Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-07-09 / 28. szám

tftaatjcuL» i M ul v r— ____ George Adamson kedvenceivel Kenya legfontosabb kikötője Mombasza, melynek építészetén erősen érezhető az arab hatás Kenyában nagyon sokat tettek az írástudatlanság felszámolásáért. A húsz esztendővel ezelőtt készült felvétel egy olvasásórán készült Nairobi központja a függetlenné válás idején Archív fel­vételek tolódott át. Kenya 1963-ban nyerte el független­ségét. Első államfője Jomo Kenyatta, a nagyszerű forradalmár, kiváló politikus nemrég halt meg. A Kenyai Köztársaság fővárosa. Nairobi az or­szág egyben legnépesebb települése. Az egyenlí­tő közelében fekszik, lakosainak száma ma már több mint félmillió. Fele afrikai, ezeknek többsé­ge kikuju, 40 százalékuk ázsiai (indiai, pakisztáni, arab) és 10 százalékuk európai. 1899-ben alapí­tották a várost azon a helyen, ahol az Uganda- Mombasza vasútvonal építőinek tábora állt. Az első világháború idején a kelet-afrikai brit gyar­matok jelentős központja volt, katonai támasz­pontot létesítettek itt, innen irányították az afri­kai nemzeti felszabadító mozgalmak elleni had­műveleteiket. Nairobit 1964-ben, egy évvel a függetlenség elnyerése után kiáltották ki az ország fővárosává. Ma nemcsak Kenya, hanem szinte egész Kelet- Afrika gazdasági, pénzügyi életének centruma. Ipara nagyrészt a mezőgazdaságra épül, gazdasá­gi élete főleg az amerikai és angol tőkebefekteté­sek felé orientálódik. A nők világkongresszusának vendégei majd megcsodálhatják a modem középületeket, a szé­les utcákat és bulvárokat, az elegáns üzleteket, éttermeket, szállodákat, mozikat, és főutcáját, a Kenyatta Avenuet. Nairobiban működik a Kelet­afrikai Egyetem központja és további két egyete-Masszáj szépség teljes díszben mi szintű oktatási intézmény, a University Colle­ge és a College of Arts és Sciences (Magyarul művészeti és tudományegyetem), a Coryndon Museum gazdag gyűjteménye bemutatja az or­szág növény- és állatvilágát. Nairobi Hill kerülete híres csodaszép villáiról, de az útikönyvek egyi­kében sem találtam azoknak a negyedeknek a leírását, amelyekben a nem gazdagok élnek ... Mire e sorok megjelennek az új kongresszusi palota már kitárja kapuit a nők világkongresszu­sa előtt. Békés, hasznos, gyümölcsöző tanácsko­zást kívánunk! LÁNG ÉVA Unokáink emlékkönyvébe Az utolsó háborús év ■ Az ágyúdörgés már régóta nem hagyott nyugod­ni. A Garamnál hatodik hete állt a harc. A hét kilométerre fekvő Érsekújvárt (Nővé Zámky) rette­netesen bombázták, éjjel-nappal hallottuk a be­csapódásokat. az ágyúdörgést... Én betegen, te­hetetlenül feküdtem, férjem a fronton, nem is tudtam, merre jár, él-e, hisz a tábori posta már nem továbbította a leveleket. Csak a nyolcéves kisfiam és a nyolcvannyolc esztendős nagyma­mám volt mellettem. Rettegve gondoltam arra, mi lesz, ha a mi falunkat is eléri a front... Így volt ez egészen 1945 márciusáig. A visszavo­nuló németek, akik a mi házainkban tanyáztak, egyik nap azzal jöttek: „mama, hier ruszki, kinder kaput". Megrémültem. Mi lesz most velünk? Egyre közelebbről hallatszott az ágyúdörgés, a német katonák fejvesztetten futkároztak az udvarokon és az utcákon ... Egyik éjszaka azután nagy csend borult a falura, de március 29-én után két órakor eldördült az első lövés az ablakunk alatt. Ezt követte a többi, majd kiabálás, halálordítás, puskaropogás újra, és rob­banások ... Egész éjszaka imádkoztam ... Ez volt életem legsötétebb éjjele. De végül is elérkezett a virradat. Valaki irgalmatlanul zörgette az ajtót. Pedig akkor már be sem mertük zárni. Az ajtóra nézve azután láttam, hogy három géppisztolyos orosz katona lép a konyhába. Én remegve feküdtem az ágyban. A fiam két mankóval, mert hatéves korá­ban gyermekbénulást szenvedett... Ekkor az egyik orosz katona odalépett hozzám: „mamka nyebojsza! Ti nye burzsuj! Germán nyet?" Azt hittem, végünk van. De nem lőttek agyon. Másnap ennivalót és kötszert hoztak. Eljött hozzám egy orosz orvos is, aki bekötözte a sebeimet. De a megpróbáltatások még nem fejeződtek be. Mivel a faluban volt a szovjet főhadiszállás, két napon belül minden civilnek távoznia kellett. Én azonban mondtam, hogy ha agyonlőnek, sem tu­dok elmenni. Két tiszt és egy női katona volt nálunk elszállásolva. Elmentek egy idősebb társu­kért. aki lovaskocsival érkezett, erre fölraktak minket a kis élelmünkkel együtt és elvittek a falutól négy kilométerre levő üres vasúti őrhézba. Itt húzódtunk meg vagy húszán. Mindenünk oda­haza maradt. Segítségre nem számíthattunk, ki talicskával, ki kocsival vagy batyuban mentette a kis holmiját Két hét múlva térhettünk haza. Az udvar szét­dúlva, puszta, üres faiak ... Kiderült, hogy kapzsi emberek titokban haza-hazajártak, és harácsoltak az elhagyott házakból... Ezután én az újvári Flenger zárdába kerültem, ahol majd egy évig gyógyítottak. Ott keresett fel a fogságból hazaérkezett férjem. Vérzett a szívem, amikor megláttam, de éreztem a bennem újra felparázsló reményt is, és mondtam neki: nem baj, ha minden elpusztult, ha tönkrement, hisz még fiatalok vagyunk, s ha meggyógyulok, mindent újra kezdünk. így is lett. Csak a férjem nem nyerte soha vissza az egészségét. 1974-ben, tizennyolc évi betegség után meghalt. S nyugszik a temetőnkben egy fiatal orosz katona is. Mindig nyílik virág a sírján, hisz ő is a mi falunkért áldozta az ifjú életét. Németh Izabella, Udvard (Dvory nad Zitavou)

Next

/
Thumbnails
Contents