Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-06-25 / 26. szám
Kilépett, hogy megkínálja a fiatalembereket nmimi gyümölccsel. Hamarosan újabb két-három vendég érkezett, s most már teljesen megnyugodott. Nem tudhatta, melyik nyeri majd el a nagybátyja tetszését. Mindnyájan apró ajándékokat adtak át, s ezeket el kellett fogadnia. Vizsla szemekkel fürkészték egymást, gyanakodva, ő meg ott ült közöttük, s szó nélkül hallgatta kérkedésüket. Miért nem jött el Csike? Talán csak nem akadályozták meg. hogy láthassa őt? Hiszen csak egy lenne a látogatók között. Talán elzavarnák azok a fecsegő asszonyok ott az ajtó előtt? Ezért ülnek ott, miközben úgy tesznek, mintha elveszett ártatlanságukról beszélnének, s valójában öt tartják bezárva? Azt talán mégis megengedik neki. hogy tanítson, az anyja bizonyára megengedi. Még nem is hallott a vizsgaeredményeiről... hogy is engedhetnék, hogy erőfeszítései igy semmivé váljanak? Csalódottságában potyogni kezdtek a könnyei, és most hálát adott anyja pálmaolajlámpájának. amely fiistölgött és hunyorgott. Aszuka, az umuidibeli Nuanze család fia elég közel ült hozzá, és megkérdezte, nem fáj-e a feje. Akunna tagadólag intett. A többiek, megérezve a lány rossz hangulatát, egy pillanatra elhallgattak. Mindenki tudott Ősikéről, de Ibuszában törvény volt, hogy az ember megvéde a másikat minden szörnyűségtől. Ez a lány nem volt kivételes szépség; valójában, műveltségén kívül semmi különös csábító nem volt benne. De valamennyinket megragadta — noha akkor még nem tudtak róla — az a gyengéd gyámoltalanság, ami körüllengte. Az a fajta nő volt, aki inkább meghalna, mintsem visszaüsse férjét a mozsártörővei. Soha nem szólalt meg előbb, csak ha kellett. Ki így, ki úgy, de mindenki szívből szerette, és tudták, hogy Csíkéért ontott könnyei csak gyerekességből származnak, ki fogja heverni még első gyermeke megszülése előtt Mert komoly ember hogyan is gondolhatna arra, hogy az életét egy rabszolgával ossza meg? Akunna hallotta, hogy anyja üdvözöl valakit, és azt mondja neki. hogy a lánya hamarosan mindenkit elküld, mert pihenésre van szüksége. A kintről behallatszó, meglehetősen természetellenes suttogás elárulta, ki az újabb látogató. Mire Csike belépett, és üdvözölte őket már a fiatal kérők is tudták. Csak Aszuka felelt; a többiek tovább beszélgettek, mintha senki sem szólt volna hozzájuk. Akunna a halvány fényben Csike tekintetét kereste; a fiú lesújtottnak látszott. A lány helyet csinált maga mellett de mielőtt Csike leülhetett volna. Okobosi, kígyómarta lábán bicegve, közelebb jött — Én szeretnék leülni ide — mondta Akunnának. A lány kinyitotta a száját, aztán újra becsukta. Látta, hogy Csike keze ökölbe szorul, majd kinyílik, és önkéntelenül odaugrott hozzá, szorosan lefogta, és kérte, ne verekedjen. Rettegett attól, ami bekövetkezhet, hiszen öten voltak egy ellen. — Kérlek, hagyd őket kérlek! — kiáltotta hangosan, mintha a szíve akarna kiszakadni. A fiúknak tetszett a jelenet. Nevetni kezdtek, és derültségük még csak növekedett, amikor Okobosi azt mondta: — Képzeljétek, egy szabad ember fia nem ülhet oda, ahová akar, csak mert az európaiak bepiszkították a földünket! Régen téged arra használtak volna, hogy veled temettessék a fiút. akit ez a lány fog szülni nekem, ha majd a feleségem lesz! Az utóbbi megjegyzésére már mérsékeltebb nevetés volt a válasz. Miért olyan biztos benne Okobosi. hogy ő fogja feleségül venni Akunnát? Ha ez járt is valamennyiük fejében, mélyen magukba temették, mert közös ellenséggel. a rabszolga fiával, álltak szemben. Csigboe fia felállt, elhúzta Akunnát Csiké. tői, és azt mondta; — Ne sírj. Ilyen sírásba még bele is halhatsz. — Aztán még hozzátette: — Ülj oda, ahová akarsz. Okobosi csak tréfált. A lány némán engedelmeskedett, és leült a szoba legtávolabbi sarkába, az ajtó mellé, amely anyja belső szobájába nyílott. Csike nem ült le. a dühtől remegve állt az ajtóban. Okobosi el akarta őt távolítani a kunyhóból; már tudta is. hogyan. Szó nélkül Akunnához sétált, és durván megragadta a vállánál fogva; mindkét kezével a mellébe markolt, durván markolászni kezdte. Az önuralom, melyet