Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-05 / 45. szám
Nem félek a szüléstől. Leküzdhetetlen kíváncsiság, szívós mindent megélni akarás van bennem. Egyik ismerősöm sok év távlatából is meghatottságtól bepárásodó szemmel meséli, hogy az volt élete legszebb éjszakája, amikor első gyermekét szülte. A másik elmondja, úgy érezte, a belső részét szakítják-tépik szét, az életet dögönyözik ki belőle. A harmadik annyira kíváncsian várta, hogy mi lesz, hogy végül semmit sem érzett A negyedik, az ötödik... Hallgatom őket Bárhogy volt is, amikor mesélnek, újraélik a múltat s szinte szirmokat bontanak közben, mint az emlékeiket szunnyadva őrző virágok. Nem is az a lényeges, amit mondanak, hanem a folyamat, ahogy ez a sokféle tapasztalat összeáll egyetlen eggyé: egy kizárólag anyai-női tapasztalássá. Valamivé, amit csak mi tudunk, csak mi tudhatunk, még ha ezerféleképpen éltük is meg. Valamivé, ami a legmélyebbről fakadó erővel fűzi szorosabbá a kötelékeket azok közt, akik gyermeket hoztak a világra, anélkül, hogy ezzel más nők vagy a férfiak fölé emelné őket Olyan szolidaritás ez, amit nem kell és sosem lehet megszervezni, s millió formában jelentkezik. Például felszállók a buszra. Ha senki más nem is akad, aki átadná a helyét egy nő mindig. Akár nálam jóval idősebb is, s ha piruNa ültetném vissza, az ülésre tuszkol. És már meséli is, milyen volt, amikor ő várt gyermeket vagy ha szűkszavúbb, csak egy félmondatot ejt el, „én is voltam állapotos...", és mosolyog... Tudom, az ő szívét legalább annyira melengetik ezek a pillanatok, mint az enyémet. Ícismclhía, üíttoP&sei * Most, hogy közelgő pluszéleteddel küszöbön a jövő, Matyika, érdekes módon egyre többet foglalkoztat a múlt. A jelen mintha nem létezne, nincs cselekmény, csupán hangulatba ágyazott apró történések vannak, amik azonnal le is zárulnak, s újabb hangulatokat szülnek. Csak egy állapot van, s én úgy lebegek benne, mint te egyre szűkülő burkodban. Néha hiányoznak az emberek, akik eddig mindig körüNettek, de a türelmetlenségig nem jutok már el, s ha leülök, és kötni kezdem a neked szánt kabátkát, vagy ott állunk apáddal az ablak előtt, egymást átkarolva, szótlanul, csak egyet érzek: hogy mindig erre vágytam. Ez az apró meghitt világ igazán az enyém, s bár tudom, a külső nagy és kicsi történések akár akarom, akár nem,' mint a szél a földbe kapaszkodó fát úgy lengethetik változó lökésekkel, érzem, itt mindig szükség lesz rám. S ez biztonsággal tölt el. Valami olyannal, mint amit kislánykoromban éreztem, amikor éjszaka odakéredzkedtem apám mellé, s fejemet a karjára fektetve aludtam el. A jelen szituációi gyakran idéznek fel bennem gyerekkori emlékeket. Anyáink is egyre gyakrabban emlegetik, milyen is volt, amikor apád meg én megszülettünk. Apai nagymamád egy nagy táska almát vitt magával a kórházba, mert semmi mást nem bírt megenni, anyai nagymamád, az én édesanyám meg a hagymaszagtól lett mindig rosszul. Homályosan rémük valami olyasféle is, hogy éjszaka felébredek, tejeskávét kérek, s míg anyuka fölkel, kimegy a konyhába, és én várakozva szomjasan gubbasztok a kisdunyha alatt körüNesz a félhomályba vesző tárgyak sokasága... El is sírnám magam, de akkor a hold rávilágít a tükörre, s már tudom, hogy otthon vagyok, a