Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-06-04 / 23. szám
£&&&&&&&&£ ■■ -r-'r - &s& A felégetett falvak intenek: Emberek, legyetek éberek! Végállomásához érkezett másfél év után a tokajíki nők békestafétája: Lidicébe. Itt helyezik el a kis múzeum többi relikviái közé. bizonyítékául annak, hogy hazánk asszonyainak, leányainak békevágya határtalan, s hogy egy új háború meggátolásáért minden áldozatra készek. Jóval az esti nagygyűlés kezdete előtt érkeztünk, üres volt még a művelődési ház, szinte néptelen a széles, ama június 10-ének nevét viselő főutca. Az egyforma házak kiskertjeiben kinyílottak már a tulipánok, szív alakú kelyhük pirosán lüktetett, a karcsú, fehér nárciszok úgy hajbókoltak a ragyogó aranyeső dús bokrai felé. mint mesebeli elvarázsolt királykisasszonyok. Az április végi alkonyat sugárkoszorút vont a táj köré. a csend mélységes mélyébe ilyenkor születik a zene és a dallam és a tavaszi fű sarjadásában az élet verhetetlen ereje duzzad, s ebben a dús zöld színpompában fényes hátú bogárnép hordja-viszi a verset, a rímet, amit a széltől, a szellők suhanásából ellesett. Ezen a gyönyörűségesen szép lapályon állt az egykori Lidice. Az emlékműtől lefele indulva az új fű takarásából kilátszik itt is, ott is egy-egy ház alapja, alacsony kőtábla jelzi öt nyelven, hogy itt állt a Horákék gazdasága, itt meg a Stfíbmy-porta, ott a templom, amott az iskola ... Nem tudom, hány nemzedékig, hány emberöltőig tartott, amíg itt felépültek az otthonok, a gazdaságok, meddig tartott, míg annak a 483 embernek ez a falu jelentette a világ közepém, a szülőföldet, a hazát, a biztonságot. Csak azt tudom, hogy elpusztításához, a földdel egyenlővé tételéhez elég volt egyetlen egy nyári nap. 1942. június 10-e. A világtörténelem leggyászosabb eseményeinek kulisszatitkaiba tekintve, mindig a legmegrendítőbb a közvetlen kiváltó ok képtelen banalitása. Lidice esetében ez egy közönséges kis szerelmes levél volt az. A Prága melletti Slanában levő „Palaba” gyárba érkezett a fendes postával és Pála gyárigazgató úr asztalára került, aki mint lelkiismeretes besúgó, a magánleveleket is felnyitotta és elolvasta. Márpedig ez magánlevél volt, a boríték sarkában ott állt, kinek szól: „Andulka, 210-es üzem szám”. Ez állt benne: ..Drága Anicka! Bocsáss meg. hogy ilyen későn írok . . . Amit meg akartam tenni, megtettem. Azon a sorsdöntő napon valahol a tabánidban (régi kladnói munkáskolónia — a szerk. megjegyzése) aludtam. Egészséges vagyok. Viszontlátásra ezen a hé-Bányászfiatalok, SZISZ-tagok, pionírok, katonák díszőrsége a tömegsírnál ten, és aztán már soha többé nem találkozunk. Milan" Pála igazgató úr azonnal akcióba lépett, mert a levélkét hat nappal a Reinhardt Heydrich ellen elkövetett sikeres merénylet után keltezték. S ekkor már folyamatban volt a hírhedt „heydrichiáda”. a terror, a megtorló és megfélemlítő akciók sorozata. A levélügy kivizsgálását a kladnói Gestapo főnöke. Thomsen, maga irányította, annál is inkább, mert kiderült, hogy a lányt nem is Andulkának. hanem Marie Maruszáknak. a fiatalembert nem Milánnak, hanem Václav Ríhának hívták. Mindkettejüket többször kihallgatták, s ők be is vallottak mindent, vagyis a szerelmi viszonyuk árnyoldalait, a körülményeket, amiért szakítaniuk kellett. Csak ez a vallomás maradt fönn. amelyet később sem igazolni, sem cáfolni nem tudott senki, mert mind a ketten még a háború vége előtt meghaltak a koncentrációs táborban. E kihallgatások során hangzott el Lidice és a Horákék neve. Ők és egy másik lidicei család, a Stííbmyék már amúgyis gyanúsak voltak, mert mindkét családból egy-egy fiú még harminckilencben átszőj kött a határon, s azóta semmi hír sem érkezett róluk. A Gestapo feltételezte, hogy a Horak-fiú valamelyik külföldön megalakult csehszlovák hadtestben szolgál, s mint ejtőernyőst „dobták” vissza előkészíteni a Heydrich elleni merényletet. Az ügyről ekkor már nemcsak Prágát, hanem Berlint is tájékoztatták, sőt magát a Führen is. Rövidesen megérkezett a tömör, egyértelmű parancs; négy pontban a lidicei tragédia forgatókönyve: 1. Minden felnőtt lidicei férfit agyonlőni! 2. Minden lidicei nőt koncentrációs táborba szállítani! 3. A „nordikus rassz” kritériumainak megfelelő kisgyermekeket átnevelésre elhelyezni német családoknál! Marie JaroSová, a lidicei helyi nemzeti bizottság elnöke, akit az egész ország ismer, még ma is fáradhatatlanul, lankadatlanul viseli legszebb s legnagyobb tisztségét: a béke harcosáét ... 4. A falut felégetni és a földdel egyenlővé tenni! Lidice és Lezáky tragédiáját természetesen nem az a levélke okozta, a banális szerelmi ügy csupán az a bizonyos véletlen volt, az ürügy, mely éppen kapóra jött. hogy beindítson egy gépezetet, amely egy régen papírra vetett, a legapróbb részletekig kidolgozott tervet volt hivatott szinte „menetrendszerűen” végrehajtani. E nagyszabású tervnek egyik fontos része volt Csehország lerohanása, majd a térség „pacifikálása”, s ezután a „cseh kérdés végső megoldása” — a cseh „Entlösung" — következett volna, vagyis az ország letörlése Európa térképéről. Reinhardt Heydrich, a Sicherhesitdienst (Biztonsági Szolgálat) főnöke, mint a Cseh és Morva Protektorátus kormányzója. 1941. szeptember 27-én foglalta el Prágában hivatalát, s azonnal munkához látott. Kezdeti sikerei azzal a reménnyel kecsegtettek, hogy a cseh nemzet likvidálása majd a tervezett ütemben halad. Csakhamar azonban észre kellett vennie, hogy a német hadianyag-ellátás e fontos bázisa nem a legbiztonságosabb „hátországa” a hitleri fasizmusnak, s minél erősebb a terror, annál erősebb az ellenállás is. Lidice kiirtásával a hitleri fasizmus az egész világ előtt megfélemlítő, erőfitogtató példát akart mutatni. S jóllehet Ukrajnában, Lengyelországban. Jugoszláviá-
