Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-19 / 47. szám
Egész úton azon törtem a fejem, vajon milyen lehet Gotlieb Ildikó. Bevallom annak alapján, amit a Szlovák Vadászszövetség dunaszerdehelyi (Dun. Streda) járási bizottságán hallottam róla, teljesen másnak képzeltem. Azt hittem, hogy egy megtermett, marcona amazon fog várni, de Ildikó semmiben sem különbözik a mai húsz év körüli lányoktól. — Nos igen, a hobbim megtévesztő — nevet nagyot, miután neki is elmondom, mire számítottam. — Én nagyon szeretem a természetet és mindent, ami a természetben van, vagy öszszefügg vele. Gondolom, ez nem lehet csak a férfiak privilégiuma! Elhatároztam, hogy vadász leszek, és kész! — Azt mondtad, vadász leszel. Ezek szerint még nem vagy az? — Nem olyan egyszerű dolog azl Erre készülni kell, mégpedig nagyon komolyan. Amikor először kivitt az édesapám magával a határba, azt hittem, majd ha korban ott leszek, veszek magamnak egy jó puskát, és én is vadász leszek. Akkor édesapám elmondta, hogy több kell majd hozzá a természetszeretetnél, bár talán ez a legfontosabb de nem elég. Tanulni is kell annak, aki vadász szeretne lenni. — Ez tehát azt jelenti, hogy... — Idén januárban részt vettem egy tanfolyamon. Utána lettem vadászjelölt. A próbaidő alatt bizonyítanom kell, hogy alkalmas vagyok a fegyvertartásra, azaz arra, hogy vadász legyek. — Hogyan lehet ezt bizonyítani? — Még a vizsgák előtt aktívan be ka peso lódni a vadászszervezet munkájába, ami nemcsak összejövetelekből vagy a gyűlésekből áll. hanem mindenekelőtt a vadállomány gondozásával kell megmutatnom, hogy érdemes leszek a tagságra. — A vizsgákra hogyan készülsz ? — A tanfolyamon sok mindent megtanultunk. A vadásznak tisztában kell lennie a természet törvényszerűségeivel, ismernie kell a vadak természetrajzát, sokat tanultunk a vadászkutyákról és a lövészet alapjait is elsajátítottuk. — Van már puskád? —■ Saját puskám még nincs, az édesapámét szoktam a lövöldénkben kipróbálni. Az igazság, hogy amíg nincs engedélyem, addig fegyverem sem lehet, így a célba lövést is csak felügyelet alatt gyakorolhatom. — Sokat kell? — Elég sokat, mert kissé még bizonytalan vagyok. Eleinte féltem is egy kicsit a puskától, de ma már nem remeg úgy a kezem, ha ravaszhoz ér az ujjam. Emlékszem, amikor először eldördült kezemben a puska, a meglepetéstől egy ideig még szólni sem tudtam. Mert más hallani, vagy nézni, amikor másvalaki lő, és más. amikor az embernek magának kell megfognia a puskát és meghúznia a ravaszt. Viszont ma már kimondott örömöt szerez nekem, főleg ha a célpontot is eltalálom. — Én azt hallom másoktól, hogy nagyon szép időtöltés a vadászat, csak egy kicsit drága. — Ez, sajnos, így igaz, de remélem, hogy megengedhetem magamnak, mert eddig is takarékoskodtam. Elég szépen keresek, ha ügyesen beosztom jut majd a vadászatra is. Viszont ez a sport — mert nyugodtan nevezhetjük sportnak is — nagyon sokat ad az embernek. Mindenekelőtt szorosan összekapcsolja a természettel, ami bizony ma százezreknek, sőt millióknak hiányzik. Nem hiszem, hogy van olyan vadász, aki esetleg haszonra számítana a vadászatból, de olyat sokat ismerek, aki talán az utolsó fillérét is feláldozná rá. Nincsenek ugyan még tapasztalataim, de úgy érzem, hogy meg is éri. — Ildikó, még hajadon vagy. Én meg kíváncsi vagyok: mi lesz, ha a férjed esetleg nem fog úgy rajongani a vadászatért, mint te? — Nem hiszem, hogy ilyesmi előfordulhatna, mert ha nem fogja szeretni a természetet. akkor nem is leszünk egymáshoz valók. Olyanhoz meg úgysem mennék hozzá, akivel nem illenénk minden téren össze. KAMOCSAI IMRE (nős)
