Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-07-16 / 29. szám
„Válogatott közügyek" Sok olyan levelet kapunk olvasóinktól, melyben egy-egy rendezvény, esemény ecsetelése mellett tollhegyre tűznek néhány fonákságot, bosszantó apróságot, vagy nem is éppen apróságot. „Mit csináljak, nem tudtam megtartani magamnak a történteket, maguk mit szólnak hozzá ? Gyakran előfordul ilyesmi másokkal is..Szabadkozás? De minek! Hiszen ezekben a dohogásfélékben mások véleményét is elmondják, s jó képet kaphatunk arról, hány apróság alakítja még közvéleményünket. „Apró, hétköznapi dolgokon tűnődöm gyakorta — írja György Sarolta szepsi (Moldava nad Bodvou) olvasónk. — Eszembe jut két Csemadok-rendezvény — a járási konferenciánk és a Kazinczy Napok — kapcsán például a ruhatár. A kassai (Kosice) Hutnik szálló ruhatára. A kék terem, ahol az ünnepélyes összejövetelek zajlottak, nagyon szép, ünnepélyes. De az ünnepi hangulatot mindkét esetben jócskán megrontotta, hogy nem volt ruhatár. Illetve „nem működött". Helyette három állófogas volt beállítva a benyílóba. Egyegy alkalommal jelen volt vagy kétszáz ember... Mindez februárban és márciusban. Tessenek elképzelni! Három fogas kétszáz felöltőnek! Nem tudom, mennyi fizetést kap egy ruhatáros. Nem tudom, egy szállodában munkaszüneti napon miért nincs ruhatáros, nem tudom, mennyivel terhelné meg egy rendezvény, vagy a szálloda üzemeltetőinek számláját, ha lenne... De hogy ebben a szállóban ez nem divat, már máskor is tapasztaltam. Morfondíroztam : tele vagyunk világmegváltó ötletekkel, de elemi dolgokra nem gondolunk. Vagy megint a rosszul értelmezett „takarékosság" áldozatai lettünk?! Vagy egy másik „ügy". Májusban városunkban a Szepsi Csombor Márton Napok rendezvénysorozatnak neves vendégei is voltak Közönség szép számban gyűlt öszsze, de az est (19-e) két előadója nem erkezett meg. Megjött viszont az író-vendég — részegen . .. Olyan volt, mint az alvasútó. (Ugye milyen szép, „irodalmi hasonlatot használok?) Nagyon sokat sopánkodnak hazai magyar íróink az olvasók részéröl megnyilvánuló közöny miatt. Nos, ilyen jelenségek után még csak romolhat a helyzet. Én ezt az írót tiszteltem. íróként tisztelem továbbra is, de nehezen tudom esetében különválasztani az írót és az embert. Főképp azért, mert hozzánk, olvasók közé az író látogatott el. Nem tudom, milyen volt az író—olvasó találkozó, mert többen eljöttünk róla, én is. Akadnak persze mások is, akik gyámolításra szorulnának, de ők nem kapják meg. Ez arról jut eszembe, hogy másodízben történt meg nálunk: a lakótelepi lakásban hetek múltán találtak meg egy egyedülálló nőt — holtan. Hát hová lett az emberségünk ? A lakótelepi lakásokban olyan vékonyak a falak! Miért hát. hogy a közönyünk, a nemtörődömségünk egyre vastagszik?! Hogy fel sem tűnik senkinek, ha hetekig, nem látja a szomszédját, akinek korábban naponta ismétlődő, idegesítő szokásai, szöszmötölései miatt „nem volt egy nyugodt órája"? Szégyen ez, vagy megdöbbentő? Döntsék el!" „Nem nagy üggyel zavarom Önöket — írja Zs. E. pásztói (Pastovce) olvasónk —, csupán egy ötvenkoronás szomorú történetét akarom elmesélni. Márciusban bevásárolni mentem a menyemmel, sokfélét akart venni, gondoltam, segítek neki a cipekedésben. Gyűjtöttem a csomagokat, vigyáztam rájuk, míg ö egy-egy újabb üzletbe betért. A stúrovói 045 52 07-es drogériából égő arccal, majdnem sírva jött ki. Kb. harminc korona értékű árut vett, százassal fizetett, a pénztárosnö azonban csak ötven koronából adott vissza neki. Ó figyelmeztette a tévedésre, ám a választól nagyon megbántódott, így aztán nem kezdett vitatkozni, hanem veszni hagyta a pénzét. Tanúja úgysincs rá. Legfeljebb én bizonygathatnám, hogy az utolsó százasával