Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-29 / 5. szám

Négyszemközt Kedves Asszonyom! Tízévi együttélés után végképp elvesztette hitét a házassá­gában — írja hosszú, elkeseredett levelében. Férje még most, tíz év után is „csaknem infantilis módon" ragaszkodik az édesanyjához, aki pedig nem is lakik állandóan önökkel, mégis az ö személye uralkodik otthonukban, magánéletük, közös életük felett. Ha férje ennyi idő alatt nem jött rá a házasság ízére, ha nem alakult ki trenne az együvé tartozás érzése s a felelősség a másik személye és közös életük iránt, lehet-e még tíz év után is reménykedni ? — kérdezi kétségbe­esetten. Hm, nehéz — mondanám, s még ajánlanám, hogy próbál­jon barátoktól, kollégáktól segítséget kérni, ha még eddig nem tette, olyanoktól, akiknek a szavát respektálja a férje, hatással vannak rá. Kérje, hogy alkalomadtán esetleg beszél­gessenek vele ezekről a dolgokról, hátha rájuk jobban odafi­gyel, mint Önre. Sőt ajánlanám figyelmébe még a házassági tanácsadót is, ezeket sem csak a kezdőknek és a házasság előtt állóknak találták ki, s nem szégyen hozzájuk fordulni. De tudom, valójában nem ezzel a kérdéssel fordult hozzám levelében. Az Ön helyzete sokkal bonyolultabb. Férje rokkant Látása lassan annyira megromlott, hogy egy évvel ezelőtt munkaadója is nyugdíjazta, s az orvosi vizsgálatok eredmé­nyei szerint állapotában még további rosszabbodás várható, nem sok időn belül a teljes vakság. A nagy kérdése tehát — ha jót értem —, hogyan hagyható el az a férj, akinek mint feleségre talán nincs nagy szüksége Önre, de mint emberre, segítőtársra, gondozóra annál inkább. Mit mondhatnék ? Én nem tudnám megtenni. Mert hát mi az, hogy házasság? Nincs rá általános recept. Sokféle házasság van, ahány, annyiféle. Éppen ezért nagyon helyte­len volna, és örök csalódottságban kellene élnünk, ha az évek múlásával, életünk változásával mit se törődve, konok módon ragaszkodnánk egyféle, regényekből kiolvasott, leánykori áb­rándunkhoz. Vegyük csak sorra. Van-e hol elhelyeznie a férjét olyan körülmények között ahol nemcsak a mindennapi ételt és a tiszta ruhát kapná meg, hanem része volna sok apró figyel­mességben, netán még szeretetben is, amelyekre mindannyi­unknak, de a betegségbe bezárt embernek különösen szüksé­ge van? Nem, nincs ilyen hely. Férjének, miután lassan egészen elveszti látását nagyon csekély esélye van egy új élet kezdésére. De még az édesanyjára sem nagyon számít­hat akihez pedig nagyon ragaszkodik — talán éppen beteg­sége s annak várható következménye, az egyedül maradás miatt —, s aki mindig oly nagy gonddal demonstrálta fia iránti szeretetét. Az efféle látványos szeretet azonban nehéz helyzetekben néha egyáltalán nem „használható". S egyálta­lán, kérdéses, hogy van-e mögötte őszinte érzés is. Ha tíz éven keresztül az anyósa nem volt hajlandó észrevenni, hogy hozzáállásával mennyi bajt okozott fia életében, kétséges. Aztán meg, neki nincs saját otthona, ahová a fiát eNihetné magával. Mint írja, hol egyik, hol másik gyerekénél lakik. Férje számára rendkívül kínos lenne, ha azon felül, hogy édesanyja ellátásába sem tudna tovább betársulni a testvérek közé, még maga is valamelyik testvérnél kényszerülne élni. S Önnek van talán hová mennie? Vár Önre egy másik otthon, egy másik csatád, egy másik férfi, ahol nagyobb szükség van a gondoskodására, a szeretetére. mint itt s ahol talán magának is több megértést és szeretetet várhat? Hisz nincs ilyen hely. Még csak egy üres lakás sem sehol, hogy a mostani otthonukat ráhagyhatná beteg férjére. De túl az objektív akadályokon, elbírná-e a lelkiismerete, hogy elmenne, ki tudna-e valaha is békülni önmagával ? A férjének — bár