hálószobában... Ez az emlék máig is élesen él bennem. .Ma is rettegek az éjszakai sötétségtől. Ha felébredek, nyakig a paplan alá bújva figyelem a környezetemet, hegyező füllel kutatok létező és nem létező neszek után, s ha olyan helyen fekszem le. ahol az ablakon nem szűrődik be világosság, képtelen vagyok elaludni. Vagy ha mégis sikerül, s éjszaka felébredek, borzasztó rémület fog el, hogy kinyitott szemem csak a feketeséget látja... Azt hiszem, irtózatos erővel hatnak az emlékek az ember életében. Neked, Matyika, még nincsenek emlékeid. Élsz, lebegsz, meleg, puha bezártságban, hagyod, hogy tápláljalak, mocorogsz és mozgolódva szívod ki belőlem, te kis élősködő, a meszet a vasat... Emlékeim csak nekem vannak rólad. Érdekes, hogy amíg a virág mag, mintha nem is létezne. A kertész gondozza ugyan, szívéhez nő a földbe dugott virágkezdemény, de csodálni csak akkor kezdik, amikor a napfényre bújik. De az ember már magzatéletében nyomot hagy maga után. S ez felemelő érzés MÉSZÁROSNÉ L ZSUZSANNA Tisztelt Asszonyom.1 Bizalma megtisztelő, és arra ösztönöz, hogy levelét ne hagyjam válasz nélkül. Azt írja. Önt már az életben annyi igazságtalanság érte. hogy kilétét nem meri fölfedni, így sem nevét, sem címét nem tüntette fel. S mivel jeligét sem választott, röviden ismertetem levelének lényegét: Félje tragikus halála után Ön két kiskorú gyermekével a megboldogult vállalati lakásában maradt, miközben falun családi házuk építését igyekezett önerőből befejezni. A vállalat vezetősége többször is a tudomására hozta, hogy a lakásra szüksége van. Végül bíróságilag kötelezték a lakás kiürítésére és elhagyására. Mindez annak ellenére történt, hogy elhunyt félje munkakörét Ön is képes lett volna betölteni, a vállalat azonban egy fiatal férfit részesített előnyben, s a lakást is ő kapta. Ön pedig kiköltözött falura a még befejezetlen. vízvezeték és fűtés nélküli családi házba. A történtek után úgy véli, a bíróság az Ön esetében kegyetlen és igazságtalan döntést hozott. Ennyi a történet. Leveléből nem teljesen világos, tulajdonképpen miben kér tőlem tanácsot, hiszen a lakásból már kiköltözött. és ezzel végérvényesen pontot tett az ügy végére, amely bizonyára az ön számára kínos és megalázó volt. Úgy érzem, nem is tanácsot, hanem inkább megértést és egyben magyarázatot kér és vár tőlem, vajon hogyan is történhetett meg mindez. Konkrét tanácsot nehéz is lenne adni. mivel nem ismerem a bírósági végrehajtás előzményeit. Levelének elolvasása után számtalan megválaszolatlan kérdés maradt meg bennem: Mi alapján kérte Öntől a vállalat vezetősége a lakás átadását? Teljesítíette-e ön az alapvető kötelességeit a lakás használatából kifolyólag (gondolok itt a lakbér fizetésére, egyéb illetékekre, mint pl. a víz, fűtés, gáz stb.)? Melyik feltétel alapján szüntette meg a bíróság a lakáshasználati jogot? Felkínált-e Önnek a nemzeti bizottság pótlakást, vagy se, s ha igen, Ön nem fogadta el ? Leveléből mindez nem derül ki. így hát csak általánosságban szólhatok ezekről a kérdésekről. Remélem, hogy „más kárán tanul az okos” alapon föl tudom hívni a figyelmet egyre s másra. Mert ha esetleg valaki hasonló helyzetbe kerül, jó. ha tudja, mi is a teendő. Induljunk ki talán abból, hogy a lakás vagy más helyiség