ment be vásárolni, de azt is ki hinné el?! Nem nagy ügy, csupán ötven korona ... De azért az ötven koronáért a menyem fél napot áll a gép mellett a papírgyárban, és bizony egy fiatal, fészekrakó család költségvetéséből ennyi pénz is hiányozhat. Legalább annyira, mint az eladó kasszájából hiányozna. S mondják csak: miért van az, hogy mindenkiben csalót, hazugot, gonoszt, látunk, és az eszünkbe sem jut már, hogy mi magunk is tévedhetünk?!" „Ugye. senkinek sem lehet közömbös, hogyan növekszik és viselkedik a jövö nemzedéke? Hány társadalmi és tömegszervezet sorolta feladatai közé, hogy velük törődjön, okos szórakozásra tanítsa őket ?! S hány esetben halt hamvába az igyekezet... Nálunk, Zlaté KJasyban — írja Barátit Ilona — volt már a múltban ifjúsági klub, de különböző kihágások miatt be kellett zárni. Hát, ez nem megoldás. Csak klub nics, de emiatt még egyetlen település ifjai sem lettek jobbak ... Meg igazságtalanság azt is büntetni, aki tisztességesen viselkedett, kulturáltan szórakozott. Nálunk a tűzoltószervezet vezetői gondoltak először arra, hogy valamit tenniük is kéne a fiatalokért. Klubestet tartottak nekik a saját termükben, vállalván értük a felelősséget is. A művelődési ház vezetőjével együtt társasjátékokat, asztalitenisz-felszerelést, üdítő italokat szereztek be, a fiatalok magnót hozak, így szórakoztak, versenyeztek este tíz óráig. Negyvenketten voltak, s nem érhette szó a ház elejét! A tüzoltószervezet vezetői úgy látták, jól sikerült a „főpróba", s a jövőben előadásokkal tarkított összejöveteleket is szeretnének rendezni a fiataloknak. Úgy vélik, zárt ajtóknál, utcán tengö-lengő ifjaknál sokkal többet ér a klubban foglalkoztatott fiúk és lányok öröme, lekesedése. S ezért nem sajnálják azt a néhány, köztük töltött órát sem. Reméljük, ebben a többi tömegszervezt is követni fogja őket! És azt is remélem, hogy egy másik élmény-sorom főszereplőit a nyár folyamán nem követ majd senki! íme: hazafelé tartottam a fővárosból, s falukon átvezető utakon bizony nemegyszer csikorogtak vészesen autóbuszunk fékjei. Kis mutatványosok (iskolás gyerekek) gyakorolták „magánszámaikat" a közúton. Két lány például úgy kerékpározott, hogy a csomagtartón ülő hajtotta a pedált, a nyergen ülő pedig a lábával kormányozott; a másik produkció egyszerűbb volt, csak a csomagtartón állt az eleven, 10—12 éves „poggyász". A legveszélyesebb az a hat év körüli gyermek volt, aki — csomagtartóján hasonló korú társával — egyensúlyozni tanult, s kishiján a busz kerekei alatt kötött ki. Annyi balesetről hall nyaranta az ember! Nézzünk már oda jobban a kerékpározó gyerekekre mi, felnőttek is, s tegyünk valamit azért, hogy a felelősségüket nem érző, nem tudatosító csemeték legalább a forgalmas utakra ne mehessenek ki felügyelet nélkül! Mert nem mindig jó az, ha a saját kárán tanul az ember..." Találkozás namíbiai diákokkal Több mint kétszáz nő és fiatal vett részt Rokycanyban azon a találkozón, amelyet a szolidaritási hét alkalmából namíbiai diákokkal rendezett a CSSZNSZ KB a nőszövetség járási bizottságával közösen. A találkozón részt vettek a párt- és állami szervek, valamint a tömegszervezetek járási tisztségviselői. A Csehszlovák Nőszövetség küldöttségét Éva Budilová, a CSSZNSZ KB titkára vezette. Megynyitó szavai után az egyik diáklány. Selma Shiteni beszélt a namíbiai népnek a szabadságért és függetlenségért vívott harcáról, majd barátaival néhány forradalmi dalt adott elő. A találkozó résztvevői megtekinthették azoknak a holmiknak egy részét amelyeket a járás lakossága gyűjtött a SWAPO Női Tanácsa részére. (Szlovákiában a Topolcanyi járásban rendeztek hasonló gyűjtést.) Az alapszervezetek képviselői és a gimnazisták elmondták, hogy a lakosság megértette a gyűjtés fontosságát s több mint tizenegy tonna gyerek-, férfi- és női ruhát cipőt, takarót és játékot gyűjtöttek össze A jelenlevők a találkozó végén aláírásukkai csatlakoztak a világ asszonyainak A nemzetek békéhez való jogáért kampányhoz. és határozatot fogadtak el, amelyet a SWAPO Női Tanácsának küldenek el. Nyári játék — nyári fejtörő Miért így mondjuk? A) Fabatkát vagy batkát sem ér — mondják az ócska holmira, de arra az emberre is, aki megbízhatatlan, becstelen, munkáját rosszul végzi. Tudja-e, mit jelent a (fa)batka? 