Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-02 / 14. szám

A hozzánk meglehetős késéssel eljutott Viszockij-nagylemezen 12 dal hallható, olyanok, mint a Búcsú a hegyektől. Lírai dal, A zsiráf. Reggeli torna. Ének a lélek­vándorlásról, Nulla-hetes interurbán stb.A jelentős történelmi évforduló kapcsán hadd jegyezzem meg, hogy két roppant szuggesztív háborús témájú dala is szere­pel ezen a lemezen, noha ő maga a háború idején mindössze hét esztendős volt. A felvételek közül öt egyébként még mono, ami szintén azt jelzi, hogy Viszockijt nem kényeztette el ajánlataival a lemezgyár. Öt éve, fiatalon ment el ez a nagy moszkvai dalnok, de ma is elevenen hat. Katona Klári egy szép dallal adózik Viszoc­­kij emlékének most megjelent nagy­lemezén. Bereck József Kalamitás Korunk egyik jelentős cseh filmrendező­jének, Vera Chytilovának Kalamitás című filmje 1982-ben készült, mintegy a húszé­ves rendezői munkásság művészi összege­­zőjeként. A világszerte ismert és elismert filmrendező 1962-ben fejezte be tanulmá­nyait a prágai filmművészeti főiskola ren­dezői szakán, s már első játékfilmje, az 1963-ban készült Éva és Vera a Porreba Termi-i fesztiválon rangos elismerésben részesült. Művészetét erősen meghatároz­ta és meghatározza a valóság éles megfi­gyelésével párosuló szociális és érzelmi érzékenység, amelyet átsző sajátos képi világa, vizuális fogalmazásmódja. A Kalamitást az éppen kiégő emberi kapcsolatok és emberek állapotrajza uralja, s az ebből fakadó tehetetlenség és bizony­talanság. „Mindenkinek szüksége van tá­maszra és biztonságra. Kell egy ember, akiben bízni lehet" — hangzik el a filmben. De nem találtatik ilyen ember. Mindenki hazudik a másiknak, mi több, önmagának is, esetleg teljesen közömbös a másik iránt. Önmagukban fölvállalt szerepeik követke­zetlensége képtelenné teszi őket arra, hogy környezetükben s önmagukban rendet te­remtsenek, ezért rendíthetetlen önáltatás­­sal az intézményesített rendtől várnak or­voslást érzelmi kiúttalanságukra. Nem egy konkrét embertől, akit erényeivel, hibáival együtt vállalni kellene, nem a mélyebb emberi kapcsolatokból várják a megvál­tást, hanem a tulajdonképpen megfogha­tatlan, fiktív hálózattól. Ennek megtestesí­tője a vonat, amelynek minden szereplőt el kellene vinnie, ki kellene mozdítania élete holtpontjáról, s amelynek vezetőülésébe végül a film főhőse kerül. A vonat, az önáltatás szerelvénye természetesen meg­reked egy hótortaszban, betemeti a lavina, utasai képtelenek kiszabadítani önmagu­kat, mert még ebben a katasztrófahelyzet­ben sem tudatosítják az egymásrautaltság szinte már tapintható kényszerűségét. A film záróképe a gyermekeké, akik új utat taposnak a szűzi hóban, ám ezek a gyerkőcök — Chytilová kegyetlen érzékle­­tességgel mutatja, mint csavarják le a já­tékbaba fejét — már megmételyezettek. Bennük van már a rossz, amit sikerült ellesniük a felnőttektől. S hogy mégsincs más kiút, mint bízni az őszinteségben és a szeretetben, arról a gyermekek látványa sugallta remény beszél. Jelenésük távolról idézi Fellini Édes életének záróképét, amelyben az életét vakvágányra vitt újságí­ró a tengerparton megpillant egy lányt, akinek mosolya maga a bizalom. A várva várt... Világi Oszkár TV-MUSOR BRATISLAVA április 5.: 9.00 Életünk krónikája 9.20 Na­pocska 10.30 A csillagok is csehül beszél­nek 16.00 Rövidfilmek 16.55 Az élet múze­uma, II. rész; Régészeti lelet a domicai barlangban 17.50 Kosicei Kormányprogram 18.30 Nők — harcban a szabadságért 18.40 Életünk krónikája — 1959 20.00 Winnetou, 6. rész 20.55 Svatopluk szakács zavarban van, 4. rósz 22.05 