Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-07-16 / 29. szám
visszatérést hiszen a földön az élet sokkal szebbnek tűnt előtte, mint a Nap birodalmában, ahol ráunt arra. hogy egyre csak a rokka mellett rostokoljon. Itt virágzott a fagyai, csobogtak a folyók, és csattogtak a fülemülék. Küldje ide kelengyéjét a Nap, és akkor megüli lakodalmát a Föld fiával. — Én a Föld fiát nem szeretem, de neked meg nem tilthatom. Csak arra kérlek, ne vesd meg hazádat! S mi lesz, ha hazavágyódsz? — kérdezte a Nap, és összehüzta a felhőfüggönyt, annak jeléül, hogy beszédét lányával befejezte. — Nem könyörgök azért, hogy visszamehessek! — kiáltotta büszkén a legkisebb Nap-lány. Megülték a lakodalmat, és a Föld anyó azt mondta, ideje menyének munkához látnia. Vigyázzon a kertben a méhekre, hisz az ilyen fehérkezű leány más munkával nem tud megbirkózni. A Nap-leány azután naphosszat ott álldogált a kert közepén, és őrizte a méheket nehogy idegen kaptárba tévedjenek. Teltek a napok, olyan egyhangúak voltak, mint a méh zümmög és. Hová lettek a merész vágta tások az ezüstméneken, a vidám táncok a Hold fiaival, a tengeri csónakázások nővéreivel? Az eke elé fogott lovak alig húzták a lábukat és férje, a munkától kifáradva, nem becézte többé. — Hozz fagyait a folyóról — kérte egyszer a Nap leánya. — A fagyai nem virágzik örökké — válaszolta haragosan a Föld fia. — Menjünk, hallgassuk meg a fülemüle énekét. — A fülemüle nem dalol örökké. — Oly régen nem csókoltál meg. A szerelem is elmúlik ? — A szerelem sem tart örökké! — Hát akkor mi örök? — A munka — felelte a Föld fia, és kaszáját fogva kiment a rétre. A Nap-leány újra magára maradt Úgy vágyakozott hazája után, hogy elfeledte büszkeségét s fejét a Nap felé fordítva. Így könyörgött: — Napocska, kedves Napocska, hallgass meg. Hazavágyom. Álmaimban gyermekkorom ösvényeit látom, hallom nővéreim rokkájának pergését Bocsáss meg és vigyél vissza magadhoz! Napocska, talán nem érzed, hogy leányod milyen boldogtalan az idegen földön ? Hívj magadhoz, s ha nem lehetek a leányod, szolgálód leszek. — Túl sokáig maradtál az idegen földön, olyan sokáig, hogy lábad belegyökerezett Már nem tudok segíteni rajtad — felelte a Nap, és fehér felhőkendőjével eltakarta szemét A leány kezére kristályok peregtek — a Nap könnyei. A legkisebb leány próbálta megmozdítani a lábát de a föld erősen tartotta. így hát a földön maradt virággá változott amely hazájába vágyakozva, mindig a Nap felé fordult Hát ezért hívják ezt a virágot napraforgónak. tettből fordította BÁN PÉTER Ngbeke fogott egy égő fadarabot azzal világította meg lépteiket Má Blaki házáig. Csak néhány yardnyi utat kellett megtenniük odáig, de az éjszaka olyan sötét volt és a lánckunyhóbeli események annyira felzaklatták az idegeiket, hogy szükségük volt a fényre. Nem akartak túl sokat beszélni a dologról, mert minél több szó esik valami szerencsétlen eseményről, annál inkább eltúlozzák a jelentőségét, és a lányok annál jobban megijednek. Boldog emberek maroknyi csoportja ment hát Má Blaki kunyhójához, hogy megossza vele jó szerencséjét. Kicsit meglepte őket, hogy Má Blaki már lefeküdt. Ngbeke tréfásan lusta asszonynak nevezte, amiért ilyen korán ágyba bujt. Játékosan figyelmeztette, hogy Okonkuo minden feleségétől etváija, hogy erős és egészséges fiút szüljön neki, nem pedig álomszuszékot, aki rögtön vacsora után lefekszik. — Fárasztó napom volt — mentegetőzött Má Blaki. — Olyan gyengén érzem magam, az ember azt hihetné, még nem szültem egy gyereket sem. Nagyon szégyellem magam. Jöjjetek be, kérlek, meggyújtora a lámpát. A lányom még a tánckunyhóban van, és az a lusta fiam addig sohasem jön haza, míg teljesen ki nem