átadása a bírósági végrehajtás egyik formája. Végső soron itt is az állam kényszerítő ereje juttatja érvényre a jogot, miután a köteles fél önszántából nem teljesíti azt. amire őt a jogszabály kötelezte. Mivel a bírósági végrehajtásnak csak akkor van helye, ha a jogosult rendelkezik olyan okirattal, amely végrehajtó jogcímet képez, föltételezem, hogy a végrehajtási eljárást megelőzte a lakás használati jogának megszüntetése. Mindez többnyire bírósági úton történik, néhány esetben a nemzeti bizottság által. A bíróság csakis a Polgári Törvénykönyvben megszabott feltételek alapján szüntetheti meg a lakáshasználati jogot. Melyek ezek a feltételek? A Polgári Törvénykönyv 184. paragrafusában ekképpen fogalmazza meg őket: „A vállalat kérelme alapján a bíróság megszüntetheti a lakáshasználati jogot a) vallálati lakások esetében, ha a dolgozó munkaviszonya megszűnt, és a vállalatnak sürgősen szüksége van a lakásra más dolgozója számára b) ha a lakás bérlője vagy a vele lakó családtagok súlyosan megsértik a szocialista együttélés szabályait, vagy nem teljesítik kötelességeiket főleg azzal, hogy nem fizetik a lakbért vagy a lakás használatáért járó egyéb illetékeket 3 hónapnál hosszabb ideig c) ha két lakással rendelkezik d) ha a lakást — fontos ok nélkül — nem használja vagy csak néha használja.” Tudnunk kell azonban azt is. hogy a lakáshasználati jog megszüntetése nemcsak bírósági úton történik. Néhány esetben erre a helyi nemzeti bizottság hivatott. Teszi ezt a lakásgazdálkodásról szóló, 1964. évi 4L számú törvény alapján. Közigazgatási határozat formájában a helyi nemzeti bizottság megszünteti a lakáshasználat jogát a lakástörvény 37. §-ának 1. bekezdése értelmében a következő okokból: — ha túlméretezett lakásról van szó — ha a társadalom érdeke úgy kívánja — ilyen döntést hozhat családi ház tulajdonosának a javára. Olvasónk esetében bizonyára bírósági úton megszüntetett lakáshasználatról van szó. A Polgári Törvénykönyv 186. és 187. §-a értelmében azonban olvasónk nem lett volna köteles a lakásból azonnal kiköltözni. Az erre vonatkozó általános szabályt a 186. § tartalmazza, amely kimondja: ,.A bérlő mindaddig nem köteles a lakásból kiköltözni, míg nem utalnak ki számára megfelelő pótlakást. A pótlakás kiutalása nélkül is köteles a lakásból kiköltözni, ha a törvény szerint elegendő számára pótelszállásolást biztosítani, vagy ha pótlakás vagy pótelszállásolás nem szükséges.” A 187. § pedig a vállalati lakásokra vonatkozóan kimondja: „Ha a vállalati lakást a dolgozó halála után vagy válása esetén továbbra is a házastárs használja, illetve a 179. § 1. bekezdésé-^ ben szereplő személyek, nem kötelesek a lakásból kiköltözni mindaddig, míg nem utalnak ki számukra megfelelő pótlakást vagy pótelszállásolásL” Miheztartás végett a 179. §-ban szereplő személyek: a bérlő gyermekei, unokái, szülei, testvérei, veje, menye és mindazon személyek, akik vele közös háztartásban éltek halálakor és nem rendelkeznek saját lakással. Ebbe a kategóriába soroljuk azokat is, akik a bérlő közös háztartásáról gondoskodtak vagy az elhunyt támogatására szorultak azzal a feltétellel, hogy az elhunyttal közös háztartásban éltek halálát megelőzően legalább egy évig, és nincs saját lakásuk. DOBOSNÉ SZIGL ILONA (nőn)
