Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-04 / 23. szám

CSALÁDI

Az egy két éves kisgyermek, de talán a szülők életében is nagy esemény, amikor a kicsi bölcsödébe kerül. A biztonságot nyújtó családi fészekből jött, a világgal most ismerkedő apróság a bölcsődében számára eddig ismeretlen emberekkel és ismeretlen helyzetekkel találja szemben magát. Hogy hogyan képes alkalmazkodni, beilleszkedni a közösségbe, az függ a szülőtől, nevelőtől egyaránt, akárcsak a gyermek egészséges testi és szellemi fejlődése is. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Csicsay Valériával, aki több évtized tapasztalataival felvértezve igazán illetékes ez ügyben. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) mintabölcsöde vezetőjeként nemcsak az egészségügyi szakközépiskola diákjainak — a jövendő gondozónőknek, ápolónőknek — a gyakorlati oktatását kíséri figyelemmel, hanem a járás összes bölcsődéjét ellenőrzi, szakmai, módszertani, szervezési tanácsot, segítséget nyújtva az ott dolgozóknak. Érkezésünkkor örömmel újságolta, hogy ezentúl segítségére lesz újdonsült munkatársa, Dömény Éva fiatal pszichológus is.

— Mi a véleménye az iskolapadból kikerülő nővérkékről? Képesek arra, hogy a nap nagyobb részét itt töltő gyerekeknek megadják azt a gondoskodást, szeretetet, amelyet a kicsik igényelnek?

— Az egészségügyi szakközépiskolások kéthetes gyakorlatra járnak hozzánk, s a kész nővérek is nálunk vizsgáznak. Amikor először megjelennek itt nálunk, az az első kérdésünk mindegyikükhöz, hogy szeretik-e a gyere keket. Mert anélkül, hogy szeressék őket, nem lehet ezt a munkát végezni. Van, aki női mivoltánál fogva természetesnek érzi ezt. De akadnak olyanok is, akiket rá kell erre vezetni. Volt egy nővérke, akit egyszer a strandon „meglestem". Láttam, hogy türelmetlenül bánik a gyerekével, zavarja öt annak jelenléte. Másnap elbeszélgettem vele, igyekeztem rá hatni, persze nem árultam el, hogy előzőleg megfigyeltem a viselkedését. Ma talán ő az egyik legjobb gondozónő. Kritikus vagyok a nővérekhez, ezért talán egy kicsit félnek is tőlem, de így tanulnak.

— Nem gondolja, hogy sok szülő különféle okokra

hivatkozva talán túl korán adja gyermekét bölcsődébe? \

— Ez nagyon összetett dolog. Az állam fizet a szülőnek azért, hogy az gyermekét otthon nevelhesse. De sokszor az anya félti az állását, a munkakörét, siet újra munkába állni. S vannak olyanok is, persze, nem sokan, akik szinte menekülnek vissza a munkahelyükre, mondván, jobb helyen van a gyerek a bölcsödében. Ha van olyan szülő, aki rendszeresen utolsóként jön a gyermekéért, azt igyekszünk meggyőzni, legyen többet a kicsivel, foglalkozzon vele. Mi a gyerek viselkedésén le tudjuk mérni, hogyan bánnak vele otthon. Volt olyan gyerekünk, hogy ha feléje nyúltunk, mindig összerezzent. Beszéltünk a szüleivel, s kiderült, hogy otthon verik a kicsit.

— Nagyon sok édesanyának okoz gondot bölcsődés gyermeke gyakori betegsége. Mit gondol, megelőzhető-e legalább a betegségek egy része a nagyobb odafigyeléssel, törődéssel ?

— Biztos, hogy a szülők is sokat tehetnének, de nem csak rajtuk múlik. Hogy mást ne mondjak, érzi, milyen hideg van itt? A fűtési idénynek vége (május első napjaiban jártunk ott), 14—15 fok van a helyiségekben, mégsem hajlandók fűteni. A gyerekek melegítőben játszanak.

De visszatérve a szülőkre, arra, hogy ők mit tehetnének gyermekük egészsége érdekében. Nagyon gyakran tapasztaljuk, hogy a szülök agyonöltöztetik a gyereket. Mi állandóan eddzük a gyerekeket, ahogy melegszik az idő, kigomboljuk a kabátjukat, levetjük a pulóverüket. S ha már igazán jó idő van, akkor az alváson kívül minden kint történik a szabadban. De ez nem elég. a szülőknek is ki kell vinniük a gyereket a levegőre. Télen gyakran szólok nekik, hogy miért kocsiban tolnak, vagy miért szánkón húznak, mondjuk egy két és fél éves gyereket. .Engedjék, hogy szaladjon, hemperegjen, hiszen a kezeslábasban nem fázhat meg, sőt, ellenállóvá, edzetté válik! A koszt is fontos. Mi a bölcsödében, hogy megelőzzük a sok betegséget, gyakran adunk a gyerekeknek csipketeát mézzel, gyümölcsöt, zöldséget.