Csike éveken át tanult a hittérítőknél, most egy pillanat alatt elhagyta. Teljes erejéből belevágott Okobosi arcába. Aztán újra meg újra. s csak várta a többiek támadását, akik társuk védelmére kelnek; de legnagyobb meglepetésére senki-sem mozdult. Egyedül Má Blaki lépett közbe, aki ráébredt, hogy bármilyen játékot játszanak is a fiúk a kunyhóban a lányávaL ideje végét vetni. Hallotta, hogy a lánya sír, de ez a sírás nem a kérőivel tréfálkozó lány sírásának hangzott, inkább fájdalmas zokogás volt. Amikor meglátta a földre terített Okobosit a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa akaratlanul feltörő sikolyát. A fiú szája sarkába csíkot festett a vér. és a többiek zavartan nézték, nem tudva, mihez kezdjenek vele. Az asszony lábra segítette Okobosit, és szemrehányó hangon támadt Csikére: — Ha az erejét akatja bebizonyítani, miért nem keres egy embert odakint, olyat, aki nem sánta? — Anya — könyörgött Akunna —, kérlek, ne szólj egy szót se! Okobosi bántott engem ... Anya. nézd az új blúzomat! Elszakította. olyan durva volt Kegyetlenkedett... Ó, anya, kérlek, hallgass!... Má Blaki egyetlen kézmozdulattal elhárította a könyörgést. — Arra gondolsz, hogy szép melled van. és nem engeded meg a férfiaknak, hogy hozzányúljanak? Az olyan lányok, mint te. azt érik el, hogy apjuk házánál szülnek gyereket. Nem BUCHI EMECHETA Ha valaki megpróbálta kényelmesebbé tenni az életüket Ibuszában. az Csike volt Semmiféle innivalót vagy tejet nem tudtak volna venni az apa pénzéből, s anyja tudta, hogy mindezeket Csike vásárolja nekik; nem is kellett meggyőznie anyját, hogy elfogadhatnak segítséget Csikélől, aki állandóan azt próbálta tudatosítani bennük, hogy napi táplálékuk, mint ebbet) a városban mindenkié, nélkülözi a valódi tápértékét Akunna jól emlékezett arra. hogyan magyarázta meg neki a fiú. mennyivel több tápanyagra van most szüksége, amikor rengeteg energiáját emészti fel a vizsgára való készülés. Az anyja minderről tudott Csak azt nem tudta, hogy a banánt a Nigerbe dobják. S most az döbbentette meg Akunnát hogy az anyja ott áll, és hevesen magyarázza a többieknek, Csike nem az az ember, aki méltó az ő lányához. A keserűség könnyeket csalt Akunna szemébe. Éppen eleget hallotta, hogy az ember legjobb barátja az anyja, de most kételkedni kezdett ebben. Vajon azért bátorította arra az anyja, fogadja el Csike barátságát, mert általa könnyebben juthattak át egy nehéz időszakon? Mindvégig, tudta, talán kétsége sem volt Ogugua anyja emlékezetükbe idézte, hogy ez a nap Akunna életének legboldogabb napja, és íme. mi történt. Könyörögve kérte Okobosit, viselje el férfiként a sértést — Képzeld csak el — mondta neki —, hogy évek teltek el. ő már a te feleséged, és együtt gondoltok vissza nevetve erre a napra. — Aztán figyelmeztette Má Blakit, aki bőségesen ontotta a könnyeket, hogy ne viselkedjék ilyen ostobán, és emlékeztette arra. hogy milyen állapotban van, hiszen gyermeket vár. Ez újabb meglepetés volt Akunnának. Tehát anyja teherben van. Most jött csak rá, sohasem fogják megengedni neki, hogy fétjhezmenetele előtt taníthasson. Hamarosan szükség lesz a menyasszonypénzre, hogy átsegítsék vele gyermekágyas anyját. Tudta, hogy Má Blaki most nem fogja megakadályozni Okonkuo terveit, hiszen a férfi valóra váltotta az álmát: ismét anya lehet. Meglepő, hogy nagybátyja nem bukkant fel a csetepaté és veszekedés során, gondolta Akunna. de aztán eszébe jutott, hogy nyilván méltóságán alulinak tartja, hogy beleavatkozzék egy rabszolga fiával folytatott veszekedésbe, ami csakis azért eshetett meg, mert egyik ostoba felesége beengedte őt a kunyhójába. Közeledett az éjszaka, s a fiatalembereknek menniük kellett. A következő napok csendesen teltek, olyan hétköznapian és nyugalomban, hogy Akunna mármár azt hitte, talán csak álmodta mindazt, ami nővé válásának estéjén történt. Az ötödik este meleg volt és holdtalan. Akunna periódusa elmúlt. Boldognak és szabadnak érezte magát, különösen, miután alaposan megfurdött a patakban, hiszen eddig tilos volt akár oda. akár Asabába mennie. Az elmúlt négy nap alatt kénytelen volt napi félvödömyi vízzel beérni, de