Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-10 / 2. szám
A Karib-tenger gyöngyszeme — gyakorta emlegetik így az amerikai kontinens első szocialista országát, mely immár huszonöt esztendeje halad a fejlődés maga választotta útján. A napfény, a parkok, virágok, pálmák és kaktuszok mellett az először itt járót a régi építészeti stílusok — főleg a spanyol — máig megőrzött remekei kápráztatják el, a csodálatos villák, melyek közt még véletlenül sem akad két teljesen egyforma, s hatalmas kertek, melyekből nem hiányozhat a fürdőmedence. És persze Havanna, a főváros, másik arca: a modern mai építészet remekei. Mindenütt széles, világvárosi utcák, tele autóval. És mindenütt rengeteg gyermek. Vidámak, gyönyörűek. Mondják, hogy Kubában gyermekkultusz van, hogy a kubaiak szeretik a gyerekeket, ezért aztán sok a gyermekük. Persze, okosan szeretik és nevelik is őket, parkokat, játszótereket, sportpályákat, stadionokat építenek nekik, hogy a városokban is legyen elég életterük... Az iskolásokat már messziről felismerhetjük egyenruhájukról, mustársárga nadrágjukról-szoknyájukról, fehér ingükről-blúzukról, piros úttörőkendöjükröl. Különös látvány s valamiféle kubai „specialitás", hogy a nők az utcán hajukat szép ízlésesen tarka csavarokra csavarva viselik, legtöbbjük kendőt is köt, bár szép számmal láthatók kendő nélkül. Mondják, jó okuk van rá, hogy ezt tegyék. A levegő eléggé nedves, a társasági élet pedig itt akkor kezdődik, amikor a tűző napsugarak lehanyatlanak a láthatáron. S este minden nő szép, ápolt akar lenni, tetszeni akar... Mint szerte a világon. Az első találkozás ezzel az országgal kellemes, de főképp különleges élmény. Bár november volt, napfény és meleg fogadott bennünket. Az emberek itt nyugodtak, megfontoltak, úgy tűnik, soha sehová nem sietnek, alaposan megízlelik az élet minden ízét. Az idegen pedig aki más élethez szokott, csodálkozva összegezi tapasztalatait. Ráébred, hogy Kubában kultusza van az iskoláknak, a művelődésnek is, hogy ez (nős)
