Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-04 / 23. szám

nevű katonája, akit elfogtak, kénytelen volt így vallani: ..A lidicei férfiak nyu­godtan, emelt fővel és bátran mentek a halálba. Egyikük sem könyörgött kegye­lemért ...” A kivégzőosztag elfáradt, s mielőtt felégették volna a falut, pihentek és raboltak. A romokat aztán a Terezín­­ből hozatott rabok takarították el, ők ásták meg a tömegsírt. A munkaszolgála­tosok és a német utászok június végéig kb. húszezer órát dolgoztak, amíg Lidicét a földdel valóban egyenlővé tették s helyét felszántották. A nők és a gyermekek különböző kon­centrációs táborokba kerültek. A kicsi­nyek közül azokat, akiknek „nem volt szükségük különösebb gondoskodásra” — szám szerint kilencvenen voltak — a lodzi koncentrációs táborba szállították, közülük nyolcvanketten kerültek gáz­kamrába. A „fajvédő” teszteket csak na­gyon kevesen állották ki, s kerültek né­met családokhoz, mint Aniőka Hafnová, aki egy berlini családban nevelkedett, s nem sokkal a háború után úttalan utakon vergődött haza. Vagy Véra Vokatá, aki csak négy év után ért haza, és Márie Dolezalová, aki évek múltán ismert ma­gára a lidicei gyerekek csoportképén, de akkor már egy szót sem tudott az anya­nyelvén ... Lezákyból két kislányt talál­tak a fasiszták átnevelésre alkalmasnak, a hároméves Jarmila és az egyéves Marie Stutlíkovát. Jarmilából Camila Peetl lett egy berlini családban, Mariéból Rosema­rie Ascher egy hamburgi gyermektelen házaspárnál. Őket a Nemzetközi Vörös­­kereszt találta meg s hozta haza. A lidicei nőket Ravensbrückbe szállí­tották, onnan Lublinba. végül Ausch­witz-Birkenauban kötöttek ki. HatvankL lencükből a háború után mindössze üzen­­öten láthatták viszont szülőföldjüket. A csehszlovák állam úgy döntött, hogy az új Lidicét a régi fölött építi fel. Az építésben nemzetközi ifjúsági brigádok is segítettek. Albert Schweitzer, Fidel Cast­ro, Andersen Nexő dán író. a francia partizánok, Rosa Thälman — az egész világ ujjongva üdvözölte az új Lidicét Szeretnénk azzal befejezni e sorokat, hogy a mai Lidice a béke Lidicéje. De nem az. Marie Jarosová. a helyi nemzeti Bizottság közismert elnöke, egyike a megmenekülteknek, elmondta, hogy az utóbbi években nemcsak „jámbor” turis­ták látogatják a falut, az emlékművet. A kis múzeumban, ahol megfordult Romes Csandra, Luis Corvalán, Angela Davis és sok száz és ezernyi látogató, például tavaly is röplapokat találtak: horogke­reszttel, hibás cseh nyelven odavágott fenyegetéssel: „Most csak turisták va­gyunk, de nemsokára visszajövünk s most már az egész Csehországot tesszük majd a földdel egyenlővé, mert itt mi leszünk az urak.” Marie ezzel búcsúzott: A mi békestafétánk úgy ment végig az országon, mint egykor a fasiszta brutali­tás vihara. Itt. Lidicében írtuk be mi, az itteni asszonyok, az utolsó bejegyzést, azzal, hogy a tokajíki felhívást kiegészí­tettük Július Fuéík szavaival s így őrizzük meg a jövendő nemzedékek számára: „A felégetett falvak intenek: Emberek, legyetek éberek!” LÁNG ÉVA Fotó: L. Lisicky Lidicében 1985. április 20-án éppen­­hogy felszippantotta a napsütés a hajnali ködfoszlányokat, az autóbuszok már on­tották magukból a csoportokat, Cseh- és Morvaország minden kerületének, járá­Felszállt a köd, ragyogó napsütés fogadta az emlékező asszonyokat