meglehet hogy ezekben a nehéz időkben nyűgös, mint a kisgyerek, vagy éppen kötekedő és utálatos — szüksége van magára. S mert Ön az erősebb, hát Önnek kell türelmesnek és megértőnek lennie. Később talán, túljutva a mostani nehéz időszakon, a férje is észreveszi és méltányolja majd az Ön kitartását és állhatatosságát De még ha nem is! Végül is nem az elismerésért igyekszünk jók és tisztessége­sek lenni, s nem a jutalom reményében szeretünk. Valamikor bizonyára Ön is nagyon szerette a férjét, gondol­jon erre, s ha pillanatnyi kétségbeesésén és félelmein sikerül túljutnia, talán rájön, hogy bár másként, de most is szereti. S férjének Önön kívül nincs támasza. Hát kell ennyinél több egy jó házassághoz? Egy szerelmeslevél-kézbesítő jövője, avagy Klári néni gyöngyszem! — Szerelmes a fiam — mondta nemrégiben Rozi. — No, azért ne hidd, hogy most fűnek-fának elújságolom, dehogy: én bizalmasan kezelem Gergő ügyeit. Neked is csak azért mesélem el, mert ez tanulságos, embert formáló szerelem. — Gergő még csak ötéves. Az ilyen kis emberke szerelmét általában megmosolyogják, te meg azt mon­dod, tanulságos... — Persze, hiszen Gergőt jó irányba indította. Igaz, mi is besegítettünk egy kicsit... de hallgasd meg az elejétől. Mikor Anikó megszületett, Gergő, a nagy fiú, örömmel fogadta a kishúgot, és sokat segített. Naphosszat szaval­­gatott, énekelgetett neki, ha valami újat tanult, máris mondta Anikónak. Az meg gügyögött, ránevetett, s Gergő ilyenkor máris szaladt újságolni, hogy érti már a pici baba! Hát még, mikor a gügyögésből szótagokat is ki lehetett már hámozni! Gergő egyre újabb meséket talált ki Anikónak. Pár hónapja észrevettem, hogy egyre gyakrabban mon­dogatja ugyanazt a mesét. Egy bizonyos szépséges szép erdei tündérieányról, aki feltűnő hasonlatosságot kezdett mutatni a szomszédék kis Csillájával... Gergő meg királyfi, szegényember legkisebb fia lett, és megszabadí­totta minden rossztól. Erre aztán összedugtuk a fejünket Csilla szüleivel, s úgy találtuk, hogy ezt a nagy szerelmet hajtóerőként használ­hatnánk valami hasznosra. Csilla mamája elővette a Pöttyös Panni naplóját, s a két gyerek rajzokban kezdett levelezni egymással. Mikor pedig Anikó megtanult járni, ő lett a kis postás. Aztán Gergő nyaggatni kezdett, hogy tanítsuk meg írni. Azóta együtt tanulnak írni Csillával, s most már betűkkel is leveleznek. — A pedagógusok általában helytelennek tartják, ha a gyerekek iskolába kerüléskor már tudnak imi — jegyzem meg. — Én úgy hiszem, hogy az írás-olvasás alapjainak tudása nem haszontalan — igy Rozi. — Mi már megbe­széltük a dolgot a tanító nénivel, s ö is azt tanácsolta, ne törjük le bennük ezt a lelkes tudnivágyást. Remélem, az iskolai írást-olvasást is ugyanolyan kedvvel, játékosan végzik majd, mint ezt a mostanit. S ez majd Klári néninek is segítséget jelenthet a munkájában. — Itt a faluban úgy beszélnek Klári néniről, mint családtagról — mondom. — Klári néni a pedagógusok gyöngye! A többiek, sajnos, meg se közelítik, az óvónőket is beleértve... de hogy nem hátráltatják a munkáját, már az is jó. Pedig mennyit tanulhatnának tőle! El-eljár a leendő diákokhoz, szüleikhez, beszélget, játszik a gyerekekkel. így tudja meg, milyen képességekkel bír egy-egy gyerek, s ezek alapján tanácsot ad a szülőknek, hogyan foglalkozzanak a csemetével. A selypitőkkel, raccsolókkal maga foglalko­zik. Pedig ez az óvónők és a szülők közös feladata lenne... Mikor Klári néni felismerte, hogy sok családból bizony nagyon kis szókinccsel, csupán az óvodában megtanult pár versikével indítják útnak a gyerekeket, „szülői érte kezleteket" szervezett a leendő iskolások szülei számára. Sokan itt tudták meg, hogyan