Offenbach; Banditák, operett 23.25 Vajákos, 1. rész II. műsor; 18.40 Megsebzett bolygónk, 11. rész 20.00 Fiatalok Tévé-klubja 21.00 Miku­lás Galanta, portréfilm 23.05 Zenei kalei­doszkóp 23.10 Mozgolódás a csillagok kö­rül, holland film április 6.: 8.30 Pionírok műsora 10.00 A zöld völgy barátai 10.35 Nők magazinja 11.25 Winnetou, 6. rész 13.55 Kamerával az úton 14.15 Hegyek, erdők, rétek 14.40 Március sportja 17.00 Velünk versenyez 17.15 Szóval és kamerával 18.15 Népdalok 18.40 Népi mesterségek Morvaországban 20.00 Portré a szocialista munka hőséről 20.30 Rubik-kocka, bűnügyi történet napja­inkból, tévéjáték 21.55 Sport 22.10 Offen­bach: Banditák, II. rész 00.30 Vajákos, II. rész Vasárnap. 22.10 — Bűntény nápolyi módra II. műsor: 8.30 A föld sója, szovjet filmsoro­zat 10.00 Ökölvívás 15.55 Találkozás szov­jet művészekkel 16.45 Danny, USA film 18.15 Kovácsolt örökség 18.40 Megsebzett bolygónk, 12. rész 20.00 Sz. Mihalkov: Re­gék, vers 20.10 Az utolsó pillanatban, film 21.55 A dzsessz mérföldkövei április 7.: 8.30 Gyertek velünk 10.40 Zeman őrnagy 30 esete 12.00 Zöld katedrák 12.20 A frydeki várban 13.15 A király és a madár, francia rajzfilm 15.15 Pingvinek szigete 16.05 Osztravai gyors, cseh film 17.25 Rumburak 18.15 Népdalok 18.30 Szeretet­tel adott húsvéti tojás 20.00 A. Plávka: Város a Dunán, vers 20.10 Karnyújtásnyira, tévéjáték, I. rész 20.55 Találkozunk Vyslni­­ben 21.50 Sport 22.05 Háromszor Marcello Mastroiannival — Bűntény nápolyi módra, olasz film II. műsor: 10.00 Háborús napló 10.35 Petr­­zalka—Slovan, bajnoki labdarúgó-mérkőzés 15.50 Fiatalok Tévóklubja 17.20 Filmmozaik 18.30 Megsebzett bolygónk, 13. rész 20.05 Sporthírek 21.30 Antik örökség április 8.: 8.30 Meséről mesére 9.00 Berdi szőnyege, mesejáték 10.10 Mennyi szépség! 10.20 Mesejáték 11.40 Kék ég alatt 12.25 Vük, magyar rajzfilm 14.20 Kaleidoszkóp 15.25 Híres kislány, tévéjáték 16.50 Lehető­ség ... 17.30 Rumburak, II. rész 18.50 Éle­tünk krónikája — 1960 20.00 I. Stodola: Ha az ünnepelt sír, szatirikus tévéjáték 21.35 Örök szépség 22.26 A mozi és én — Zdenék Podskalsky vallomása II. műsor: 10.00 Kocúrkovo, tévéjáték 11.20 K. L. Zachar nemzeti művész emlékezik 17.00 Pionírok magazinja 17.30 Sárosi visszhangok 18.30 A heti események ma­gyar nyelven 20.00 Pillantások a látóhatárra. IV. rész 20.30 Zenés műsor 21.30 Moulin felügyelő. Igen, főnök — bűnügyi filmsorozat április 9.: 9.30 Autó-motorsport 10.00 Kar­nyújtásnyira, tévéjáték, I. rész 16.10 Felfede­zések nyomában 16.50 Fejezetek a történe­lemből 17.35 Kelet-szlovákiai Magazin 20.00 Legenda az élő holtakról 22.50 II. műsor: 17.25 Híres nemzedékek öröksé­ge 17.50 Az okos kovács, lett mese 20.00 Fiatalok Tévéklubja 22.10 Ragadozók pavi­lonja, szlovák film április 10.: 9.20 Óvodások műsora 9.45 Legenda az élő holtakról 11.30 Új könyvek 12.10 Élet a természetben, NSZK természet­film 16.05 Pionírok magazinja 17.05 A tu­domány és technika világa 17.45 Sport 18.40 Életünk krónikája — 1961 20.00 Publicisztikai műsor 20.40 A sült krumpli illata, szovjet film 22.10 Kényelmesen — szórakoztató műsor 22.40 II. műsor: 17.40 Szénégetők dalai és táncai 18.10 Házam, utcám, városom 20.00 Mint két gerlice, komédia 20.30 Házam, utcám, városom 22.10 Műterem, a TV képzőművé­szeti folyóirata április 11.: 9.30 A tűzhányók szigete, doku­mentumfilm 9.50 A sült krumpli illata 16.55 Kamerával az úton 17.25 Szondák 18.30 A Jezerka stúdió 20.00 Karnyújtásnyira, tévé­játék, III. rész 21.10 Túléltük Buchenwaldot, dokumentumfilm. 