itt volt — itt van — itt lesz ban szinte tucatszámra estek falvak áldo­zatul a fasiszták megtorló akcióinak, eze­ket nem kürtölték világgá. A Csehszlovák Távirati Iroda már 1942. június 10-én' eléggé terjedelmes hírt tett közzé Lidicé­­ről, „a faluról, amelynek lakossága a megcáfolhatatlan bizonyítékok szerint segédkezett Reinhardt Heydrich SS­­Obergruppenfúhrer elleni merénylet vég­rehajtásában ...” A hírügynökségek az egész világba szétröpítették a közleményt, amely min­denütt a váratlan villámcsapás erejével hatott. A. Szovjetunióban megalakult csehszlovák hadtest katonái új tankjukat Lidicének nevezték el. Manuel Avila Ca­­macha államelnöke javaslatára a mexikói főváros közelében egy új települést ke­reszteltek át Lidicére. Az Egyesült Álla­mokban Stem Park Gardens városka szintén felvette ezt a nevet, amit F. D. Roosevelt elnök levélben üdvözölt. A világ különböző részein kis és nagy váro­sokban utcákat, tereket neveztek el Lidi­­céről. például Brazíliában, Chilében, Ve­nezuelában és másutt. Sőt, voltak olyan esetek, hogy újszülött leánygyermekek a „Lidice” keresztnevet kapták. „Lidice Shall Live” — „Lidice élni fog!” — ezzel a jelszóval az angliai Staffordshire bányászai mozgalmat hir­dettek meg, és megkezdték a gyűjtést Lidice háború utáni újjáépítésére. Az akció nemzetközi bizottságát olyan sze­mélyek fémjelezték, mint Makszim Litvi­nov. a Szovjetunió egyesült államokbeli nagykövete, La Guardia, New York vá­ros polgármestere, Albert Einstein. Char­lie Chaplin. André Maurois, Franc Wer­fel és még számos világhíresség. Még sok-sok nevet, akciót, mozgalmat lehetne felsorolni, amely bizonyította: a fasiszták az ellenkezőjét érték el annak, amit akar­tak. Ez a dráma Európa szívében erőt öntött a habozókba, hitet adott a hitetle­neknek, egyesítette az antifasiszta erőket. Az illegális Rudé právo az első évfordu­lón, 1943 júniusában többek között ezt írta: „A nemzet meggyilkolt vértanúinak áldozata nem volt hiábavaló ... Európa azóta lerázta magáról a rettegést, növek­szik az ellenállás, a bátorság és a szabad­ságba vetett hit...” A világ ekkorra már tudta, hogy a hitleri fasizmus óriási, félel­metes masinériája nem legyőzheteten. sának, a felégetett falvaknak képviselőit. A keskeny mezei úton kettesével-hárma­­sával indultak el az emberek a világ legegyszerűbb, és ezért legszívbemarko­­lóbb háborús emlékműve felé: a lidicei férfiak tömegsírját őrző magas szálfenyő kereszthez, melynek két ágát a múlandó­ság és az örökkévalóság valahol egymás­ba olvadó fájdalmával fogja át a tövisko­szorú. A tömegsír szélén gyűltek a koszo­rúk, épült a kegyelet vérpiros virágbari­kádja. Az Internacionálé és „Az elesett forradalmárok indulója” nemcsak annak a néhai százhetvenhárom lidicei férfinak szólt, hanem mindazoknak, akik négy­­évtizeddel ezelőtt itt vagy ott. akárhol elestek a szabadságért vívott harcokban. A visszafelé vezető úton beszélgettünk a könnyezőkkel, a soha nem felej tőkkel, a lidicei és lezákyi asszonyokkal. így történt: a lidicei férfiakat tízesével sora­koztatták föl, mindegyikükre három-há­rom puskacső szegeződött. A sortűz után ismét tízen indultak sorba állni a földön fekvők elé. Tizenhétszer dördültek a ki­végzőosztag puskái, mindössze néhány óráig tartott. A Gestapo egy Wiesmann

Next

/
Thumbnails
Contents