merül... Azért csak gyertek be .. . — Mit mondtál, hol van Akunna? — kérdezte Ngbeke. A hangja olyan éles volt. hogy Má Blaki lámpát gyújtó keze megremegett. — Táncolni ment. — Aztán meglátta az ajtóban Oguguát és Obiadzsulut. — Ti nem mentetek? Hiszen együtt jöttetek érte. Ngbeke nem várt tovább. Kiáltozni kezdett a félje után: — Okonkuo-oooo! Okonkuo-ooo ... Kelj fel, és hagyd ott Eszebonát! Elrabolták a lányunkat! Kelj fel, akárhol is vagy! Ó, Iste-BUCHI EMECHETA valaki kedvesen lenyomta. Teljesen elhagyta az ereje. Elrabolták a lányát, akinek a taníttatására oly sokat áldozott? Azt a lányt, aki az ibuszai szokásoknak a felét sem ismerte, elrabolták? Fel sem tudta fogni, mi történt. Nnando, aki éppúgy sírt, mint mindenki, most elhallgatott, és elindult a nagyobb fiúkkal. akik meg akarták keresni azt a vétkes családot. Az asszonyok, élükön Ngbekével, aki a gongot vitte, kiáltozva járták körül a várost: — Ki lopta el a lányunkat? Mondjátok meg nekünk! — Gong. gong, gong. gong... Végezték a dolgukat, de közben tudták, hogy minden hiába. Akunna elment. A férfinak, aki ezért felelős, csak annyit kell tennie, hogy levág egy filrlöt a hajából — „isi nmo" —. és a lány egész életére hozzá van kötve. u4 menyasszony ára nem! Kelj fel. (busza, ébredjetek, holtak a mennyekben és a pokolban! Szerencsétlenség ért bennünket... — Lélegzetvételnyi szünetet tartott, és utasította a lányokat, hogy hozzák el neki a családi gongot. A harang formájú gong erős, átható hangot adott, ha valami fémtárggyal megütötték, s ez felkeltette az egész nép figyelmét. Mint a család első és legidősebb asszonyának. Ngbekének tiszte volt megszólaltatni, hogy tudassa Ibusza népével, mi történt velük ezen a félelmetes éjszakán. Kiáltásai már enélkül is felkeltették néhány család figyelmét, de a gonggal együtt a közeli Ogboli faluban is hallották a hangát. Ngbeke a fejére borította a szoknyáját. jelezve, hogy micsoda fájdalom érte. és ez igaz is volt. Ilyen alkalmakkor az asszonyok többnyire összegyűltek, hogy együtt sírják el a bánatukat Most már valamennyien sírtak, mert tudták, hogy Akunna átment a vizsgán, és emlékezetükbe idézték, milyen kedves, csendes lány volt. Okonkuo önmagát vádolta, amiért engedte, hogy csatlakozzon barátnőihez a táncban, hiszen látnia kellett volna, milyen finom és okos lány. lloba és Okonkuo valamennyi fia megesküdőtt, hogy a féltestvérük elrablásáért felelős család valamennyi lány tagját elrabolják. és levágják a hajukat. — Az ember azt hinné, már mindnyájan civilizáltak vagyunk, és akkor ilyesmi megeshetik — mondta elgondolkodva lloba. Má Blaki csak ült azon a helyen, ahová Vagy erőszakkal az ágyába kényszeríti, és ha a lány ellenszegül, a többiek segítenek lefogni mindaddig, míg el nem veszti a szüzességét. És ha ez megtörténik, akkor egyetlen férfi sem lesz többé, aki közeledik hozzá. Még csak meg sem fogják tudni ezt a szégyent, és még találgatniuk sem lehet. Meg kellene védeni, gondolták az övéi. De bármelyik család követte is eL időbe telik, míg hivatalosan is bejelentik. hogy Akunna náluk van. Valószínűleg az a tervük, hogy Akunna a bejelentés előtt vissza ne térhessen hozzájuk. Ngbeke rekedtre kiáltozta magái Okonkuo összevissza fecsegett, füstölgött, mígnem elhatározta. hogy tanácsot kér ogogolóval teli kulacsától vagyis a náluk ismert gintől. Már éjfél felé járt az idő, a város végre nyugovóra tért. amikor az Obidi család három férfi tagja felkereste Okonkuól és elmondták, hogy mostohalánya, Akunna békésen fekszik azon a fekhelyen, amelyet egyenesen neki és féijének. Okobosinak készítetlek. Okonkuo tehetetlen volt. Hoztak neki még gint. hogy eltompítsák érzékeit, és Akunna menyasszonypénze