22.10 Orgonazene II. műsor: 17.05 „Bújj, bújj, zöld ág" 17.25 NDK film 20.00 A Napkirály kertje, doku­mentumfilm 22.10 Kupamérkőzésekből BUDAPEST április 5.: 8.35 Szünidei matiné 8.55 Miénk ez a cirkusz! 10.50 Kisfilm 16.35 A rövid­filmstúdiók műhelyéből 18.00 Ablak 20.00 Visszavágás, amerikai tévéfilm 20.50 A hét műtárgya 20.55 Panoráma 22.00 Sörgyári capriccio, csehszlovák film II. műsor: 18.30 Csörgősipka 18.40 Don Quijote, spanyol rajzfilmsorozat 19.10 Mes­terművek, műalkotások 20.20 Négy évtized plakáton 21.05 Játékfilm április 6.: 8.30 Német nyelvű nemzetiségi műsor 8.50 Deltácska 9.10 Meséről mesére 9.35 Szép tájak 9.55 Tüskevár, 4. rósz 13.30 Kalandozás a növényvilágban 13.55 Női kézilabda IHF-kupa döntő 15.15 A to­jásfestés művészete 15.35 Pályán maradni 16.20 Útravaló 16.55 Ötven év filmslágerei 17.40 Öröm nézni... 18.15 Tájak, városok, emberek 20.00 Vers mindenkinek 20.05 Szombat Esti Filmkoktél — Zenés cirkusz, francia film 21.10 Meghökkentő mesék Go­lyóbiztos kombináció 21.35 Jane Doe, ame­rikai tévéfilm II. műsor: 17.20 MAFILM-magazin 17.30 Asztalitenisz Világbajnokság 18.40 TV- egyetem — Az ókori Hellász 20.00 Német tavasz, osztrák tévéfilm 22.05 A Prince együttes műsora április 7.: 8.30 Óvodások filmműsora 8.45 Deltácska 9.05 Kisasszony az ablakban, len­gyel kalandfilm, 1. rész 10.35 A Furfangos csecsemő, bábopera 11.30 Csillagok kül­dötte, csehszlovák filmsorozat 13.35 Nem­zetközi tornászbajnokság 14.55 Műsorain­kat ajánljuk 14.55 Katonák kérték 17.05 Pro libertate 18.00 Delta 19.00 A HÉT 20.05 Tessék választani, játékfilm II. műsor: 16.50 Asztalitenisz Világbajnok­ság 19.05 Balettcipő 20.00 Mexikói passi­ójáték, francia film 21.15 Telesport 22.35 Kálvária április 8.: 9.05 Az állatok farsangja 9.30 Kisasszony az ablakban, lengyel kalandfilm. 2. rész 9.35 Love story, angol film 11.00 Bors néni 14.45 Skatulyácska királykisasz­­szony 16.15 Etil rózsája, angol film 17.55 Sztárok a gyerekekért 20.05 Megvirágzott a diófa 20.40 Kaviár és lencse, tévéjáték Vasárnap, 10.35 — A furfangos csecsemő II. műsor: 19.05 Rákóczi nyomában 20.00- A nagymama receptjei, csehszlovák komédia 20.45 Savaria Kupa április 9.: 9.00 Miénk ez a cirkusz! 10.55 Az istambuli vonat, magyar—olasz film 16.40 Összefüggések 17.40 A nyelv világa 18.30 Diagnózis 20.00 A halál archívuma, NDK film, II. rész 21.00 Stúdió '85 II. műsor: 18.30 Regionális adások 19.00 A barokk Latin-Amerikában, olasz filmsorozat 20.00 Ki vagyok én? 20.50 Autó-motorsport 21.30 Nyolc halálos lövés, finn film április 10.: 9.50 Delta 10.15 Az isztambuli vonat 11.20 Kisfilm 16.30 Kisfilm 16.55 UEFA-kupa labdarúgó-mérkőzés 20.00 Kék fény 21.05 Szó, zene, kép 21.55 Jövendő­mondó II. műsor: 17.00 Zsebtévé 18.00 Fókusz 18.40 A Pécsi Körzeti Stúdió adása 19.30 Zenés műsor 20.00 Gondolkodó 21.35 Ma­gyarország—Jugoszlávia, úszóverseny április 11.: 9.15 Az isztambuli vonat 10.20 Kisfilm 17.00 Perpetuum mobile 17.40 A Szegedi Körzeti Stúdió adása 18.30 Tele­sport 20.00 Szíves kalauz — József Attila születésének 80. évfordulója 20.50 A négy szépség, angol tévéfilm 21.40 Hírháttér II. műsor: 18.40 Bábfilm 19.10 Dokumen­tumfilm 20.00 Gyümölcsöző életút, spanyol komédia 21.05 Most és itt 21.30 Magyaror­szág—Jugoszlávia, úszóverseny v A TV a műsorváltoztatás jogát fenntartja! A társadalomnak — a családnak — önmagunknak Új formában folytatódik nöszövetsé­günk mozgalma Az ítélet jogerős Beszámoló egy tárgyalásról Athéni séta Görögországi útirajz Meghittebb az esküvő Polgári szertartások Bátkán (Batka) Európa közepén ... A korszerű autópályákról Kosztüm és felöltő Tavaszi divat Három ötlet — a lakásban (nő 19)

Next

/
Thumbnails
Contents