— Szóltunk már arról, hogy a nővérek a szülőt helyettesítik. Érdekelne, vajon milyen a kapcsolat a szülő és a bölcsőde dolgozói között, illetve hogyan viszonyulnak a szülők a bölcsődéhez.

— A szülőnek előre tudnia kellene, hogy otthon marad-e a gyermekével, vagy bölcsödébe adja-e, s Így kellene neki magának is felkészülnie. Amikor először jön hozzánk a szülő, végigvisszük a bölcsődén, hogy lássa, hova, milyen környezetbe kerül majd a gyereke Persze

van, akit ez nem érdekel. De nekünk meg kell nyerni a bizalmukat, hogy nyugodtan mehessenek munkába, azzal a tudattal, hogy gyermekük jó kezekben van. Voltak olyan szülők, akik nem értették, az első napon miért csak egy fél órára vesszük be a gyereket. Kérdezték, milyen törvény van erre. Az volt a válaszom, hogy a természet törvénye. A legtöbben megértik a fokozatos szoktatás szükségességét. Eleinte minden délután izgatottan kérdezik: sírt-e a gyerek. Megnyugtatom őket, az a jó, ha sírt, mert az azt jelenti, hogy jó az otthoni légkör, csak itt még nincs bizalommal az új környezet iránt.

— Sokat beszélünk a családi munkamegosztásról. Segítenek-e az apukák, járnak-e a bölcsődébe gyermekükért ?

— Nagyon jó tapasztalataink vannak az apukákkal. Volt olyan szülői értekezlet, amikor többen voltak, mint az anyukák. Nagyon helyesek, érdeklődök, sokat kérdeznek, s csodálkoznak, hogy például a pelenkáról való leszoktatás, a biliztetés milyen gond, és nem is olyan egyszerű dolog.

— A bölcsődében a gyerekeket rendszeres életmódhoz szoktatják. Nem okoz ez eleinte nehézséget, hiszen annyiféle családi hátterű gyermekről van szó?

— Minden szülőt megkérdezünk, mi a gyermek napirendje, mikor szokták etetni, lefektetni stb. Arra törekszünk, hogy ne csak nálunk szokják meg a rendszerességet, hanem otthon a szülők is így alakítsák ki napirendjüket. Ezenkívül persze nagyon fontos, hogy kiismerjük a gyereket, s ha valami szokatlant tapasztalunk, megtaláljuk az okot, miért teszi ezt vagy azt. Volt egy gyerekünk például, aki az első napokban nem akart kijönni a sarokból, ott állt, és a függönyt szorongatta. Aztán az anyukától megtudtuk, hogy otthon éppen ilyen függönyük van. Ez jelentette a gyermek számára a biztonságot, amíg meg nem szokta új környezetét. De van olyan gyerek is, aki csak úgy tud aludni, ha a kezében tartja az otthonról hozott kis törülközőt, rongyot. Ezt meg kell engedni, hiszen így érzi magát biztonságban.

— Mások a bölcsődések, mint a többi hasonló korú gyermek?

— Ezek a gyerekek önállóbbak, de némelyikük bizony önző. Meg kell őket tanítani arra, hogy másoknak is odaadják a játékokat. Emlékszem a hatvanas évek elején egy-egy játék jutott minden gyereknek, de nem volt veszekedés. Ma a gyerekek térdig járnak a játékban, de nem értékelik annyira.

— A mintabölcsőde, amelyet vezet, nagyon jól felszerelt, szép a környezet is, az épületeket körülvevő füves terület, a sok fa, a kicsi farönkök, a mászókák. Vajon a többi bölcsőde is ilyen?

— Nem mindenütt ilyenek a körülmények. Van olyan bölcsödé a járásban, ahol ötven gyerek szorong egy két-három szobás lakásban, s nincs kert sem, legfeljebb egy kis udvar a forgalmas út mentén. De el kell mondanom, hogy annak idején mi is a semmiből indultunk. Alig volt valamink, mindent magunk készítettünk, festettünk a szülők, diákok segítségével. 1968-ban nyílt meg ez a bölcsőde, magunk fásítottuk a területet, ma már hüsölhetünk a lombok alatt. Mindig azt magyarázom az új bölcsődevezetőknek, ne várják fentről a pénzt, a segítséget, csinálják meg maguk. Ehhez csak az kell, hogy valóban szeressék a gyermekeket. Mert mi a gyerekekért vagyunk, akik nagyon vágynak a szeretetünkre, vagy akár csak egy simogatásra.

BERTHA ÉVA

A gyerekeket szeretni kell