Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-11 / 24. szám

ahol az ingázó munkások elhelyezését oldják meg — a kávézóval, mely a művelődési ház legjövedelmezőbb „bevételi forrása". Ebben az épületben van a nyugdíjasklub, és itt kapott helyet a Palóc klub is.

Leszálltunk, no nem Dantéval a pokolba, hanem a 18 lépcsőfokon „Palóc" Mártával az alagsori klubba; sötét folyosó, iroda, klubszoba. A berendezés: huszonhárom fotel, hét szék, két könyvszekrény, egy tárgyalóasztal. ..

— Ilyen állapotban volt a klub akkor is, amikor idejöttél-?

— Nem, sokkal rosszabban. Amit látsz, az az első munkám. A könyveket úgy szedegettem össze, de ezt ne írd meg, mert a könyvtárból valók! Ahhoz, hogy egy kicsi életet lehelhessünk a klubba, sürgősen szükségünk lenne társasjátékokra, asztalokra, és legalább a lemezjátszót megcsináltathatnák. TV-készülék sem ártana, akkor a kocsma helyett ide jönnének a fiatalok meccset nézni...

— Márti, általános alannyal fogalmazol: megcsináltatnák, jó lett volna, nem ártana... De kitől vársz segítséget, ki a patronáló szervetek? És ki a „szükségünk, lehessünk" többes száma?

— Tulandonképpen „mi" a SZISZ helyi szervezetéhez tartozunk, de függetlenített klubként, mert én a fizetésemet a járási népművelési intézettől kapom. A kultúrház „nekünk" (a klubnak, ezért a többes szám), ahogy a Palóc klubnak is, csak helyet ad.

— A pénzt, amivel gazdálkodhatsz, amelyen előadókat hívhatsz, kitől kapod?

— Villanykörtére, WC-papírra, magnókazettára a kultúrház ad, az előadókat pedig szintén ők rendelik meg központilag.

— Egyáltalán, milyen programokat tudsz csinálni, mivel csalogatod be az embereket? Vannak-e törzstagok, „konstant" embereid (a klubvezető matematika-fizika szakos, azért a „szakkifejezés")?

— Lalik László (Jimmy) egyszer önkéntesen zeneszínházat csinált. A Karaván és a Dire Straits együttest és a róluk szóló beszámolókat hallgattuk. Reis Emil pedig sakk-kört szervezett, amelyen tíztől hatvanévesig minden korosztály részt vett. Azért említem a nevüket, mert ök legyőzve a mindenkin eluralkodó közönyt, akartak és csináltak is valamit ... A klub pedig, ha gyér programmal is, de működik. Vannak olyan tagok, akik mindennap lejárnak, megkérdezik, csinálunk-e valamit, s ha igen, lehet rájuk számítani. Benicky Tibor pedig megígérte, hogy szervez egy képzőművészeti kört.

— Beleolvastam a klub éves jelentésébe, abban legalább öt szakkör volt feltüntetve, mint folyamatosan működő . . .

— Tudod, ezzel is úgy van, mint a havonta „megrendelt"

„Palóc" Márta és a kulcs

M árcius elsejétől a safárikovói Gömör ifjúsági klub új klubvezetőt kapott. Régi ismerősömet. Tudtam róla, hogy jó szervezőképességü, aktív egyéniség, amolyan perpetuum mobile, kiváncsi voltam hát, mit tudott elérni ilyen rövid idő alatt.

Szerdai napon érkeztem, bejelentés nélkül. Kovács Márta aznap nem volt a munkahelyén, mert Rimaszombatba (Rimavská Sobota) utazott gyűlésre. A klub zárva volt.

Másnap ott találtam a művelődési központban. Abban az épületben, ahol a SZISZ-klub is helyet kapott, működik — pontosabban működne — a városi könyvtár, amely a könyvtárosnő betegsége miatt két hónapja zárva tart; a szálloda —

íme a klub ■ ■

(Mi újság a klubban, Márti?)

központi előadókkal. Papíron léteznek ... De azt ígérhetem, hogy jövőre csak a valóban elvégzett munkánkról lesz szó a jelentésben. Meg tudod, az is furcsa, hogy nekem azokról a hónapokról kellett jelentést írnom, amikor itt sem voltam, sőt még arról a hónapról is, amikor köztudottan senki sem állt a klub élén, zárva volt.

