Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-07-09 / 28. szám
tftaatjcuL» i M ul v r— ____ George Adamson kedvenceivel Kenya legfontosabb kikötője Mombasza, melynek építészetén erősen érezhető az arab hatás Kenyában nagyon sokat tettek az írástudatlanság felszámolásáért. A húsz esztendővel ezelőtt készült felvétel egy olvasásórán készült Nairobi központja a függetlenné válás idején Archív felvételek tolódott át. Kenya 1963-ban nyerte el függetlenségét. Első államfője Jomo Kenyatta, a nagyszerű forradalmár, kiváló politikus nemrég halt meg. A Kenyai Köztársaság fővárosa. Nairobi az ország egyben legnépesebb települése. Az egyenlítő közelében fekszik, lakosainak száma ma már több mint félmillió. Fele afrikai, ezeknek többsége kikuju, 40 százalékuk ázsiai (indiai, pakisztáni, arab) és 10 százalékuk európai. 1899-ben alapították a várost azon a helyen, ahol az Uganda- Mombasza vasútvonal építőinek tábora állt. Az első világháború idején a kelet-afrikai brit gyarmatok jelentős központja volt, katonai támaszpontot létesítettek itt, innen irányították az afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak elleni hadműveleteiket. Nairobit 1964-ben, egy évvel a függetlenség elnyerése után kiáltották ki az ország fővárosává. Ma nemcsak Kenya, hanem szinte egész Kelet- Afrika gazdasági, pénzügyi életének centruma. Ipara nagyrészt a mezőgazdaságra épül, gazdasági élete főleg az amerikai és angol tőkebefektetések felé orientálódik. A nők világkongresszusának vendégei majd megcsodálhatják a modem középületeket, a széles utcákat és bulvárokat, az elegáns üzleteket, éttermeket, szállodákat, mozikat, és főutcáját, a Kenyatta Avenuet. Nairobiban működik a Keletafrikai Egyetem központja és további két egyete-Masszáj szépség teljes díszben mi szintű oktatási intézmény, a University College és a College of Arts és Sciences (Magyarul művészeti és tudományegyetem), a Coryndon Museum gazdag gyűjteménye bemutatja az ország növény- és állatvilágát. Nairobi Hill kerülete híres csodaszép villáiról, de az útikönyvek egyikében sem találtam azoknak a negyedeknek a leírását, amelyekben a nem gazdagok élnek ... Mire e sorok megjelennek az új kongresszusi palota már kitárja kapuit a nők világkongresszusa előtt. Békés, hasznos, gyümölcsöző tanácskozást kívánunk! LÁNG ÉVA Unokáink emlékkönyvébe Az utolsó háborús év ■ Az ágyúdörgés már régóta nem hagyott nyugodni. A Garamnál hatodik hete állt a harc. A hét kilométerre fekvő Érsekújvárt (Nővé Zámky) rettenetesen bombázták, éjjel-nappal hallottuk a becsapódásokat. az ágyúdörgést... Én betegen, tehetetlenül feküdtem, férjem a fronton, nem is tudtam, merre jár, él-e, hisz a tábori posta már nem továbbította a leveleket. Csak a nyolcéves kisfiam és a nyolcvannyolc esztendős nagymamám volt mellettem. Rettegve gondoltam arra, mi lesz, ha a mi falunkat is eléri a front... Így volt ez egészen 1945 márciusáig. A visszavonuló németek, akik a mi házainkban tanyáztak, egyik nap azzal jöttek: „mama, hier ruszki, kinder kaput". Megrémültem. Mi lesz most velünk? Egyre közelebbről hallatszott az ágyúdörgés, a német katonák fejvesztetten futkároztak az udvarokon és az utcákon ... Egyik éjszaka azután nagy csend borult a falura, de március 29-én után két órakor eldördült az első lövés az ablakunk alatt. Ezt követte a többi, majd kiabálás, halálordítás, puskaropogás újra, és robbanások ... Egész éjszaka imádkoztam ... Ez volt életem legsötétebb éjjele. De végül is elérkezett a virradat. Valaki irgalmatlanul zörgette az ajtót. Pedig akkor már be sem mertük zárni. Az ajtóra nézve azután láttam, hogy három géppisztolyos orosz katona lép a konyhába. Én remegve feküdtem az ágyban. A fiam két mankóval, mert hatéves korában gyermekbénulást szenvedett... Ekkor az egyik orosz katona odalépett hozzám: „mamka nyebojsza! Ti nye burzsuj! Germán nyet?" Azt hittem, végünk van. De nem lőttek agyon. Másnap ennivalót és kötszert hoztak. Eljött hozzám egy orosz orvos is, aki bekötözte a sebeimet. De a megpróbáltatások még nem fejeződtek be. Mivel a faluban volt a szovjet főhadiszállás, két napon belül minden civilnek távoznia kellett. Én azonban mondtam, hogy ha agyonlőnek, sem tudok elmenni. Két tiszt és egy női katona volt nálunk elszállásolva. Elmentek egy idősebb társukért. aki lovaskocsival érkezett, erre fölraktak minket a kis élelmünkkel együtt és elvittek a falutól négy kilométerre levő üres vasúti őrhézba. Itt húzódtunk meg vagy húszán. Mindenünk odahaza maradt. Segítségre nem számíthattunk, ki talicskával, ki kocsival vagy batyuban mentette a kis holmiját Két hét múlva térhettünk haza. Az udvar szétdúlva, puszta, üres faiak ... Kiderült, hogy kapzsi emberek titokban haza-hazajártak, és harácsoltak az elhagyott házakból... Ezután én az újvári Flenger zárdába kerültem, ahol majd egy évig gyógyítottak. Ott keresett fel a fogságból hazaérkezett férjem. Vérzett a szívem, amikor megláttam, de éreztem a bennem újra felparázsló reményt is, és mondtam neki: nem baj, ha minden elpusztult, ha tönkrement, hisz még fiatalok vagyunk, s ha meggyógyulok, mindent újra kezdünk. így is lett. Csak a férjem nem nyerte soha vissza az egészségét. 1974-ben, tizennyolc évi betegség után meghalt. S nyugszik a temetőnkben egy fiatal orosz katona is. Mindig nyílik virág a sírján, hisz ő is a mi falunkért áldozta az ifjú életét. Németh Izabella, Udvard (Dvory nad Zitavou)
