Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-29 / 5. szám
kereskedelem kérésére — vittek a nyitrai (Nitra) Agrokomplexre, mondván: lássák a kiállítás látogatói, hogyan bővül az áruválaszték. Nagy volt aztán a meglepetés — no meg az öröm is —, amikor megkapták a táviratot, hogy termékük elnyerte a legnagyobb elismerést, az Aranysarló díjat és „Az év legjobb terméke" kitüntetést. Ez aztán már siker! — lelkesedtek, s amikor a megrendelések is szaporodtak, már tudták, hogy „jó lóra tettek". Aztán jött a tévé országos adása, majd egy csomó érdeklődő, hogyan csináljátok, mennyi a nyereségetek, mert ez nekünk is jól jönne. — Mindenkinek szívesen elmondtuk, megmutattuk a „titkunkat", de azóta sem hallottam róla, hogy még valahol hozzáfogtak volna a tésztakészitéshez — meséli az igazgató. — Mi ugyanis nem a nyereségre törekszünk, ahogyan azt sokan gondolják. Nekünk elsősorban az a fontos, hogy asszonyainknak megfelelő munkát adjunk. A tésztakészités jórészt manuális munka, a nyereségünk alig 2—3 százalék. Hajtman István mérnök. az állami gazdaság igazgatója maga sem gondolta volna, hogy ilyen nagy sikert aratnak a házitésztával Fontos az érzés, a tudat: munkánkra szükség van, még akkor is, ha egészségi állapotunk nem engedi meg, hogy úgy dolgozzunk, mint szeretnénk. Az évek során hányszor hallottunk panaszkodni a munkába belefáradt, vagy éppen a nehéz munkától legyengült, beteg asszonyokat, hogy már nem tudnak lépést tartani munkatársaikkal, restelkednek beállni közéjük a sorba, nehogy a szomszédnak kelljen „húzni" helyettük. Pedig hogy szeretnének ott lenni ők is a többiek között, dolgozni, iparkodni erejükhöz mérten! Ezek az asszonyok többnyire részesei voltak a szövetkezetek, a közös gazdaságok megalakításának, ismerői annak az időnek, amikor még senki sem nézte és kérdezte, bírod-e, tudod-e csinálni, csak az volt a fontos, hogy meglegyen a munka. S hogy most már fáj a derekuk, lábuk, nem bírja a szívük ? Az orvos könnyebb munkát javad nekik, s ott állnak az ajánlással kezükben: mit kezdjenek vele ? A mezőgazdaságban nincs könnyű munka. Kertészet, szőlészet, dohány vagy az állattenyésztés. Hajlongás, cipekedés reggeltől estig, forró napsütésben, esőben és fagyban. A vezetőségnek sem könnyű a dolga, erkölcsi kötelességüknek érzik ugyan munkát adni ezeknek az asszonyoknak, de milyen munka legyen az? Udvarőr, mázsázó, takarító — legfeljebb e három foglalkozás jöhet számításba. De ez csak három. És mi legyen a többiekkel ? Riportutunkon legutóbb két olyan helyen jártunk, ahol ezt a problémát nagyon ügyesen oldották meg. A két példa is mutatja: lehet, ha a vezetőség valóban akarja. Csak a velejáró többletmunkát, gondot kell vállalniuk. S ha erre akad vezető, az asszonyok panasza is orvoslást talál. Székács Mária csoportvezető szigorúan ügyet a pontosságra és r Készül az ötféle levesbetét Az ünnepek előtt egy sokemeletes irodaház felvonójába egyszerre léptem be egy fiatalasszonnyal. Kezében két bevásárlótáska, tele levestésztával. Szokatlan csomagolás, hajszálvékony metélt. Nem álltam meg kérdés nélkül; honnan hozza ezt a rengeteg tésztát? — A szomszéd üzletből. Vettem a kollégáimnak is, mert pillanatok alatt elfogy.. Finom, házi tészta. Ha drága is, megéri... Bizonyosra vettem, hogy behozatalból való, a piac áruválasztékának bővítését hivatott szolgálni. Ugyancsak meglepődtem hát, amikor jobban megnéztem a csomagot. Készítője: a Dunatökési (Dunajsky Klátov) Állami Gazdaság. Valóban igaz lenne? A kérdésre már az állami gazdaság igazgatója, Hajtman István mérnök válaszolt: — Örülök, hogy tésztánknak ilyen nagy a sikere. Mert amikor megszületett az ötlet, hogy tésztakészítóssel foglalkoztassuk azokat az asszonyokat, akik nehezebb munkára nem alkalmasak, bizony nem gondoltuk, hogy ilyen bonyolult „ügybe" kezdünk. Kétféle szempontból is fontos volt ez nekünk. Az egyik: a csökkent munkaképességű nők foglalkoztatása, a másik: legalább részben felhasználni a friss törött tojásokat, amelyekből az évi 25—30 milliós tojástermelés mellett naponta van bőven. Csak hát nem olyan könnyű az élelmiszeripar munkájába kontárkodni, mint ahogyan gondoltuk. Se szeri, se száma a sok előírásnak, amit be kellett tartanunk. Legnehezebb dolgunk az országos higiénikussal volt, mégsem haragudhattunk rá, mert ekkor tudatosítottuk igazán, törvényeink mennyire vigyáznak egészségünkre, mennyi mindenre kell ügyelnie annak, aki élelmiszert akar előállítani. Az árak megszabása is sokáig húzódott, de végül megkezdhettük a „termelést". A siker aztán sokkal könnyebben jött, mint várták. 1983 augusztusában, szinte még az első csomagokból — a
