Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-07-16 / 29. szám
Anna Sakse Gyurák Éva illusztrációja Ahogy a Nap-lányok fürdés után csónakba ültek és kimentek messze a nyírt tengerre, a legkisebbiknek eszébe jutott, hogy a parton egy tölgyfaágon felejtette aranykoszorúját. Nélküle nem mert hazamenni, s könyörgött a testvéreinek, evezzenek vissza. Ám azok azt mondták, hogy nagyon fáradtak, s mielőbb szeretnének lefeküdni, s ha a húguk olyan málészájú, menjen vissza egyedül a partra, várja ott meg őket, míg újra eljönnek fürödni. A lány partra úszott, de — jajt — a tölgyfaágon nem látta koszorúját A fa alatt pedig egy szép. fekete hajú. kék szemű legény áld Karját a Nap-leány felé nyújtotta, átölelte, s aranyméhek mézénél édesebb szavakat mondott: — Maradj velem örökre, szeretni fogjuk egymást, és soha el nem válunk — súgta és erősen csókolta, becézte, s kérte, legyen a felesége. — Hogy maradjak a földön? Itt sötétek és hidegek az éjszakák, otthon aranypalotában lakom, mennyezetén gyémántcsiflagok ragyognak, nappal aranyszálakat fonok, este meg a tengerben fürdőm. Ünnepnapokon a Holdfiúkkal táncot lejtünk, és ezüstméneken lovagolunk. Milyen életet ígérhetsz nekem a földön ? — kérdezte. — Harmatos reggeleket ígérek neked, a madarak énekét és a fák susogását. Munkával teli napokat adok és édes esti kimerülést Éjszaka pedig ölelésem hevíti fel a véred —- válaszolta a Föld fia. — Taníts meg a földi gyönyörökre, és akkor majd döntök, nálad maradok-e. vagy visszatérek hazámba — mondta a Nap-leány. A Föld fia a folyóhoz vezette, ahol virágzott a fagyai, és csattogtak a fülemülék. — Hallottál-e valaha ilyen csodálatos éneket? — kérdezte. — Sohasem — ismerte be a Napleány. — Hallottad-e, hogyan morajlik a tengerbe siető folyó? Érezted-e a fagyai illatát? Tudod-e, milyen a szerelem? — Te vagy a szerelmem, veled maradok — ígérte a Nap lánya, és a Föld fia bevezette kamrájába, ahol a leány meglátta a szegen a koszorúját. Másnap reggel hiába hívta haza leányát a Nap. hasztalan figyelmeztette, hogy milyen nehéz sors vár rá az idegen földön. A leány makacsul megtagadta a FELLINGER KÁROLY KÉT VERSE TALLÓS1 BÉLA III. korban Mese az ártatlanságról senki se nőtt fel hozzám én kortalan vagyok A lány a tükörbe bámult Amikor meggyőződött arról, hogy gyönyörű, kendőjével letakarta a tükröt. Kezdősorok hiába csúfol vénülésre az idő a gyerek lobog fel bennem meztelenre vetkőzött, és a lehető legtermészetesebben meghalt A férfi meg amikor a szobába lépett, levette a i. amíg vagyok játszani fogok magasba vágyom ahol még látnak ideiemről jól látnak prófétának is ha kellek IV. magamért könyörgök mert tükörről a kendők beletörölte a kezét, majd a lányra terítette. költőnek művésznek csodának felelős Vagyok a szeretetért képzelem és versbe írom hát bohóc vagyok ha elfelejtik ha megölik és megnevettetem a világot abban megmaradjon A mese vege II. V. A legkisebb fiú, igen a legkisebb fiú hátrafordul. ahogy lovak úsznak az alkonyi mezőn Cigarettáinak füstje keringőt jár a sugarakkal, a barna hullámzás a roppant mozdulás semmitől szeme patakzó meztelenség, ruhája leheletébe olvad. erejével csak magamtól félek Vár valakit. játszani akarok a szivárvánnyal á műfajtalanságtól Homlokán a sínek még sejtetik a robogást. a szereptől amit játszok léptei felaprítják a mozdulatot gömbölyded freskókat színezni a kupolák magányára a felemelkedéstől képei belesimulnak a részbe. hogy Valahol a szeme mélyén a tükrök, a fésűk s egy üde tavaszról fodros színeivel visszafelé még kutatnak, keresgélnek. megszólaltatni a hallgatag fehéret porbahulás (nő 14)