kell a gyerekekkel foglal­kozni. Hogy a kisgyermek legkorábbi esztétikai élményei a mozgás öröméhez kapcsolódó ritmusélmények: az altatódalok, különféle mondókák. Hogy ennek az elsődle­ges mondóka-élménynek a megléte vagy hiánya rányom­ja bélyegét a személyiség fejlődésének egészére: meglé­te elvezet egy-egy szöveg, vers, nyelv ritmusának, dalla­mának átéléséhez; hiánya mindezt megnehezíti. Össze­tett esztétikai élményt jelent, amelyből majd a művésze­tek élménye táplálkozik. — Úgy látom, alaposan megtanultátok a „leckét" — csipkelődöm. — Meg, mert érdemes volt — vág vissza Rozi. — Klári néni ugyanis nemcsak az elméletet magyarázta, hanem a gyakorlatot is: könyveket ajánlott, segített a beszerzésük­ben, sőt: velünk, szülőkkel is megtanította a játékokat, mondókákat, kiszámolókat. — Nem tartották habókosnak Klári nénit? — Eleinte bizony annak tartották. De aztán a szülök is élvezni kezdték a dolgot, hiszen ez az élmény sokuk gyerekkorából kimaradt. Felismerték, mennyire fontos mindez ahhoz, hogy egészséges szellemi légkörben nője­nek fel a gyerekek. Az ilyen gyerekek kedvvel élnek majd a nyelv fordulataival, alkotó módon tudják majd használ­ni. Azt is megtudtuk, hogy 5—6 éves korban leginkább a népi játékok erősen zenei hatású szövegeit, a találóskér­déseket, népdalokat, népmeséket, s az ezekkel rokon költői alkotásokat élvezik, fogadják be a gyerekek. Ebben a korban a gyermek megismerkedhet már klasszikusaink gyermekverseivel. Ezek a versek valóságos irodalmi él­ményt jelentenek neki, amelynek van egy sajátos vonása: az irodalmi alkotás élőszó útján jut el a befogadóhoz. Ez egyrészt közvetlenebbé és erőteljesebbé teszi a mű hatását azáltal, hogy a mű zenei elemei, melyek legin­kább alkalmasak erős és gazdag érzelmek kiváltására, közvetlenül hatnak a gyerekekre, ez a hatás viszont a közvetítő személy intelligenciájától, érzelmi gazdagságá­tól, személyének szuggesztivitásától, hangjának minősé­gétől, előadói képességeitől függ. Ezért kell magunkat képeznünk. Az eleinte húzódozók is megemberelték ma­gukat, és eljártak Klári néni „óráira", sőt később a gyerekeket is elvitték egy-egy foglalkozásra. Együtt ját­szottak, rajzoltak, énekeltek, öröm volt látni. Klári néni lesz tehát Gergő fiam első tanító nénije. S ilyen kezekbe szívesen adja az ember a csemetéjét. Bevallom, a nagy szerelemről is tud, s mert Gergő és Csilla osztálytársak lesznek, eleinte egy padban is fognak ülni. Azt hiszem, Anikó nagyon könnyen és gyorsan meg­tanulja majd mindazt, amit Gergő már tud, hiszen Gergő­nek már most annyira tetszik az iskola, hogy a nagy levelezés mellett még arra is futja az idejéből, hogy Anikót tanítgassa. HARASZTI MÁRIA Szeretnék rátalálni Huszonhét éves, 170 cm magas, karcsú, barna lány, főiskolai végzett­séggel, intelligens férfi ismeretségét keresi 35 éves korig. Jelige: „Dél-Szlovákia II" Tizenhét éves, 175 cm magas, csi­nos, jó megjelenésű vidám, barna hajú és barna szemű leány, aki kedve­li a természetet, szeretne megismer­kedni barátság céljából hozzáillő fi­atalemberrel. Jelige: „Te vagy az igazi?" Harmincéves, 171 cm magas férfi társat keres. Jelige: „Nyugat-Szlovákia" Huszonöt éves, 168 cm magas, szőke hajú. kék szemű munkáslány társaság hiányában szeretne megis­merkedni korban hozzáillő férfival. Kölcsönös szimpátia esetén házas­ság is lehetséges. Kalandorok kímél­jék. Fényképes levelek előnyben. Jelige: „Együtt egymásért II." Negyvennyolc éves, egyedül élő, lakással rendelkező, anyagiakban és lelkiekben gazdag elvált asszony ke­resi elvált vagy özvegyember ismeret­ségét 50 éves korig, akinek szintén rossz az egyedüllét. Jelige: .Jöhet a tél" (nőn)

Next

/
Thumbnails
Contents