Megkérdeztem Brauer Józsefet, a városi népművelési központ igazgatóját, mi a véleménye a klub — Kovács Mártával „fémjelzett" — kéthónapos működéséről, és megkértem, meséljen a klubról „történelméről", keletkezéséről, munkájáról. Döcögve indult a beszélgetés, talán azért, mert „nem készült", mert neki sem jelentettem be magam, és nem tudta, mit is akarhatok tőle. Az irodában mintha megállt volna az idő. A falon 1 982-es naptár, az asztalon, a földön hatalmas papírhalmok, szemmel láthatóan nem átmeneti jelleggel...

— Járásunkban ezen a klubon kívül még négy másiknak van fizetett klubvezetője; a rimaszombatinak (Rimavská Sobota), a hnúsfainak, a jesenskéinek és a tisovecinek. A mi klubunk 1978 óta működik, bár lehet, hogy egy évet tévedek. (Az igazgató három évet tévedett, mert a klub krónikájában már 1975-ös bejegyzéseket is találtunk. A szer. megj.) Sólymos Anna, Káli Aladár és Ádám György voltak az eddigi vezetői. Hogy jobban működne, mint korábban, arról nem nyilatkozhatom, hiszen Kovács Márta még csak egy hónapja van itt, az első hónap ugyanis próbaidőnek számított. Most még „betanul".

— Tud-e neki valaki segíteni abban, hogy kihez forduljon, ha ő maga akar előadókat meghívni? Mit hogyan kell keresztülvinnie, milyen a hivatalos út, mert szerintem a legnagyobb probléma, hogy a „sok bába közt elvész a gyerek", főleg ha a bábák folyton „mossák a kezeiket".

— Nézze, nekem a szálloda, a kávézó és az egész épület igazgatása a feladatom, és tudtom szerint a klubvezető konkrét javaslattal, igénnyel még nem is fordult hozzám, ígérhetem, ha tudok, segítek. Az előadókat a Szocialista Akadémián keresztül kell megrendelni és a tiszteletdíjat is ők fizetik. Hogy régebben valakik másképpen is hívtak volna meg előadókat? Nem tudom .. . Berendezést pedig mi nem tudunk adni, mert évente összesen negyvenezer koronát kapunk fenntartási célokra. Ebből kell a már említett reprezentatívabb részlegeket is „futtatni". Különben is, a klub a SZISZ helyi szervezetéhez tartozik, kérdezze meg talán dr. Ondrej Slezákot, a SZISZ városi szervezetének elnökét. Őneki egyébként is szívügye a klub.

Ondrej Slezák nagyon elfoglalt ember, orvos és SZISZ-elnök is egy személyben. Éppen rendelt. Mikor végre megérkezett, a témát hallva magától kezdett beszélni. Elmondta, csodákat várnak attól, hogy hat év után újra megalakították a SZISZ helyi szervezetét. A hat vállalati és iskolai SZISZ - szervezet mellett ezután tömöríteni tudják azokat a fiatalokat is, akik valamilyen oknál fogva nem tartoznak egyikhez sem. A klub ezeknek a fiataloknak lehetne elsősorban a találkozási helye. Megemlítette azt is, hogy az egész város helyhiánnyal küzd, nincs egy olyan termük, ahol nagyszabású rendezvényeket, ünnepélyeket lehetne tartani.

— Nem gondolja, hogy a fiataloknak talán ez nem is nagyon hiányzik? Ekkora passzivitással én még nem találkoztam olyan városban, ahol ennyi iskola, ennyi fiatal van. Itt van a gimnázium, a mezőgazdasági műszaki középiskola és a ruhagyár szakmunkásképzője ... Ezek a fiatalok helyiség és külső segítség nélkül is kezdeményezhetnének. Miért nincs — csak példákat említek — amatör színjátszócsoport, tánccsoport stb.?

— Kérem, ne ítéljen meggondolatlanul, nem a hibákat, a szemmel látható hiányosságokat akarom mentegetni, pusztán egy-két speciális dologra hívnám fel a figyelmét. Igaz ugyan, hogy a városban sok a fiatal, de nagy részük a hét végén hazautazik, ugyanígy a „mi” fiataljaink közül is sokan csak hétvégére jönnek haza. És nagy gond a szakemberhiány is. Aki vezethetné, művészetileg is irányítaná, s mellesleg menedzselné is ezeket a csoportokat. A klubbal kapcsolatban csak annyi, hogy Márta előtt — ahogy már mondtam is neki — hatalmas lehetőségek vannak, ha megtanul velük élni, akár jól is működhet ez a klub! Nem lehet mindent az érdeklődés hiányára kenni akkor, amikor az érdeklődést fel sem keltjük! Jobban kell propagálni az egyelőre kevés számú programot, megtalálni azokat az embereket, akik tudnak segíteni, és elérni, hogy akarjanak is ...