Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-12 / 7. szám
KUCKÓ KEDVES BARÁTOM! Annyi hó, jég és hideg volt a télen, hogy már kezd csaknem elegünk lenni belőle. Azt csinálták ilyen esetben régen, hogy megigézték a tavaszt, a jó időt. Mi az, hogy megigézni? Varázsigét kell mondani, bűbájos szavakat, s erősen kívánni, hogy legyen. Például, tavasz, jó idő. Komolyabb igézéshez persze még mágikus cselekedetek is kellenek, de hát ezt már külön iskolában kellett tanulni régen a garabonciásoknak, boszorkányoknak, bűbájosoknak, tudós embereknek is. Tavaszt igézni viszont minden zoboralji fiú és legény tudott. Ilyenkor farsang tájban ketten-hárman társultak, és nagy bunkósbotokkal körbejárták a falut, minden háznál elénekelték a „Sardó gyüjjön, meleget hozzon ..." Tavaszigéző köszöntőt. A bunkósbotokkal a negyedek ritmusát verték ki. Tanuld meg te is ezt a köszöntő dalt, hogy mi lehet az a sardó, annak meg járj utána, aztán amit megtudtál, írd meg a Kuckónak! ŰÍXd^nJiAy Sardó gyűljön, meleget hozzon ! Giusto Mi-cso-da-i me-le-get? Nyá-ri me-le-get. Hej. szé-kecs-ke ba-kocs-ka sző-lő vé-gén dom-bocs-ka. A ko-lo-nyi lá-nyok mind a víz-be fúl-tak, le-gyen ke -tek-nek! Ki-ve-rem be-lő-le ü-szó-köt, kon-kót. min-den-fé-le ga-zot. /Iz ördög ajándéka Egyszer a paraszt ült az utcán. El volt gondolkodva, egyik feléről másikra hajtotta a fejét. Semmi szórakozni valója nem volt. Egyszercsak arra jött az ördög. Azt mondja neki: — Te! Hát min gondolkozol? Hát nincs semmi szórakozni valód? Hogy nincs. — Hát én hozok neked olyan valamit, hogy mindig lesz mivel szórakoznod. Megörült az ember. Egyszercsak az ördög hozott egy nagy nyaláb palántát. Azt mondja: — Ezt ültessétek el. Háromszor fogok jönni, addig a palánta megnő, de ha addig se találjátok ki a nevét, akkor elviszlek. Közbe-végbe megjött az ördög. — Na, kitaláltad már, hogy mi neve a palántának ? Hogy még nem. Megjött másodszor is. — Már tudod, mi a neve a palántának ? Nem. — Na már most ha harmadszor jövök és akkor se fogod tudni, akkor elviszlek. Mert akkor már nem érdemied meg, hogy legyen mivel szórakoznod. Hát akkor meg voltak ijedve az ember és az asszony, hogyan is fogják kitalálni. Akkor az asszony bebújt a dunnába, bemézezte magát, a dunnából a toll mind ráragadt Jött az ördög. Az ajtóban állt az ember. Várta. Mikor az ördög odament, az asszony kifutott, neki a palántáknak. Azt mondja az ördög: — Hallod, fogd meg azt a szörnyeteget, mert még összetapossa a dohányt! Akkor azt mondja az ember: — Na most már tudom, hogy ez a dohány. így aztán megmaradt a dohány is, meg az ember is. Teltek múltak ám az idők, jöttek rosszabb esztendők. Nem volt pénz, nem volt dohányra való. Akkor megintcsak összeveszett az aszszony az emberrel, mert hát sokszor kellett volna menni dolgozni, de hát még nincs a dohány! Addig nem tudott az ember elmenni dolgozni, míg nem volt dohány. Mert azelőtt azokat a pakli dohányokat adták. Akkor aztán úgy összevesztek, azt mondja neki az asszony: — Vitt volna el az ördög a dohányoddal együtt, legalább nem kéne most veszekedni érte. A mesét elmondta Szitásné Tankó Emerencia néni Jókán (Jelka)