1. Kicsi magyar pénz volt, batka vagy babka néven II. Lajos király verette először, de használatos volt a 16. és 17. században is; a legkisebb értékű minden ismert magyar pénz közt, mert három ért belőle egy krajcárt. 2. A szlovákban (szlávban) használatos babka szó alakját őrzi, jelentése pedig az, hogy annyi hasznot hajt. mint egy családban két vénasszony (nagyszülő), aki már csak a bocskort koptatja (lásd: Babka k babce, budú kapce). A fa- jelző az értéktelenséget nyomatékosítja. 3. Egyes magyar nyelvjárásokban Így nevezik a szút, a mondás szerint tehát valami annyit sem ér, mint szú a fában. B) Szert vet, szert tesz rá — ez is gyakori szólás, még manapság is. Valaha ennek is konkrét jelentése volt, kitalálja-e, vajon mire tehettek (vethettek) szert egykor az emberek? 1. A szer a régi magyarban szerszámot jelentett, mégpedig olyan szerszámot, amelyet fából készült nyélre, fogantyúra kellett ráerösíteni. Szert tehát egykoron a megfelelően kifaragott faágakra, szerszámnyelekre tehettek az emberek. 2. A szer szó az ördögűzéssel hozható összefüggésbe; a középkorban, amikor még hittek a boszorkányokban és az ördögökben, irtásukat, ártalmatlanná tételüket vallási ceremóniával kísérelték meg. Ha azonban nem juthattak az ördöngös hely vagy személy közelébe, a szertartás helyett megtette egy darab „szentelt" kenyér, kendő stb., amit a rosszhírű egyénnek ajándékoztak, esetleg megdobták öt vele, vagy a „rossz" helyen eldobtak. 3. Régen, amikor még malmokban őrlették a lisztet, s sokszor napokig, hetekig eltartott, míg egy-egy gazda sorra került, a molnárnál úgy jelölték meg a várakozók sorrendjét, hogy a malomban egy rúdra vagy a gerendára felakasztottak valamit (iszákot, tarisznyát, kendőt stb.), tehát „szert tettek vagy szert vetettek", így nem volt vitás, kinek a gabonáját kell előbb meg őrölni. C) Ha valami tönkremegy elvész, ha valami nyomtalanul és megmagyarázhatatlanul eltűnik, azt mondjuk, elkallódott. Ez a szó vajon mit jelenthetett egykor? 1. A cigány folklór egyik kedvelt alakja Kalló (Káló) néha pásztorkodásra adta fejét, ám törzse nomád szokásaival képtelen volt szakítani, így nyomtalanul eltűnt sokszor a rábízott nyájjal együtt. Több mesében csak a birkák egy részét vitte magával, s ezekről beszélt aztán úgy a magyar ember, hogy „kallóba ment", „elkallódott". 2. A betyárvilág „tolvajnyelvében" használták egykor a „kallani, kallani való"' fordulatokat, s azt jelentette;, elhajtani, ellopni, illetve elhajtani, ellopni való lábasjószág. Később átvitt értelemben használták e szót más vagyoni javak eltulajdonítására, „megszerzésére" vonatkozóan is. 3. Az elkallódik szó a kall ige származéka, a takácsmesterség szakszókincséből került át a köznyelvbe. Kallani a durva gyapjúszövetet kellett, vagyis a nagyon durva és laza szövetet ruházkodásra sűrűbbé, tömöttebbé kellett tenni. A vízzel átitatott szövetet paskolták, veregették (fakalapáccsal). így tették tömörré, finomabbá. Az áztatás és paskolás során a gyapjú összement, s tíz méter posztóból gyakran csak hét maradt. A többi — elkallódott. Megfejtéseiket (a helyes válasz számát) a szelvénnyel együtt küldjék be szerkesztőségünk címére!
