Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-07-16 / 29. szám

Pillanatképek a 10. Duna menti tavaszról

&,

Lezajlott a színjátszó gyerekek, bábosok és szavalok, prózamondók 10. fesztiválja is Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda). Jól-e, rosszul-e, mit kéne az elkövetkezendőkben másként csinálni, erről kérdeztük a résztvevőket, Jarábikné Truhly Gabriellát, a Dunaszerdahelyi Kis Fókusz színjátszócsoport vezetőjét, Kmeczkó Mihályt, a Matesz dramaturgját, a fesztivál zsűrijének elnökét és Molnár Józsefet, a dunaszerdahelyi művelődési ház igazgatóját, a fesztivál házigazdáját.

Jarábikné: Mi, szerdahelyiek eddig hátrányos helyzetben voltunk a fesztiválon. Az idén történt meg először, hogy mi is végignézhettük az összes színjátszócsoport fellépését, az igazgató elvtárs elengedte csoportunk tagjait az iskolából.

Pedig az lenne az igazi, akkor lenne valóban fesztiválhangulat, ha minden résztvevő láthatná a többiek műsorát is. minden ellenfelét. A gyerekek ugyanis nagyon nyíltak, elismerik egymást, látják a hibákat is, és ezzel, az őszinte bírálattal, s hogy láthatnak, hallhatnak más produkciókat, nagyon sokat fejlődnek és előbbre lendítik a csoportjukat is, a színjátszómozgalmat is. A Stúrovóiak panaszolták, hogy ötórás késéssel ment értük az autóbusz, leszerepeltek és másnap már mentek is haza. Valójában semmit sem láttak a fesztiválból, nem volt alkalmuk tapasztalatcserére, beszélgetni, mások fortélyait ellesni. Pedig hát a Duna menti tavaszon kívül nincs még egy fórum, ahova rendszeresen eljárhatnának. És ezt a lehetőséget sem használhatták ki igazából. Tudom, hogy ennyi gyereket elszállásolni. etetni a fesztivál egész ideje alatt, szinte megoldhatatlan feladat.

Szerintem mégis meg kéne próbálni, meg kéne hozni ezt az anyagi áldozatot — akár az iskolák hozzájárulását is kérve — a színjátszómozgalom fejlődése érdekében.

Hiányoltuk az idén az eperjesi (Jahodná) tábort. Eperjesnek már hagyománya volt, ott már kialakultak bizonyos szokások, játékok. És mi, szerdahelyiek is kijárhattunk esténként oda, míg Gabőíkovóba, az idei táborba csak egyszer jutottunk el. Az ottani rideg környezet idegen is volt a gyerekeknek, bár a játékok szervezői mindent megtettek, hogy ezt valamennyire feledtessék. Pedig a tábor is nagyon fontos része a fesztiválnak. Rengeteg alkalmat kínál az ismerkedésre, barátkozásra, beszélgetésre.

A színjátszó csoportok munkájában azt tartottam jónak, ahol a gyerekek felszabadultan játszottak, de a játék mögött a tudatos munka, pedagógiai törekvés is ott lapult. A gyerekszínjátszócsoportok feladata szerintem az, hogy a gyerekek saját világukban maradva, ott mutassanak rá a problémákra. Például a generációsakra, a gyermektársadalmon belül — ami az idén a mi előadásunk témája is volt —. s rajtuk, a játékukon keresztül a közönség is kicsit úgymond kibeszélhesse magát.

Kmeczkó Mihály: Nem vagyok benne biztos, hogy szerencsés időpontban rendezzük meg immár tizedszer a gyermek szín- és bábjátszók országos fesztiválját. Június első fele túlságosan közel van az iskolai év végéhez. Ilyenkor az igazgatók már nem szívesen engedik el a pedagógusokat Másik hátránya is van ennek az időpontnak. A szavalok. a prózamondók valamikor novemberben-decemberben kezdik el a munkát. Míg a Duna menti tavaszra eljutnak — vagy öt fordulón megy addig keresztül a gyerek —. már a könyökükön jön ki a választott darab. Mert a fordulókon kívül nincs más fellépési lehetőség, csak a tanító nénivel gyűri a gyerek, gyűri naponta azt az egy verset. S ez is meglátszik a fesztiválon, az idén különösen az újváriak (Nővé Zámky) előadásán.

Az idén a színjátszóknál láthattunk két rendkívüli teljesítményt, a Stúrovói Csángálók műsorát az első kategóriában és a Dunaszerdahelyi Kis Fókuszt a másodikban. Az előbbiek aktuális témát dolgoztak fel és mutattak be stílustiszta előadásban. Paródiát tudtak játszani kicsiny gyermekek, és ez nagy szó! Nem lehet véletlen, hogy a Stúrovói isko-1 la Hahota csoportja is nagy elismerést aratott a második kategóriában.