Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-10 / 2. szám

a fiatal ország valóban fiatalos lendülettel formálja, alakítja önmagát. Hiszen Latin-Amerikában elsőként itt indult meg az írástudatlanság felszámolása, s az új társadalmi rend rövid fennállása alatt az analfabetizmust hatvan százalékról négyre csökkentette! Határkő volt ebben a munkában 1961, amely Kubában a „nevelés éve" volt. Határkő, bár csak egyetlen lépés az iskolarendszer megreformálásában, a művelődés mindenki számára hozzáférhetővé tételében, az iskolalátoga­tás mindenkire kiterjedő jogának elérésében. S az iskolák! Sok-sok pénzt emésztenek fel, s rengeteg az országban az új iskola; vannak iskolák fényűző villákban és rideg kaszárnyák­ban is. Az újonnan épültek gyakran a természet ölén találha­tók, felszerelve a tanuláshoz-neveléshez nélkülözhetetlen eszközökkel, sportpályákkal, úszómedencékkel, diákszállás­sal és természetesen megfelelő közlekedési hálózattal. S e rövid idő alatt elért sikerek nemcsak az iskolahálózatra jellemzőek, az egészségügy területén is legalább ennyire jelentős változások történtek. Új kórházak épültek, a legmo­dernebb felszerelésekkel gyógyitanak-vizsgálnak bennük, az orvosképzés pedig igényes és gyors ütemű. A forradalom utáni első esztendőben a rfiintegy hatezer kubai orvos fele elhagyta az országot, vagy feladta hivatását. Mára a veszte­séget már pótolták, sőt az egészségügyi ellátásban egyre több szakorvos vesz részt, s az ezredfordulóra számuk eléri a 65 ezret. Talán a fokozott gondoskodásnak, orvosi ellátásnak is köszönhető, hogy az 1956-os átlagéletkor — 54 év — 1977-re 72 esztendőre nőtt, s ez az adott övezetben a legmagasabbak közé tartozik. Persze a kubaiak szerint ebben nagy szerepet játszott a létbiztonság növekedése is. Az áruelosztás országszerte egyenletes, mindenkinek, minden­ből egyformán jut. Ma már itt sincsenek gazdagok és szegények, s olyan véleményeket is hallottam egyszerű emberektől, hogy ök már a kommunizmusban élnek, hiszen mindenkinek van elegendő étele, van lakása, ruhája, dolgoz­hatnak és tanulhatnak — még külföldön, a többi szocialista országban is —, és senki nem zsákmányolja ki őket. A nők élete is alapjaiban változott meg. A forradalomig a háztartás kötötte le őket, nem végezhettek közéleti tevékeny­séget, most szinte minden munkaterületen megtalálhatók a gyáraktól a szolgáltató vállalatokig. Kuba összes foglalkozta­tottjának 36 százaléka nő, a közép- és főiskolát végzett alkalmazottaknak pedig 53 százalékát alkotják. Jelentős tehát, amit az egyenjogúsodásuk terén elértek. Igaz, az ország gazdasági helyzete még csak négyhónapos fizetett szülési és gyermekgondozási szabadságot tesz lehetővé, viszont az egészségügyi gondoskodás ingyenes, és ingyenes az oktatás is, beleértve a felsőfokú intézményeket is. Ingyen kapják a tanszert, a tankönyveket, az egyenruhát még a főiskolások is. A kubai nőszövetség — élén Vilma Espin de Castróval — ma jelentős tényezője a politikai és közéletnek, nagy létszámú tömegszervezet, amely segít megoldani a nők és családok helyzetével, a gyermekneveléssel, a munkakörül­ményekkel és népjóléti vívmányokkal kapcsolatos feladato­kat. Emellett persze fő feladatának a világbéke megőrzéséért való harcot tartja. S ennek szolgálatában állnak a tömegtájé­koztatás eszközei. De a televízió, a rádió, a film és a színház hozzásegítették Kuba népét a kulturális fellendüléshez is, mert mindenki számára elérhetővé tettek jelentős értékeket. És nagy figyelmet szentelnek hagyományaik ápolásának. Aki igazán mélyen meg akar ismerkedni e nép mentalitásával, ■.............. I I feltétlenül látnia kell legalább egy karneváli forgatagot, vagy legalább a Tropicana színház egy előadását. Táncaik elbűvö­lik az idegeneket, ők pedig pezsgő temperamentummal járják. Szinte hirdetve, mennyire szeretik az életet. És még valamit feltétlenül meg kell néznie a Kubába utazónak: Varaderót. A Mexikói-öbölbe benyúló luxus stran­dot, mely 18 kilométer hosszú, s egykor az amerikaiak birtokolták. Ma a finom homokon, a pálmák és trópusi növények árnyékában, szórakozóhelyeken, sportpályákon az egyszerű kubaiak töltik szabad idejüket. A 150 kilométerre fekvő Havannában pedig — ebben a csaknem kétmilliós városban — a sok-sok fiatalt kell észre­venni. Mert a fiatalokat itt tárt kapuk várják mindenütt. Sokan töltenek be vezető beosztást gyárakban, üzemekben, mező­­gazdaságban, s mind műveltek, tele erővel, akarással, lendü­lettel, melyet talán a forradalomból hoztak magukkal vagy mindenképpen attól örököltek. És azért lehet ilyen töretlen a lelkesedésük, mert eddig még nem csalódtak. A forradalom után Fidel Castro azt ígérte népének, hogy — az alapvető szociális vívmányokon túl — minden család kap majd televí­ziót, hogy művelődhessen, jégszekrényt, hogy a hőségben mindig legyen hideg italuk, és hintaszéket... Havana utcáit járva, be-betekintve az ablakokon, melyeket legtöbbször csak zsalu, kovácsolt rács véd — s ugyanúgy az ajtónyitásokon is — szinte mindenütt látok hintaszéket. Sőt, a legtöbb lakásban nem is egyet... Hát így váljék valóra minden ígéret, terv, elképzelés! Ezzel a kívánsággal köszönök el Kubától és újdonsült barátaimtól. ELENA GÍRETHOVÁ 7. A havannai Nationál­­szálló 2. Havanna állandóan épül-szépűl: új torony­­házak. amelyekben szállodák, hivatalok, lakások vannak 3. A Karíb-tenger bárso­nyos homokpartját a külföldiek is szívesen keresik fel 4. Az épület, amelyben egykor Ernest Heming­way élt és alkotott, ma múzeum 5. Az úszómedence szo­ros tartozéka minden szállodának, játszótér­nek, sportpályának és villának 6. Sztrelíciabokrok díszí­tik a parkokat, a lakó­házak környékét Fotó: Cincura M. (1, 3, 4) Ordódy É. (2, 5, 6) (nŐ9)

Next

/
Thumbnails
Contents