Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-23 / 17. szám
A szájas legény s a csodálatos fej Élt egyszer egy ifjú, szülei igen tehetősek, s vagyonuknál csak vajszívük volt nagyobb. A kényeztetett legénynek akkora szája volt, hogy messze vidéken rettegtek tőle. Vén anyókákat csúfolt ki ráncaikért, gyermekeket, amiért gügyögnek, a felnőtteket pedig, mert benőtt a fejük lágya. Szóval semmi se volt jó neki. Mivel szüleinek egyetlen szem gyermeke ő volt, anyja, apja mindent ráhagyott. „Majd csak megjön az esze" — gondolták. Megfeledkeztek arról, hogy a tüske is ifjan hegyeződik szúrósra, no meg: aki várakozást vet, bizony károsodást arathat. Egy nap összezördültek, s a viszketős talpú legény elhagyta családját. Útközben is azt folytatta, amit otthon abbahagyott. Az emberek hol nevettek rajta, hol fejüket csóválták. „Nem lesz ennek jó vége." Ment, mendegé/t a fiú, s a nagy királyság városának kapuja előtt hirtelen megtorpant. Egy fejet látott kiszögezve. Rémülten hebegte a legény: — Hogy... hogy kerültél ide? — A szám az oka, hogy ide kerültem. Mindig az emberi száj a bűnös — mondotta a fej már-már csúfo/ódva. A csodás látomást a fiú el akarta mondani a királynak. A király hallgatta, hallgatta, s nagy szemeket meresztett. — Hogy mereszti a szemét! — tört ki a fiúból iménti természete. Erre a király roppant megharagudott. A LEGKISEBB ÓRIÁS Nyugat-afrikai népmesék Páskártdi Géza feldolgozása — Nem elég, hogy hazudsz, még orcában is vagy! — Nem hazudok, felséges király — szeppent meg először életében az ifjú. — Jól van. Hé, katonák, kísérjétek ahhoz a fejhez ezt a legényt. S ha igaz, hogy beszél, engedjétek szabadon, ha nem, jól korbácsoljátok meg. A szájas legény hetykén felnevetett. — Vállalom, felséges király, hiszen az a csudálatos fej valóban megszólalt. Elvitték a katonák, s a legény oda szólt a fejnek: — No, ismételd csak el, amit nékem mondtál. Hanem a fej néma maradt. Megijedt erre a legény. Kérlelni kezdte, de az egyre konokabbul hallgatott. Erre a katonák korbácsolni kezdték az ifjút, aki közben könyörögve kiáltozott: — Szólalj már meg az istenért! S amikor már-már e/a/é/t a fájdalomtól, a fej ismét megszólalt: — Hagyjátok abba! A fiú igazat mondott. Te pedig ne feledd el: most csak a bőröd bánta meg, amit a szád mondott, ám legközelebb a fejed is megbánhatja. Csak akkor beszélj, ha előbb százszor meggondoltad. A katonák szélnek eresztették a legényt, aki azt se tudta, hogy rohanjon hazafelé. Azóta is alig hallani a szavát. Ezt a mesét Szárihunnak a Bagoly mondta, hogy okítsa a minden lében kanál nyulacskát. — Miért szól annyi mese nálunk az emberekről ? — kérdezte a bölcs baglyot Szárihun. — Náluk meg rólunk regélnek. Ha az állatokról szóló mesékből tanulhatnak az emberek, mi is okulhatunk a róluk szóló történetekből. Meg aztán állatmeséik jobban hasonlítanak rájuk, mint ránk. A mi embermeséink pedig ránk hasonlítanak jobban. Ha az ember meséjében oroszlán szerepel, nem haragszik meg érte az emberkirály. Ha a mi mesénkben egy emberkirály szerepel, nem őrről meg érte az állatkirály. Hát ennyi az egész. (nőié) Kedves Barátaim! Mit szóltok ehhez a nevető csoportképhez? Öregek, fiatalok, aggastyánok és gyerekek, macskák és kakasok itt aztán jól megférnek egymással. Akárcsak a mesében! Eltaláltátok! A képen valóban egy mese látható. Az aranytojás című lett népmese szereplői, a bábok és az azokat életre keltő gyerekek, a komáromi (Komárno) Béke utcai iskola Napsugár bábcsoportjának tagjai. Rendezőjük Szép Erzsébet, tanító néni. Az előadásukat megnézhetitek Dunaszerdahelyen (Duna jská Streda), a június 1!—15-én tartandó Du na menti Tavaszon. A híres fesztiválra — amely 1985-ben éppen jubilál, tizedik alkalommal rendezik meg a városban — az idén immár nyolcadszor jut el a komáromi Napsugár. Annak a bábcsoportnak, amelyik még nem döntötte el, hogy legközelebb milyen előadással ejtse ámulatba közönségét, ajánlom figyelmébe A legkisebb óriás című könyvet. Afrikai népmeséket gyűjtött benne egybe Páskándi Géza. Ezek a nagyon érdekes, titokzatos történetek biztosan elnyerik még a legszigorúbb zsűri tetszését is.
