Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-16 / 16. szám
A tavasz érkeztével lassan felocsúdunk a tél fázós dermedtségéből. Behunyt szemmel nyújtjuk arcunkat az áhított napsugár melengető simogatásának. A levegőben ibolya illata száll, és fel-felhangzik a kékcinege „nyitni kék", nyitni kék"' nászdala. A hozzánk téli zimankóban is hő madár kis csőrét tágra nyitva küldi énekét, a hunyorgó, életet megújító Nap felé. A bolondos április elseje a madarak napja is. Ilyenkor az itthon maradt, házunk táján és a szabad térségek csalitjaiban meghúzódó madarak megkezdik új otthonuk építését. A fagyos napok vendégei visszahúzódnak északibb költőhelyükre. Hazatérnek azok a költöző madarak is, amelyek április folyamán lakásunk környékén, a közeli vízpartok berkeiben bukkannak fel. Védenceink nemcsak énekükkel örvendeztetnek meg egyre gyakrabban bennünket, hanem fiókáik számára megkezdik a növényi kártevő rovarok gyűjtését is. Ez a közvetlen mezőgazdasági haszon is közrejátszott abban, hogy gerinces állataink közül éppen szárnyas barátaink védelme tekinthet vissza a leghosszabb múltra. Tehát az érzelmi okok mellett gazdasági jelentőségük is számottevő és szinte felbecsülhetetlen. Madárvilágunk védelme ezért elválaszthatatlan része természeti környezetünk védelmének. A madarak igen nagy rovar és gyommagpusztító képességének biológiai magyarázata gyors anyagcseréjükben rejlik. Csak így tudják biztosítani a repülő életmóddal kapcsolatos kimerítő izommunka energiáját. Jellemző rájuk a magas, 40—42 °C testhőmérséklet is. Ennek állandó fenntartásához, az elhasznált energia pótlásához sok táplálékra van szükségük. Több kistermetű énekesünk — a királyka, az őszapó, az ökörszem — egy nap alatt olyan mennyiségű rovart képes elfogyasztani, mint saját testének súlya. Éppen ezért madaraink a mező- és erdőgazdaságok, háztáji növényeink örökké izgő-mozgó orvosai. Ennek bizonyítására sorolom fel az alábbi tényeket. A széncinege az év folyamán több költésbeli fiókái etetésére százezer különféle kártevőt hasznosít. A fecske fészkelése idején félmillió rovart kap el a levegőben, gyűjt össze az épületek környezetében. A kakukk óránként legalább száz, fákat károsító hernyót tesz ártalmatlanná, és nagy mennyiségű rovart szednek össze a fácánok, fürjek, fakopáncsok és a meg nem nevezett énekesek százai. Ragadozóink közül a macskabogoly havonta nyolcvan-százharminc rágcsálót zsákmányol, a vörös vér cse pedig a nap folyamán legalább tíz darabbal lebben a fészkére. A ragadozó madarak száma az utolsó évtizedekben Európa-szerte csökkent. Ez a csökkenés elsősorban vegyi védőanyagok — pl. peszticidek — elterjedt használatával hozható kapcsolatba. Nagyon nehéz megállapítanunk, hogy hány énekesmadár pusztul el vegyszertől mérgezett rovarok és egyéb kártevők fogyasztása miatt. Azok a példányok, amelyek szervezetében felszívódik a méreganyag, megbetegedésük idején elrejtőznek, az alig lézengőket pedig felfalják a ragadozók. Kicsi az esély az elhullott madarak megtalálására. A rosszul vagy túlzottan nagy mennyiségben alkalmazott vegyi védekezésen kívül az énekesek pusztítását a nem kívánatosán felszaporodott hamvas varjú, szarka és szajkó is előidézi. A hamvas varjú a mezőkön ekék után járva megtizedeli a földből előkerülő kártevőket, de kifosztja a pacsirta, ökörszem fészkét, elpusztítja a tojásokat, fiókákat egyaránt. Madárfészkeink hasonló fosztogatója a szarka is, de a szajkó sem kivétel. Ritkításuk a vadászszövetségek közreműködésével indokolt. A vetési varjak sokat tesznek rovarpusztító tevékenységükkel kultúrnövényeink védelmében, de a mezőgazdaságban nemigen kedvelik őket. Ezek ugyanis nemcsak különféle pajorokkal, káros rovarokkal táplálkoznak, de kárt okoznak a vetésekben is. Vitatják még ma is, vajon hasznuk vagy káruk nagyobb-e? Persze, gyérítésüknél nagyon körültekintőnek kell lennünk, ugyanis a nálunk telelő varjak nagy tömegei a
