Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-21 / 21. szám

’MzTHukceves

őszén alakult, mint a Bratislavában tanuló magyar fiatalok művészegyüttese. Tényleges működését lelkes hangulatú toborzó-szervező megbeszélések előzték meg a Krim kávéházban. Eleinte patrónusok nélkül működött, önigazgató és önfenntartó volt 1957-ig, amikor állami támogatásban részesült. Felügyelő szerve először a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség lett. 1969-től a Kulturális Minisztérium közvetlen irányítása alatt tevékenykedik félprofiként.

Jelenleg tizenhat fizetett alkalmazottja van az Ifjú Szíveknek az igazgatót, az adminisztrációt, a koreográfust, a karnagyot, sofőrt... mindenkit beleértve. A zene- és énekkar, valamint a tánckar tagjai — a művészi felkészültség különböző fokától, az együttesben eltöltött időtől függetlenül — egyformán, a félhivatásosoknak kijáró „havi juttatásban" részesülnek. A zenekar az egyetlen részlege az együttesnek, ahol a felvétel előfeltétele a profi szintű hangszertudás, de ezek a konzervatoristák vagy más együttesben is szereplő muzsikusok sem honorálhatok másként, mint az énekkar és a tánckar műkedvelői.

A harmincadik évforduló idején a tagság megoszlása a következő: ötvenöt énekkaros, harminckét zenekari tag és ugyanennyi táncos. Ennek a nem kevés muzsikálni, énekelni, táncolni szerető fiatalnak a kétharmada diák, középiskolás vagy egyetemi, főiskolai hallgató, a többiek dolgozó fiatalok. Kuriózumként találhatók még olyan „öreg" tagok is, akik több mint egy évtizede hűségesek „a Szívekhez", mint Szerda József, Horváth Lajos, a kórus oszlopos tagjai, valamint Alexander Ferenc a zenekarban. Az együttes

Mindig ünnepelünk valamit. Vannak pirosbetüs, vagy sátoros ünnepeink, évfordulóink, írók, költők, zeneszerzők jegyében eltelő, rólunk elnevezett éveink. Jubileumok, „többszázgyertyás" torták, tűzijátékok teszik színessé hétköznapjainkat. Ilyenkor egy kicsit bűnbánóan, egy kicsit bocsánatkérően ünnepeljük „agyon" élő, vagy hagyatékában továbbélő nagyjainkat, művészeinket. Az évforduló rájuk irányítja a reflektorokat képletesen és a valóságban is.

Jupiter-lámpák kereszttüzébe került az idén az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes is. Premierek, fellépések, cikkek, kritikák, visszaemlékezések születnek gyors egymásutánban róla.

(A kis ördög azonban itt incselkedik bennem. Vajon hány újabb öt—tíz évnek kel eltelnie ahhoz, hogy észrevegyük: azért ők folyamatosan, évfordulók előtt, után és közben is dolgoznak.)

Jubileumkor méltatni szoktunk. A hibák, a hiányosságok háttérbe szorulnak, az izzadságszagú hétköznapokról nem illik beszélni. Így viszont a csak premierekre járó, megemlékező cikkeket olvasó laikusban nem alakulhat ki teljes kép az Ifjú Szivek valóságos munkájáról, múltjáról. Próbálkozzunk meg most egy rendhagyó megemlékezéssel, amely nem az ünnepeltrői vagy jót, vagy semmit stílusában íródott.

Az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes 1955

vezetősége is bővelkedik „veteránokban". Az igazgató dr. Kulcsár Tibor az alapító tagok közé tartozik, a karmester Karaba Gyula több mint húsz éve. Kovács Kálmán karvezető tizenöt éve vezeti a zenekart illetve a tánckart.

Mivel e krónika szerzője még meg sem melegedett az együttesben, a múltról, a hagyományok, szokások eredetéről csak forrásmunkákból szerezhet tudomást. Még szerencse, hogy a huszadik jubileumra Csikmák Imre, az együttes egykori tagja megjelentetett egy könyvecskét, amit dr. Kulcsár Tibor, az együttes jelenlegi igazgatója kölcsönadott, mondván, ebben az első húsz évről minden benne van. Ha minden nem is, de nagyon sok minden érthetővé válik a különböző művészeti ágazatok vezetőinek lassan már megsárguló nyilatkozatából.

A bennfentesek bizonyára hallottak már az együttesen belül kifejlődött két különböző irányzatról, és annak enyhébb vagy hevesebb konfrontációjáról. Az egyik irányzat képviselői a népművészet, a paraszti kultúra fejlődését lezártnak tekintik, legfőbb feladatnak tartják annak megőrzését, felelevenítését — ragaszkodva az eredeti hagyományokhoz. A másik irányzat zászlóvivői csak az átdolgozott, a stilizált formában tálalt művészetet tartják a mai kor embere számára egyedül érthető művészetnek.

Kvocák József, az együttes koreográfusa erről s ennek kialakulásáról így nyilatkozott:

„A hatvanas évek derekán az együttes műsorában a hagyományostól eltérő, korszerűbb formanyelvvel kifejezett tánckompozíciók is megjelennek. A tánckar szereplésére is jellemző az útkeresés." (Az útkeresés természetesen érintette mindhárom művészeti egységet, de a tánckarnál csapódott le leglátványosabban.)

A koreográfus akkori nyilatkozata szerint az eltelt húsz év alatt a tánckar munkája három korszakra osztható. Az első, a falu múltját felelevenítő táncok csoportja: Váskatánc, Martosi pillikézés stb. A másol