sohasem bizonyult elégnek, összegyűlt ruháit szerette volna már kimosni, de nem tehette; így hát várt, s mihelyt lemehetett a patakra, valamennyit kimosta. Könnyűnek és tisztának érezte magát, amikor Obíadzsulu hívta, menjenek gyakorolni a táncukat. Barátnői és kortársai tudták, hogy ezentúl ő is elmehet a tánckunyhóba. Paraffinlámpát vittek magukkal, ami ugyancsak Csike ajándéka volt (különben égő fadarabot vittek volna), és útközben Ogugua és Obiageli is csatlakozott hozzájuk. Hirtelen egy másik paraffinlámpát vettek észre, amely feléjük közeledett. Csike volt az, aki azonnal felismerte őket v A lányok minden tartózkodás nélkül üdvözölték, Csike pedig megérintette Akunna arcát. és látta, hogy a lány boldog. — Jó hírem van a számodra, de holnapig nem árulhatom el — mondta a fiú. — Nem lenne bölcs dolog, ha most elmondanám, különben nem a táncon járna az eszed, és felbosszantanád a tanárodat. Ziket. A lányok könyörögve kérlelték, hogy mégis mondja el. Megígérték, hogy csakis a táncra fognak figyelni, és ha titok, nem mondják el senkinek. Szépen kérik, mondja el. Csike elbizonytalanodott. Ami pedig Akunnát illette — érezte, hogy a szíve egyre hevesebben vert. ő abbahagyta a gyerekes locsogást, és szeme mohón kereste a fiúét — napvilágnál ezt nem merte volna megtenni. — Rendben van. ha békén hagytok, elmondok mindent — mondta, miközben kiszabadította magát a kacagó lányok keze közül. — Egyszerűen arról van szó. hogy a barátnőtök, Akunna sikeresen tette le a vizsgát. Ha akar, most már tanító lehet. Örömteli felkiáltások nyugtázták a hírt. Obíadzsulu azt mondta, biztos volt benne, hogy Akunnának sikerülni fog, ő megálmodta. Nem volt ellenvetése senkinek, hiszen az álom teljesült. Akunna valóban átment a vizsgán. Kérdezgetni kezdték Csikét. hogyan sikerült az ismerős fiúk vizsgája. Kiderült, hogy Okobosi megbukott. (folytatjuk1 «4 menyasszony tudják elviselni a nyilvánosságot tehát titkos helyet keresnek, és ott veszítik el az ártatlanságukat. Ilyen lány akarsz lenni? Megöllek, ha szégyent hozol ránk, és megbecstelenitesz bennünket. Hogyan bántalmazhatott volna, amikor mindenki itt volt és látott mindent? És ráadásul megengeded egy közönséges .. . Nem tudta befejezni a mondatot, mert ebben a pillanatban bejött Oszubu. hogy megkérdezze. miért kiabál annyira Má Blaki — az ő állapotában nem lenne szabad így kiabálnia. Oszubu kíváncsi volt, mi történt, tehát elmesélték neki — igaz, kissé megfűszerezve. Egy szó mint száz. Akunna csakis egy rabszolga fia mellé akart ülni, sehova máshova. Má Blaki sírt, és átkozta a sorsát, amiért ilyen lánya van. Járt-e ilyen szerencsétlenül akárki más? Most majd el kell mennie, hogy áldozatot mutasson be a ennek, az ő személyes istenének, hogy bírja jobb belátásra a lányát. Látott-e már valaki még egy olyan lányt, mint az övé, akit annyi jó család kíván, és aki ugyanakkor inkább választ egy közönséges... Akunna rádöbbent, hogy ha anyja meg is bolondult, egy kis józanság azért még maradt benne. Észrevette, hogy képtelen kimondani a „rabszolga” szót; a lelkiismerete nem engedi. ara afelől, hogy ők sohasem házasodhatnak össze? Vagy valóban azt hitte, a szokások oly mértékben megenyhültek, hogy az emberek megengedik majd ezt a házasságot? Akunna ismét figyelni kezdte az anyját aki most hangos sírásba fogott, és eltűnődött vajon azért sír-e, mert a családot egy szabad ember fiát bántalmazó rabszolgaivadékkal együtt fogják emlegetni. vagy azért-e, mert a lánya első. talán egyetlen szerelmét összetörték és elvették. Akunna tudta, hogy Má Blaki szereti Csikét: sokszor látta őket amint órákig ülnek beszélgetve, amikor a fiú eljött látogatóba, és Akunna a vacsorafőzéssel volt elfoglalva. Ó, milyen vad szokás az, ami ilyen szívtelen, és annyi embert tesz boldogtalanná! Akunna maga sem tudta hogyan történt, egyszer csak ott állt Csike mellett. Ujjaik sem érintették egymást de a fiú közelsége máris erőt adott neki. A barátok és a szomszédok az anyját vigasztalva bizonygatták, hogy Akunna csupán gyerekesen viselkedik; ha majd idősebb lesz. megváltozik, és többel fog törődni az anyjával. Okonkuo első felesége, vagyis
