntetéséről szóló egyezményt, néhány kapitalista állam viszont nem tette ezt. A Szovjetunió és a szocialista államok a tanácskozáson újra hangsúlyozták a Nők Évtizede három céljának — egyenjogúság, fejlődés, béke — fontosságát, és követelték, hogy 2 000-ig hosszabbítsák meg ezen alapvető követelések teljesítésének határidejét. Kijelentették, hogy a nairobi világkongresszus fő céljainak a következőket javasolják: a béke és biztonság támogatása az egész világon, a szociális fejlődés meggyorsítása, az államok közötti igazságos együttműködés kialakítása a kölcsönös egyenjogúság alapján, az államok döntő szerepének átvétele a hatékony szociális programok és a nők szociális biztonságának megteremtésében. Annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy az emberiség többségének közös célja — a béke, a háború megakadályozása és a népek közötti jó együttműködés légkörének kialakítása — elérhető. JAROSLAVA BAUEROVÁ docens, mérnök, a tudományok kandidátusa