fejében valami minimális összegben meg is állapodtak. Hiszen ő sem volt különb, mint akármelyik lány; ez az egész modem nevelés semmi jót nem jelent a nők számára, legfeljebb túl büszkévé teszi őkel Az újabb és újabb italok hatására, a földön szétszórt kóladiók között Okonkuo már azért könyörgő«, hogy Akunna sok gyereket szüljön nekik. Reggelre, mikorra a következő találkozót megbeszélték, azt is megtudják, majd rendes lány volt-e Akunna. vagy olyan, aki üresen érkezik a nászéjszakára. Okonkuo biztosította őket afelől, hogy a lánya olyan ártatlan, mint a bimbózó virág. Senki sem ért még hozzá. A legfinomabb pálmabort kell elhozniuk, és a hordó színültig tele legyen. Békés rokonokként váltak el. mikor az aszszonyok már aludtak. Má Blaki és a fia nagyon keveset pihentek. Nnando rájön, hol tartják fogva Akunnál mert a kavarodás alatt elrohant az egyetlen emberhez, akiről tudta, hogy sohasem bántaná a nővérét. Elment Ősikéhez, és ott megtudta, hogy az éneklés, a tánc hangjai Okobosi családjától származnak. Csike megfogadta, hogy kiszabadítja. De Má Blaki és Nnando el sem tudták képzelni, hogyan. Akunna erőtlenül, félig öntudatlanul és csaknem ruhátlanul érkezett meg új otthonába. Ott aztán kézbe vették a nők. akik folyvást dicsérték finom testéL Egyetlen karcolás sem volt rajta, és a keze is lágy volt Nevetgéltek, kuncogtak, amikor a legidősebb Obidi a mellére morzsolta a krétái a termékenység szimbólumát az ősökhöz könyörögve, segítsék Akunnát, hogy sok gyereket táplálhasson a fiuk, Okobosi számára. Legyezgették, a fülébe fújtak, de mert nem kapott erőre, továbbra is fásult maradi valaki szóba hozta a helybéli gint A torkát égető italtól köhögés fogta el, és újdonsült ápolói nevetve köszöntötték férje otthonában. Okobosi anyja odajött hozzá beszélgetni, és a lányának nevezte. Nagyon kövér, világos bőrű asszony volt, akárcsak a fia. Okobosi, akinek számára semmi sem volt elég jó vagy elég sok. Bizonyos értelemben még mindig szép nő volt. Halkan beszéli és hangjából hiányzott az az ideges nyugtalanság, ami Akunna családjának nőtagjait jellemezte. Ebben a családban az asszonyok elégedettnek látszottak. Nem voltak nagyon gazdagok, de érződött a levegőben valami általános megelégedettség. Akunna meredten nézte az asszonyszáját, aki egyfolytában beszélt hozzá: — Nem kell félned. Üzenünk majd az édesanyádnak. Jó kezekben vagy. A férjem azért határozta el, hogy így szerezzünk meg a fiunknak, mert lánuk és hallottunk arról, milyen szerepet akar játszani az életedben az a rabszolgafiú. Egy olyan jó családból való lány. mint te. nem gondolhat arra, hogy rabszolgához menjen feleségül. — ó. nem! — visszhangozta a többi aszszony, és a fejüket rázták. — Ilyen sohasem fordulhat elő. Mindnyájan odamentek hozzá, köszöntötték, és kérték, sok fiat és lányt szüljön a családnak. Az egyik fiatal nő, bár vékony termetű, mégis nagyon hasonlított Okobosi anyjához, mint sógornője mutatkozott be Akunnának. Kétgyerekes, féijes asszony volt, és csak aznap délután jött át a család házába, hogy segédkezzen az Akunna érkezéséhez szükséges előkészületekben. Biztosította Akunnát, hogy a házasság nagyszerű és kellemes dolog egy lány számára, különösen, ha a féijnek olyan rokonai vannak, mint Okobosinak. Ne legyen úgy megrémülve, nem fog fájni, csupa boldogság vár rá Hónapok múlva, ha majd teherbe esik, eszébe fog jutni, mit mondott neki az első éjszakán. A fiatal nő nagy halom ruhát mutatotl melyet egyenesen az ő számára vásároltak; az imént egyet már a dereka köré csavartak, hogy elfedjék a rövid rafia szoknyái amit a tánchoz viselt. A nő mosolygott Ebben a családban szeretnek mosolyogni. gondolta Akunna., (folytatjuk) (nőis)
